A magyar klímatörténész elmagyarázta, miért van világvége-hangulat
Rácz Lajos az Indexnek elmondta, hogy az éghajlatváltozás sokszor történelmi folyamatokat indított be.
Rácz Lajos az Indexnek elmondta, hogy az éghajlatváltozás sokszor történelmi folyamatokat indított be.
Az MTA rendes tagja 97 éves volt.
Szinte minden díjat megkapott már, amit matematikus kiérdemelhet.
A Széchenyi-díjas biofizikus 78 éves volt.
A Nobel-díjas biokémikus átvette a tiszteleti tagságát igazoló oklevelet is.
88 évet élt.
Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszélt lapunknak a HU-rizontról.
A média melegítette fel a vitát?
Inkább „ verőemberr, kihalgatótiszt, beépítetügynők” oktatást kell indítani.
2-2 millió forintot is kapnak mellé.
Sokan még napjaink gondjait is szívesen rábíznák.
A közgazdász 66 éves volt.
De honvágya sem volt.
A modellt, amely majdnem 90 százalékos biztonsággal jelzi az álhírgyanút, először az egészségügyben alkalmazzák.
Stépán Gábor kapta idén a Bolyai-díjat.
A gépészmérnök a Bolyai-díj mellett több mint 37 millió forintos pénzdíjazásban is részesült.
A kutató díjaiból nyílt kiállítás Budapesten.
A miniszter szerint az unió „többsebességes”.
Nyáron indul a Magyar Tudományos Akadémia székházának felújítása.
Újra a neurobiológus szakembert választotta meg az MTA közgyűlése.
Attól tartanak, hogy „végső roham” indulhat a magyar tudományos élet ellen.
A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 66 éves volt.
A főtitkári tisztségre Kollár László Pétert, főtitkárhelyettesnek pedig Erdei Annát javasolták.
A korábbi miniszteri főtanácsadó 82 éves volt.
A Széchenyi-díjas orvosprofesszor 87 éves volt.
Üdvözlendőnek tartják, hogy párbeszéd indult, de úgy vélik, azt minden érintettre ki kell terjeszteni.
A technikai újítás, a műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket díjazta az MTA.
Ki kell deríteni, hogy a volt miniszterelnök milyen szerepet vállalt az önkényuralmi rendszerben.
„Régen ilyenekkel poénkodtam” – írta a testépítő influenszer.
A tudomány nélkülözhetetlen a válságok feloldásában.
Önmagában nem Alaptörvény-ellenes a kutatóhálózat leválasztása.
A neves kutató egy időben a Bécsi Műszaki Egyetemen is tanított.
Alkotmányos lépés volt-e leválasztani az Akadémiáról a kutatóhálózatát?
Egyre romlanak a magyar diákok eredményei a mérések szerint.
Nem szerette a jogászkodást, ezért katonai pályára állt.
A szovjet mintára átszervezett MTA kizárta tagjai közül.
Munkásságát élete során számtalan díjjal, elismeréssel méltányolták.
Azóta már az ideiglenes elnök személye is ismert.
Néhány napja Orbán Viktor fejtette ki erről a véleményét.
Nevéhez több kutatás is fűződik.
Több mint 60 tag írta alá eddig.
Tíz százalék fölé emelkedett a női tagok száma.
A tudós 94 éves volt.
Korábbi ígéretével szemben egyetlen női tudóst sem választott rendes tagjai közé a Magyar Tudományos Akadémia.
Évente hárommilliárd forintos költségvetéssel.
Idén 13 kutatónő található a 100 új akadémikus között.
Az államtitkár az MTA elnökénél járt munkaebéden, amire Palkovics László korábban nem volt hajlandó.
A bűnügyi tudományok számos területén alkotott maradandót.
A tervezés végleges összértéke áfa nélkül 482 millió forint.
102 éves volt, nemzetközi szaktekintélynek számított.
Freund Tamás állami támogatást sürget az idősek antitestszintmérésére.
Az akadémikus 69 éves volt.
A magyar módszerrel a szigetelés költsége egy átlagos családi ház esetében egymillió forint alatt van.
Áder János július 1-i hatállyal nevezte ki a Műegyetem korábbi dékánját.
Tudományosan, de mégis közérthetően.
Elkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia 194. közgyűlése.
Csikai Gyula a Debreceni Egyetem egykori rektora, professor emeritusa volt. 91 évet élt.
A Magyar Tudományos Akadémia készített ismertetőt az immunválaszról.
Lovász László a harmadik magyar tudós, aki a rangos kitüntetésben részesült.
A harmadik magyar matematkus, aki a Nobel-díj mintájára alkotott matemtaikai díjat megkapja.