Tarr Zoltán felesége szerint rég nem látott tisztogatást folytat Lázár János
Jékely Berta az elbocsátására férje érdemeinek elismeréseként tekint.
Jékely Berta az elbocsátására férje érdemeinek elismeréseként tekint.
Dariusz Wieczorek hiányos vagyonnyilatkozatot nyújtott be.
Fülöp Zsolt kinevezése január 1-től lép életbe.
Emellett lemond több, vezető beosztású hazai pozíciójáról is Fellegi Tamás.
Szerinte ez „a világ legőrültebb fóbiája”.
Egymásnak ellentmondó tervekkel álltak elő a miniszterek a gazdaság helyreállítására.
A tárcavezető szerint a világgazdaság jelenleg alapvető átalakuláson megy keresztül.
Nagy fába vágta fejszéjét a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
A honvédelmi miniszter katonai szempontból értékelte az árvízhelyzetet.
PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is segítenek a védekezésben.
Már be is jelentkezett a miniszter.
Itt a Fanta-botrány újabb felvonása.
A cég közölte: olyan üdítőitalokat akarnak kínálni a piacon, amit a fogyasztók kedvelnek.
Egy definíciót kértek tőle, amire a politikus kitérő választ adott.
Gayton McKenzie elképesztő története.
Már a szövetségesei is kezdenek kihátrálni a francia elnök mögül.
Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke a szélsőjobboldali szövetségesek kötelékébe került.
A katonák Körmendnél kezdik a szolgálatot.
A férfi fia keresésére indult a játszótérre, azonban a lépcsőházban összeverve találták meg.
Nagyváradon járt a miniszter.
Az orosz elnök fiatalítást hajtott végre, egy régi bizalmasát viszont leépítette.
A honvédelmi miniszter elárulta, mire készülnek.
Szerinte a woke emberek olyanok, mint a kommunisták.
A vád pénzmosás, összeesküvés és közvagyon hanyag kezelése.
Fénykép is készült a miniszterről.
A miniszter egy ciprusi lapnak nyilatkozott.
Nagyon számítanak az energiaszektorban a meteorológiában dolgozók munkájára.
Joseph Goebbels egykori szerelmi fészke túl sokba kerül.
Gyurcsány Ferenc kormányának tagja volt.
Ifjabb Szijjártó Péter a VS Dunakeszi csapatát hagyta ott a kispestiek hívására.
Meglepő megoldást javasolt az építési és közlekedési miniszter.
Egy református püspök rendhagyó portréja.
A püspök hosszas hallgatás után reagált a fejleményekre.
A miniszter a versenyképesség mellett az e-autó programról és Ukrajnáról is beszélt.
Valami nagyon nem stimmel.
Nyolc gyanúsítottat elfogtak, köztük egy volt miniszter fiát.
Lapunknak nyilatkozott is.
Mindez egy olyan dokumentumból derült ki, amit a kormány honlapjára töltöttek fel.
Régóta nem került sor ilyen találkozóra.
A kormányfő is megerősítette a hírt.
A tanácsadó állami hirdetéseket ígért egy tévének, de a bevétel felét magának követelte.
Saját minisztériumot kaphat a tárca nélküli területfejlesztési miniszter.
A vonatkozó törvények szigorúak az ehhez nagyon hasonló esetekben.
A magyar kormány legfőbb feladata a haza fizikai és gazdasági biztonságának garantálása.
A távolléte meglepte az elemzőket.
„Lázár János miniszterrel azon dolgozunk, hogy Magyarország tovább erősödjön!”
Már meg is van az utódja.
Büszkeségről, köszönetről és háláról írt a közösségi oldalán.
A tárcavezető teljesen alkalmatlannak tűnik a feladatra, a kormány szerint nincs itt semmi látnivaló.
Egyikük Varga Juditot váltja.
Nem ez az első eset, hogy Hitlerrel viccelődik.
A miniszteri gázsi mellett csurrant-cseppent még más is.
A rendkívüli közgyűlésre meghívták Csák János minisztert is.
Selahattin Cetiner 101 éves volt.
Közösségi oldalán számolt be a részletekről.
Percről percre közvetítés az Indexen.
A miniszter szerint a kamatcsapdát kell majd kivédeni.
A miniszter szerint jogellenesen cselekedtek a tüntetők.
Ő volt az első nő, akit Svájcban miniszterré neveztek ki.
A miniszter közleményében azt írta, nem válnak, de átmenetileg külön élnek.