Fürjes Balázs: A budapesti olimpia új lendületet adhatna Magyarország fejlődésének
A NOB tagja szerint azonban a népszavazással politikai harc irányába viszik a kérdést.
A NOB tagja szerint azonban a népszavazással politikai harc irányába viszik a kérdést.
Érdekes felvetés, mindenesetre odaszúrt a Fidesznek is rendesen.
Az újságíró 81 évet élt.
Harmincnapos, bentlakásos kiképzésen vesznek részt.
A Jászai Mari-díjas színész-rendező úgy látja: az ő gondolkodásmódjának nincs létjogosultsága itthon.
Úgy véli, a Hamász háborúja könnyen eszkalálódhat.
Bősz Anett terítette a lapokat.
Magyar lapnak nyilatkozott a Budapesten forgató színész.
62 éves volt.
Nem érezné kellemetlennek, ha a kampányban előkerülne a szexbotrány.
Kiderült, hányan jelölték meg ezeket a szakokat.
Tősér Ádám hivatalosan nem keresett bennünket – fogalmaz a Népszava főszerkesztője.
Tősér kontra Csákvári: a Provokációra jött a taszítás.
A Blokád rendezője a Népszava újságírójára támadt rá, aki szerinte korábban antiszemitának nevezte a filmet.
A lap feljelentést tesz az incidens miatt.
A rendőrség a budapesti lakásán talált rá az újságíróra.
Nagy segítséget jelentene Ukrajnának, ha a NATO lezárná az ukrán légteret.
Friss Róbert végleg nyugdíjba vonul.
Új partnerre leltek.
A hatáskörét pedig egy esetben léphette túl egyikük.
A lap leköszönő főszerkesztője családi okok miatt lép hátra.
A gúnyrajz 2020 áprilisában jelent meg a Népszavában.
A Népszava kiderítette, hogy az emberek szerint a kormánypártok értékrendje csak a hatalom megtartását szolgálja.
Új típusú együttműködést javasol a Fidesz EP-delegációja és az Európai Néppárt parlamenti frakciója között a kormányfő.
A szerelvényeket 69 milliárd forintért újíttatta fel a Tarlós-féle városvezetés, a 222 kocsiból idén maximum 6-ba építhetnek légkondicionálót.
Olyan iskolák is felkerültek a listára, ahol nem jellemzőek az erőszakos esetek.
A keresztényüldözés elleni államtitkár, és a KDNP is tiltakozik, petíció is indult a Jézust és Müller Cecíliát együtt szerepeltető rajz ellen.
Gy. Németh Erzsébet meglepőnek tartja, hogy a Vígszínház vezetője nem ment el a színházi tüntetésre. Máté Gábor igazgató marad, Dörner szerinte ámokfutást rendez.
A korábbi főszerkesztő, Horváth Gábor külpolitikai újságíróként folytatja.
Egy kormányközeli felmérés szerint, ami egy kormánypárti lapnak készült. Lapszemle.
A Magyar Nemzetnek adott interjút a Liberálisok leköszönő elnöke. Lapszemle az Indexen.
A 76 éves férfi nem tudta elkerülni a tragédiát, összeomlott a baleset után. Lapszemle az Indexen.
Meg akarják tartani az eddigi munkatársakat. Leisztinger baloldali vállalkozóként volt ismert, de nemrég Orbán Viktor is lelkesen dicsérte.
Halmai Katalin volt az, akit két éve kiküldtek Orbán brüsszeli sajtótájékoztatójáról, miután megszűnt alóla az újság.
Bővült a munkaköri repertoár.
A tavaly év végi felháborodás alább hagyott, írja a Népszava a Publicus Intézetre hivatkozva.
A Népszava főszerkesztője a kormányzati hirdetésekről és Puch Lászlóról is beszélt a Kreatívnak.
Szerdától változik a restitúciós rendelet, az igénylőnek kell minden kétséget kizáró módon bizonyítani a tulajdonjogot.
Óriási a csend a hivatalokban, lehet, hogy a kormány tudatosan a lemorzsolódásra játszik.
Ez 11 százaléka annak, mint amennyit a legutóbbi főpolgármester-választáson kapott az ellenzék.
A legendás pártpénztárnok és Népszava-tulajdonos elárulta, hogy működhet egy ellenzéki lap Orbán rendszerében, és kivel kell ilyenkor tárgyalni. Puch bevezetett mindenkit a politizálás kevésbé ismert világába.
Bírságot viszont még egyszer sem szabtak ki.
Beleolvad a Népszavába. Tulajdonosa, Puch László szerdán adta el a Szabad Földet Mészáros Lőrincnek.
A Népszavának adott interjút. Tagadta az új BMW-gyár összefüggését a rabszolgatörvénnyel.
Rohamosan csökken az ürgekolóniák száma.
Volt két feltétele, ezek teljesítésére Orbán személyesen tett ígéretet.
A Népszava írta meg, hogy a Magyar Nemzet újjáélesztésével ez történne a kormánylappal.
A Magyar Hírlap, a 168 Óra, a Népszabadság volt munkatársa, a Huppa alapítója 53 éves volt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma cáfolta a Népszava értesüléseit.
A portál azt írja, Orbán Viktor személyesen állapodott meg az ellenzéki lap finanszírozásáról Puch Lászlóval.
Megint rengeteg közpénzt csorgattak át haveri médiacégekhez nemzeti konzultáció ürügyén.
Halála előtt a Népszavát is kiadó XXI. Századi Média Kft. ügyvezető igazgatója volt.
Németh Péter közös megegyezéssel távozik, tiszteletbeli főszerkesztőként a szerkesztőség mellett marad.
A tévés a Népszavának adott interjúban beszélt arról is, miért hagyta ott annak idején a Heti Hetest.
Lesznek még érkezők, hamarosan húszan lesznek a Népszava-Vasárnapi Hírek közös szerkesztőségében.
Vállalhatatlannak tartja a Népszava és a Vasárnapi Hírek körüli politikai környezetet.
Ezt állítja a cég. Pedig ezért adták el gyorsan inkább Puch Lászlóéknak a lapot.
Bár korábban úgy volt, hogy egy liechtensteini cég venné meg a Geomédia-lapokat, a tulajdonosok gyanút fogtak, hogy a cég a Fideszhez kötődik.