Népharag zúdult Helifre, petícióban támadják a vitatott nemű bokszolót
Nem nyugszanak a kedélyek az olimpiai bajnok sportoló körül.
Nem nyugszanak a kedélyek az olimpiai bajnok sportoló körül.
A szülők szerint furcsa vádak alapján távolítanák el a pedagógust.
Petíciót is indított ezért a Nép Pártján elnöke.
A milliárdos mindennap kioszt egy csekket a csatatérállamokban regisztrált szavazók között.
Az első szerencsés nyertesnek szombaton már át is adta a csekket.
Aláírásgyűjtés indul a megszüntetése érdekében.
A helyszínen derült ki, hogy a hivatal elköltözött.
Szeptemberig adtak időt a miniszternek.
Hatalmas volt a csalódás, most így orvosolnák.
Petíciót is vittek.
Több mint háromszáz ember írta alá a petíciót.
Egy nonprofit szervezet 5000 aláírást gyűjtött össze a szolgálat visszaállítása ellen.
Petíciót is beadtak ennek érdekében.
Már több mint ezren írták alá a mammográfiás szakrendelés helyreállítását támogató petíciót.
A projekt átszámítva több mint 39 milliárd forintba kerül.
A pártelnök nyílt levélben fejtette ki a véleményét a Tisza Párt alelnökének szombati bejelentéséről.
Már háromezren írták alá a petíciót.
A játékosok nekimentek a PlayStationnek.
Már petíciót is indítottak.
Megakadályoznák, hogy más fenntartóhoz kerüljön az intézmény.
A betegség első tünetei 3-6 hónapos korban jelentkezhet, a génterápia ekkor már kevésbé hatékony.
A zöldpárt azonnali visszavonást követel.
Finn és izlandi művészek tiltakoznak Izrael részvétele ellen.
A tanulók még mindig bíznak abban, hogy az intézményben pénteken is becsengetnek.
Vizsgálat és nyomozás indult az ügyben.
Nem szeretné a többi lakó, hogy a településen éljen az elkövető és családja.
Az év elején 120 ezren tiltakoztak petícióban amiatt, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester földadót vetett ki a helyi gazdákra.
A tó jelenlegi ökológiai állapota nem rossz, de könnyen leromolhat.
A kampányplatform válaszolt a miniszternek.
Szerintük a szerzetesnek arról kéne beszélnie, hogy mit tesz a hasonló esetek megelőzéséért.
Harmincezer ember nevében fordultak a kormányhoz, de hiába.
Állítása szerint korábban diszkriminálták őt.
Korábban lincshangulatról szóltak a hírek.
Elfogyott a türelmük.
A francia légi forgalmi irányítók sztrájkja keresztbe tett nekik.
Nem jött be a modellváltás a dolgozóknak.
A polgármester szerint nem kaptak kormányzati támogatást a megemelkedett energiaárak kompenzációjára.
Január elsejétől kellene a hektáronként tízezer forint adót fizetni a helyi földtulajdonosoknak.
A bevándorlási hivatal elutasította a tartózkodási kérelmüket.
Meg akarják akadályozni a modernista törekvéseket.
Petíciót indítottak.
Az egyetem oktatói elfogadhatatlannak tartják a középiskolai tanárok elbocsájtását.
A kormány újabb bombát dobott az iskolákra a Pedagógusok Szakszervezete szerint.
A gyerekek testi és lelki egészségére hivatkoznak.
Csúnya balhé robbant ki.
Ez bűn a magyar gazdaság és a családok ellen – írják.
Egy politikusokból álló csoport szerint az erőművek nélkül nem működne az ország.
Az államfőnek még szeptember vége előtt döntenie kell a népszavazás kiírásáról.
A körülmények miatt petíció is indult.
Az ellenzéki párt szerint a kiemelten környezetpusztító rendeletet azonnal vissza kell vonni.
Már több mint 320 ezren írtak alá a petíciót.
Több mint 60 tag írta alá eddig.
Elsőre a miniszterelnök és Németh Szilárd rezsibiztos sem akarta átvenni a tüntetők petícióját.
Szerintük lassan eltűnnek mindenhonnan a szabadstrandok.
A párt szerint több ezer kisvállalkozás mehet azonnal csődbe.
Petícióban kérték a külügyminisztert, hogy intézkedjen.
Vezető jogászok, tudósok és politikusok szerint is számot kell adnia az orosz elnöknek az ukrajnai háború miatt.