412 találat az Indexről, és 124 a környékéről.
Bemutatta a Google a legdurvább kvantumcsipet, hamarosan áttörés jöhet az orvostudományban
Mindössze öt perc alatt megoldja azt, ami egy szuperszámítógépnek 10 kvadrillió évbe telne.
A sejteket mentő szer lehet az új Alzheimer-gyógyszer
Mesterséges intelligencia tervezte.
Nyugodtan rettegjen, jót tesz az immunrendszerének!
Önkénteseket ijesztgettek, és különös eredmény született.
A denevérek vére a kulcs az emberi hibernációhoz?
A behűtve utazásnak mechanikai akadályai vannak.
Sikerült gyógymódot találni egy halálos bőrbetegségre
Megállították az immunrendszer ámokfutását.
Hatékonyabban gyógyítanak az űrben tenyésztett őssejtek
Szuper regeneráló képességüket fokozza a gravitáció hiánya.
A mikro-RNS felfedezése nyerte az orvosi Nobel-díjat
Victor Ambros és Gary Ruvkun felfedezése.
Történelmi mérföldkőhöz ért a magyar orvostudomány
Hallott már a holisztikus orvoslásról?
Fontos pillanat jön hétfőn a Nobel-díj történetében
Tavaly két magyar sikerének is örülhettünk, idén nem valószínű, hogy duplázik Magyarország.
Egy kísérlet szerint a klasszikus fizikán túlról érkezik a tudat
Paradigmaváltás következhet abban, amit az emberi létezésről gondolunk.
Verejtékből tud elemezni egy új egészségszenzor-tapasz
Mérheti az edzés minőségét, vagy vitamint, vércukrot.
Őssejtből tenyésztett csontvelővel gyógyíthatják a rákot
A sejtek átprogramozásával tetszőleges mennyiségben előállítható.
Ronthatja az emlékezetet ez a mindenfelé előforduló fém
Különösen sokat kap belőle, aki dohányzik.
Nagyon különleges szív kellett az emberré váláshoz
A nagy agy és a mozgékony életmód szükségessé tette az alkalmazkodást.
Egy tudományos kutatás szerint ezekből a jelekből észlelheti, hogy öregszik
Meglepő felfedezést tettek, miszerint két különböző hullámban öregszik az ember.
A Barbie-film fellendítette a nőgyógyászat iránti érdeklődést
Sokan rákerestek az interneten, hogy mi az.
Miért kellett öntudatra ébrednie az embernek?
Nem az a kérdés, hogy hol lakozik a tudat, hanem hogy miért van rá szükség.
Szupermodell nagyikká változtatták a laboratóriumi egereket
Negyedével hosszabbítja meg az életet egy fehérje kizárása.
Élő egerek beleiben szerkesztették baktériumok génjeit
Vírusok segítségével felülírták az antibiotikum-ellenállásért felelős gént.
Wolf-díjas lett Kurtág György és Roska Botond
Magyar zeneszerző és neurobiológus is megkapta idén a rangos izraeli kitüntetést.
Figyelemzavaros? Van egy szuperképessége!
A tudomány szerint az ADHD-sek potenciális gyűjtögetőbajnokok.
Majdnem pánikba torkollt a Nemzetközi Űrállomáson rendezett gyakorlat
Élő adásban adták le a szimulált életmentő akciót.
A mentol véd az Alzheimer-kór ellen?
A hűsítő illat csökkentette a gyulladást kísérleti egereknél.
Betegség jelei lehetnek a rémálmok
Az orvosok nem tulajdonítanak neki jelentőséget, a páciensek pedig nem szívesen beszélnek róla.
Olcsó feltámadás: érdemes-e lefagyasztani az agyunkat?
A megszokott mikrobiom nélkül, klónként, esetleg robotként térünk vissza? Egy biztos: az agy már visszahozható.
Ilyen közelről még sosem láttuk az emberi agyat
A teljes agy egymilliomod része csupán, de így is titáni kihívás volt a számítástechnikának.
Megfejtették, hogyan lehet lassítani az öregedést
Nem csak központi óránk van, fontos a szövetek saját életritmusa is.
Nagyon közel járunk a vércsoportok törléséhez
Megoldhatja a vérellátási problémákat, ha mindenféle vért nullás vércsoportúvá tudunk alakítani.
Több mint száz műtétet végzett a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsoportja Bangladesben
A műtétek mellett sor került a szétválasztott sziámi ikrek esedékes kontrollvizsgálataira is.
Veszedelmes mutánsok lepik el a Nemzetközi Űrállomást
Az E. bugandensis földönkívüli és nagyon ellenálló.
Videójátékosok oldottak meg egy hatalmas tudományos problémát
Hatékonyabban derítették fel az emberi mikrobiomot, mint a legjobb algoritmusok.
A virtuális valóság segíthet a kényszeres gyűjtögetőkön
Nem létező dolgok biztosan nem lesznek jók már semmire.
Megbukott az embereken kísérletező francia mikrobiológus
A hidroxi-klorokint népszerűsítette a koronavírus-járvány idején.
Gyorsabban öregszenek, és visszafiatalodnak az anyák
Az emberi öregedés nem egy egyenes vonal.
Ez lehet az oka, ha torz arcokat lát maga körül
Az agy különös hangsúlyt helyez az arcok felismerésére, és váratlan következményekkel jár, ha ebben zavar keletkezik.
Működik a rák elleni oltás a kutyáknál
Fontos lépést tett a tudomány az emberek gyógyítása szempontjából.
Idegrendszeri problémákat okozhat az újra felhasznált sütőolaj
A kísérleti állatok utódainál is kimutatható volt az idegek leromlása.
Kiderült, mit művel az Alzheimer-kór kockázatát fokozó gén
Gyulladáshoz vezetnek a túltermelődő zsírcseppek.
Küszöbön az újabb magyar világsiker, nagy változást hozhat az SZTE új fejlesztése
Forradalmasíthatják a gerincgyógyászati diagnosztikát.
Valóra válhat az Alzheimer-kórt előre jelző vérvizsgálat
A demencia másfél évtizeddel a tünetek jelentkezése előtt felismerhető.
Az emberben élő baktériumokon is múlhat az autizmus
A bélflórában lehet a válasz, de van egy csavar.
Összefüggés van a testhőmérséklet és a depresszió között
A szaunázás nem véletlenül dobja fel az embert.
A rák trükkjével százszorozták meg az ellene küldött immunsejt erejét
Sokféle daganat ellen bevethető a szupererővel felruházott T-sejt.
Szervátültetésre tervezett malacok születtek Japánban
Génmódosítással előznék meg a kilökődést.
Ezért gyakoribb nőknél az autoimmun betegség
A kromoszómákat szabályzó mechanizmus áll a háttérben.
Szupergombák terjednek a gombaölő krémek miatt?
Ugyanaz az eset, mint az antibiotikumok miatt megjelenő szuperbaktériumoknál.
Virtuális műtét, valódi tudás: új oktatástechnikai lehetőségek a PTE Általános Orvostudományi Karán
Ebben a központban sajátítják el rendőrök és tűzoltók a helyszíni életmentés fogásait. A sokrétű munkát végző a központban az orvostanhallgatók olyan körülmények között tanulnak, hogy az osztrák kollégák is megirigyelik őket, de akár Ön is beiratkozhat, hogy megtanulja, mi a teendő különböző balesetek esetén.
Vajon miért nem ismerték az ókorban a demenciát?
A görög és római szövegek elemzése alapján nagyon ritka betegség volt.
A magány és alkohol a korai demencia fő kockázati tényezői között
A legkockázatosabb az alacsony vérnyomás, de a halláskárosodás és a D-vitamin-hiány is számít.
Eltűnhet a sztetoszkóp az orvosok nyakából
Lézerkamera veheti át a helyét.
Hiányzik a régi Michael! – Ralf Schumacher az orvostudomány fejlődésében bízik
2013 decemberében szenvedett súlyos kimenetelű síbalesetet a Formula–1-es legenda.
Ezek voltak 2023 legfontosabb eseményei a tudományban
Voltak elsőségek, kemény problémák, lebukások, és persze volt két Nobel-díj.
Két nap alatt kétszer szült a dupla méhű nő
Két lánya született, de nem ikertestvérek.
Retina alapján felismeri az autizmust a mesterséges intelligencia
A módszer pontossága 100 százalék.
Hasít a hazai gyógyszergyártás, fürdenek a bevételben a gyártók
A gazdaság megkerülhetetlen ágazata.
Tényleg beleőszülhetünk a feszültségbe
Kimutatható a pigmentek fakulása, és az is, hogy a vakációzás visszahozza a színt.
Kiderült, mi védi a gyerekeket a koronavírus-fertőzés ellen
Folyamatosan az ismeretlenre számít az immunrendszerük.
Két halálos kimenetelű betegséget is kezelnének ezzel a most jóváhagyott gyógyszerrel
A genetikai orvoslás új korszakát nyitja meg.