Meghalt Skócia első függetlenségpárti miniszterelnöke
Egy nemzetközi rendezvényen szólalt fel, nem tudták megmenteni.
Egy nemzetközi rendezvényen szólalt fel, nem tudták megmenteni.
Egy titkos találkozó borzolja a kedélyeket skócia függetlenségért küzdő kormánypártjában.
A férfi a parttól 65 kilométerre esett be a vízbe.
Zajlik az Edinburgh Fringe, a magyar sztár is a skót fővárosban lépett fel – az Index is ott volt.
Összetettben a 9. helyre ugrott előre a 15 éves magyar versenyző.
A több mint 460 éves golfklub két pályáját már elmosta a víz.
Merevlemezén több mint 270 ezer gyermekekről készült illetlen képet tárolt.
Az Európa-bajnoki selejtezősorozat őszi rájátszásában.
Kihívást jelentett megfelelő temetkezési helyet találni az állatoknak.
Sokan választották Skóciát a magyarok közül.
Vasárnap este vívják a kontinenstorna fináléját.
A lépésre a közbiztonság érdekében került sor.
Ezúttal a rendőri intézkedés okozott késést.
A bírófőnök elmagyarázta, alaptalan volt a skótok Stuttgartban megfogalmazott kritikája.
Világraszóló mulatság a stadionon kívül is.
José Mourinho is megirigyelné Marco Rossi mesteri Eb-húzását.
A szélső elárulta, akkor sem mondott le az Eb-részvételről, mikor az Újpest kezdőjéből is kiszorult.
Varga Barnabás ijesztő sérülése után sem tört meg a csapat, Csoboth Kevin volt a hős.
A rémisztő ütközése után hordágyon levitt Varga Barnabásért is meg kellett nyerni ezt a meccset. Megtettük!
Érdemes Szoboszlai Dominik csapattársát figyelni.
A kulcsfontosságú Eb-csoport meccs előtt elég egyértelmű, hová húznak a rendezők. Lapszemle.
Sopronban akad egy család, amelynek szinte biztosan lesz oka az örömre vasárnap este.
A szövetségi kapitány nem aggódik Szoboszlai Dominik állapota miatt.
A Liverpool játékosa a teljes szombati edzést kihagyta.
Eldőlt, hogy a magyar csapat maximum csoportharmadikként juthat be a 16 közé.
Csúnya véget ért a kontinenstorna nyitómeccse számukra.
A skótokat leszámítva mindenkinek garantált a szórakozás.
A házigazda németek a legutóbbi három világeseményen vereséggel rajtoltak, most javítottak.
Elmondjuk épp Ausztria, Törökország és Ukrajna a kontinens „sötét lova”, és lehet-e belőlünk is az.
Kemény, a fizikumra építő futballt játszó csapat ellen játszva dőlhet el a sorsunk.
A skót szövetség ötletes videóval jelentette be, kik kerültek be a válogatott legfrissebb keretébe.
Tornádó söpört végig az ország kulturális életén.
A skót kormánypárt harmadik vezetője és a harmadik skót miniszterelnök is lesz.
Utódja megválasztásáig ellátja feladatait.
Záporoztak a panaszok.
Először láthatják az emberek a balmorali kastély egyes részeit.
Rum szigetén 2,5 millióért öt általános iskolással és két óvodással kellene törődnie egyetlen pedagógusnak, ha lenne.
A Ferencváros sprintere a harmadik helyen jutott a fináléba.
Egész keresőcsapatot állítottak a skóciai vadaspark szökevényére.
A csontig hatoló hideggel dacolva bizonyíthatták, hogy milyen fából faragták őket.
Tilos lesz tartani, a meglévő példányokat pedig ivartalanítani kell.
És azt is megmondta, mire költsék.
A fogyasztók szűk köre egyszerűen imádja az olyan ételeket, amelyektől mások undorodva elfordulnak.
Az utolsó kőhalmot II. Erzsébet uralkodásának 60. évfordulójára emelték.
A rendkívüli felhőszakadás miatt Skóciában több mint 20 ezer háztartás maradt áram nélkül.
A miniszterelnök katasztrófának tartja a brexitet.
Felesége szerint a palesztinok vére értéktelen a világnak.
Az egész országban előretörtek a dolgozók.
A tó online megfigyelői közé bárki csatlakozhat.
A rendőrség vizsgálja az esetet.
A hányatott sorsú ősi köveket a Man-szigeten találták meg.
Egy 7. hely, ami felér a csodával.
Pánikba esett, amikor a lángcsóva elérte.
A családapának Magyarországra kellett utaznia, hogy átvehesse az új okmányt.
Keir Starmerék évtizedes dominanciát fordítanának meg.
Ellenzik a brit kormányfő elképzeléseit.
Nessie még mindig lázban tartja az embereket.
Már napok óta nem indítanak járatokat.