Lovász Lászlót a Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták
Szinte minden díjat megkapott már, amit matematikus kiérdemelhet.
Szinte minden díjat megkapott már, amit matematikus kiérdemelhet.
Az AI forradalmasíthatja a matekot.
Tiszta matek az egész.
Idén végeztek azok a diákok, akik már az új Nemzeti alaptanterv szerint kezdték el a középiskolát.
Hamarosan nyilvánosságra hozzák a feladatsort.
Egyesek szerint a 18-as feladat elsőre értelmezhetetlen volt.
„Összességében korrekt volt” – értékeltők a szakértők. Kijöttek a nem hivatalos megoldások.
A háromszögekből álló háromszög lengyel találmány, de összefügg egy magyar orvosi Nobel-díjjal is.
A szakértők figyelmeztető jelként értékelték a PISA-tesztek eredményeit.
Voltak elsőségek, kemény problémák, lebukások, és persze volt két Nobel-díj.
Először történt ilyen a tudomány történetében.
Különleges kártyajáték érkezett Pécsről a Bolyai-évfordulóra. Beszélgetés a feltalálóval.
A kérdés évszázados titkot rejt.
Kiderült, hányan jelölték meg ezeket a szakokat.
Indulhat a buli.
Árcsökkenésről szóló feladatot kaptak a diákok.
Közel 75 ezren bizonyíthatnak a sokak által nehéznek ítélt tárgyból.
Évszázados problémát fejtett meg a nyomdatechnikus.
A 12 segít a pártalálásban, a 42 az élet értelme, de melyik a leglaposabb?
Az UNESCO Bolyai-emlékévnek nyilvánította 2023-at.
Bíznak benne, sikerül lerombolni a sztereotípiát, amely szerint egy lánynak nem való a mérnöki pálya.
Ezer résztvevőt várnak az ELTE lágymányosi campusára.
Mennyit tud Rubik Ernő találmányáról? Kvíz.
Miért nem egyenesen emelkednek a buborékok a vízben?
A matematikai feladatok erősen megosztották a felvételizőket.
Kevesebb ponttal sem elképzelhetetlen a sikeres felvételi.
A középiskola volt a tét.
Pár éven belül feltörhetik a jelenlegi legerősebb titkosítást.
Hármast kapott a dolgozatára, majd végül kést ragadott.
Az ellenzék szerint nem ez a legégetőbb probléma jelenleg a sztrájkoktól fuldokló, félig megbénított Nagy-Britanniában.
Forradalmi gondolat az év utolsó napjára.
Egy bizarr nyereményözön majdnem matematikai magyarázata.
Pályázatonként öt évre akár 350 millió forint is lehet a támogatás értéke.
Nem mindegy, hányszor fordítjuk meg a sülő hamburgerpogácsát.
30 éve nem volt példa ilyen rossz teszteredményekre.
Ez a rébusz egészíti ki az amerikai profok fizetését?
A szakma is lefagyott.
Klassz, ha két gyerek mellett old meg valaki egy 410 éves matematikai rejtvényt.
Avagy hogyan terjesztik a tudományt Erdélyben.
Lewis Carroll logikai problémái.
Ripley hadnagy értetlenül áll a történtek előtt.
A képzéseken nagyon súlyos a helyzet, megfeleződött a jelentkezések száma.
Mennyire ismeri a 20. század legnagyobb koponyáját?
A matematikát tanítók közül majdnem minden tizedik nem matek szakos tanár.
Az Oktatási Hivatal emelt és középszinten is közzétette a hivatalos útmutatót.
Két tantárgyon már túl vannak a diákok, szerdán a történelem következik.
Az új autók értékcsökkenéséről, iskolai fiú-lány arányokról, szőlőtermesztésről is szó van benne.
A diákoknak 180 percük van a feladatlapok kitöltésére.
Gódor Zoltán ezt is ledarálta 45 perc alatt.
Egy teljes feladatsor megoldása 45 perc alatt.
Háromnegyed óra alatt megvan.
Gódor Zoltánnak már kétszer sikerült.
Gódor Zoltán segít megoldani a feladatokat.
Leírható-e a világ matematikával?
A káoszelmélet kutatása terén végzett munkájáért ítélték neki az elismerést.