Borzalmas tömegverekedés tört ki a bajnokin, kések, macheték is előkerültek
Huszonegy sérült, 23 letartóztatott.
Huszonegy sérült, 23 letartóztatott.
A vitát egy térfigyelő kamera rögzítette.
Eredetileg két család közötti vitának titulálták a tömegverekedést.
Tizenöt támadó került őrizetbe.
Két csoport fegyverekkel és baseball ütőkkel tört egymásra.
Saját trénerét dobta fejbe a vesztes csapat játékosa.
Szoboszlai Dominik klubtársa provokálta ki a nézőtéri ökölharcot.
A repülőgépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania.
A konyhakések is előkerültek.
A neubrandenburgi rendőrség nyomozást indított.
Elszabadult a pokol a törvényhozásban.
Az elkövetők perceken át ütötték egymást.
Hat játékost állítottak ki, a biztonságiak csináltak rendet.
Az egyik magyar versenyző koponyáján széttörtek egy whiskysüveget. Az esetről videó is készült.
Az esetről videó is készült.
Tömegverekedés a Black Country derbijén.
Az elkövetőkről egy videót is megosztottak.
Fényes nappal kezdtek tömegverekedésbe.
Az esetről videó is készült.
Elfajult a vita a rokonok között.
Tömegverekedés tört ki.
Egy elhajított kővel kezdődött az egész.
A kormányfő nyakát is megragadták, miközben ököllel ütötték egymást a politikusok.
A huligánok állítólag fáklyákkal és petárdákkal is dobálóztak a fővárosban.
A vitának öt ukrán és egy magyar résztvevője volt.
Közel százan megsérültek.
Elszabadultak az indulatok a világ legkeményebb derbijén.
Pokol vár a madridiakra Belgrádban.
A csütörtök esti meccsen a sportág egyik legcsúnyább tömegbunyója alakult ki a pályán.
Egy embert életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak.
Újabb részletek derültek ki arról, hogy kik és miért verekedtek össze a plázában.
Felkerült az internetre egy felvétel.
A rendőrök nagy erőkkel érkeztek ki a helyszínre.
Elszabadultak az indulatok.
Tömegek tolonganak a hűtő körül.
A bedrogozott fiatalok kezdhették a verekedést.
Betörték a járművek üvegeit, utcai székeket dobáltak a rendőrökhöz.
Két biztonsági embert már őrizetbe is vettek a rendőrök.
A rendőrség válaszolt az Indexnek.
Több ezren próbáltak meg jegy nélkül bejutni.
Hatalmas tömegverekedést állított le a rendőrség.
Meglett a böjtje a ZTE- és Honvéd-drukkerek összecsapásának.
Nem maradt következmények nélkül a rendbontás.
Egy ukrán kórház vezetőjének esetleges leváltása okozott feszültséget.
A játékosok a pályán estek egymásnak.
Információnk szerint Molotov-koktélok is előkerültek.
A botrányos nézőtéri verekedésben három játékos is megsérült.
Eldurvult a vita az örmény honatyák közt.
Két csoport csapott össze, videó is készült róla.
A hatóságok összesen 11 embert állítottak elő.
Két társaság esett egymásnak egy nagybárkányi kocsmában, botok is előkerültek a hatalmas adok-kapokban.
Egy román csoport tagjai estek egymásnak.
Egy endrőci ház udvarán esett egymásnak két pár.
Tíz ember verekedett össze.
Vascsövet, kardot, kést, kapát, lapátot, vasvillát, gumilövedékes fegyvert ragadott a család, miután egyikük rosszul lett a kapott tudatmódosítótól.
A három férfi tevékenyen részt vett az érdi benzinkútnál kitört tömegverekedésben, amelynek során egy ember meghalt.
A rendőrség újabb gyanúsítottakat vett őrizetbe az enyingi csoport tagjai közül.
A feleség elszökése után az érdi család visszakövetelte az enyingitől az esküvő árát.
Egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek, miután két család egymásnak esett egy benzinkúton.
Botokkal, késekkel estek egymásnak egy benzinkúton. 13 embert vettek őrizetbe, mindnyájan megsérültek.