A Jégvarázs egyik kedvenc karakterének hangját adta, de nagy hibát követett el vele
Mégis várja a folytatást.
Mégis várja a folytatást.
Hadházy Ákos kérdésére reagált a legfőbb ügyész.
Korábban a magyar ügyészség tagadta, hogy az uniós hatóság vizsgálódna.
Az Európai Beruházási Bank volt alelnöke tagadta a vádakat.
Ráadásul az uniós pénzek felhasználását felügyelte.
Régóta húzódik már az ügy.
Donáth Anna és Hadházy Ákos javaslatára.
Megkaptuk az aranyérmet, de nem lehetünk büszkék rá.
Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala vizsgálódott az országban.
Pénzelvonás lesz a vége az évekkel ezelőtt indult nyomozásnak.
Az OLAF kezdeményezésére.
Súlyos árat fizet érte.
Farkas Flórián írta alá a program szerződéseit.
Egyelőre nem tudni, mi áll a nyomozati anyagban.
Véleménye szerint ideje ezt a könyvet lezárni, és egy újat írni.
Vadai Ágnes tavaly 57 kérdést tett fel Polt Péternek.
Helyzetjelentés.
Mutatjuk a részleteket.
Benyújtotta a kormány a jogszabály-módosítások első csomagját.
Kínai bankszámlákra került a pénz.
Kevesebb a pénzügyi szabálytalanság.
Így vágná át a gordiuszi csomót.
Ursula von der Leyen szerint Magyarországon elsősorban a korrupció jelent problémát.
Az OLAF szerint a jobboldali politikus visszaélt az uniós forrásokkal saját pártja javára.
A vád szerint európai parlamenti képviselőként több százezer eurót sikkasztottak el.
Mintegy hárommilliárd forintot kellett visszafizetnie Magyarországnak.
Az OLAF szerint egy egész hálózatot működtettek azért, hogy túlárazzák a közbeszerzéseket.
Az OLAF főigazgatójánál járt a képviselő.
Dobrev Klára szerint ez és a Spanyolországba költözés sem menti meg Tiborcz Istvánt.
70 ezer forintos kávészünet, 50 ezer forintos nyomtatás.
A fideszes politikus még augusztus elején tett bejelentést.
Az OLAF szerint a 2015-ig Tiborcz István résztulajdonában álló cég 17 közvilágítási pályázatot szervezett csalási mechanizmussal nyert meg.
A fideszes politikus az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordult.
A kormánypárt nyomozni kezdene az ellenzék háza táján.
A magyar vádemelési arány 67 százalék, az EU-átlag 37 százalék.
A vitatott pályázatot megnyerték, de elálltak tőle, és átadták egy másik cégnek.
Másfél milliárd forint uniós támogatás elköltését vizsgálják három, évek óta készülő beruházásnál. Az OLAF mellett a rendőrség is érdeklődik.
Az OLAF és az Europol fellép az illegális kereskedés ellen.
A DK pedig Orbán Viktor apját fogja feljelenteni.
A hatóságok 25 bűnszervezet közel 700 tagját tartóztatták le.
Biri település önkormányzata a gyerekek táboroztatására kapott pénzből luxuskúriát épített.
Mind a magyar, mind az uniós költségvetést megkárosították azok a vádlottak, akik más cégek túlárazott ajánlataival pályáztak.
A Momentum EU-képviselője szerint a korrupciót segíti, hogy állami vezetők osztják el az uniós állampolgárok adóit.
84 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek.
A civil szervezet a Simonka György vád alá helyezett parlamenti képviselőhöz kötött uniós finanszírozási projektek miatt indított eljárást.
A magyar ügyészség az EU-átlagot meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF ajánlásai nyomán.
Uniós ingyenhitelből építhetnek napelemparkokat.
Hadházy Ákos országgyűlési képviselő azt mondta, nem bízná az ügyet a magyar rendőrségre, ezért is kereste meg az Európai Csalás Elleni Hivatalt.
Az állami intézmények képessége a korrupció kontrolljára alapvetően nem javult.
OLAF found evidence of fraud and organized crime in 17 out of the 35 streetlight projects awarded to Elios Zrt., but the report is confidential.
Uniós pályázaton túlárazott orvosi eszközökkel indult egy cég, vezetője 3 év letöltendőt kapott.
Olyan cégek is részesültek a legújabb innovációs támogatási keretből, amelyek ellen a magyar ügyészség nyomoz, az EU-nak pedig milliárdok visszafizettetését javasolták a cégháló ügyei miatt, amelyben benne voltak.
Volt, ahol néhányan fociztak egy gumilabdával, máshol pedig műanyag kannákat kerülgettek biciklivel.
A sportnapokon üres kannák között szlalomoztak cigiző gyerekek, a csalás elleni hivatal Hadházy feljelentése nyomán nyomozást indított.
New OLAF report: Anti-fraud agency advises the recovery of almost 4% of Hungary's EU funds.
Új OLAF-jelentés: az elmúlt négy év uniós támogatásainak majdnem 4 százalékát visszafizettetné Magyarországgal a csalás elleni hivatal.
Ebben az ügyben a cég hazai leányvállalata már több milliárdos korrupciós büntetést fizetett ki az USA-ban.