Legalább tíz beteg megölésével gyanúsítanak egy orvost Németországban
Tavaly nyáron tartóztatták le, akkor még négy idős beteg megölésének gyanújával.
Tavaly nyáron tartóztatták le, akkor még négy idős beteg megölésének gyanújával.
2022 decemberében támadt az üzletvezetőre.
Elmondta: „nem szeretnénk bevonulni egy politikai térbe.”
Nem először szembesült hasonló vádakkal a zenész.
Harmincnégy vádpontban találták bűnösnek a megválasztott amerikai elnököt, aki rögtön ki is fakadt.
Kollégái szerint a férfi „már csak ilyen”.
A jogi képviselő szerint a törvényt azt követően hozták, hogy az eset megtörtént.
Több híres név is előkerülhet még az ügyben.
A tábornok visszaélhetett a hatalmával.
Szinte minden héten egy újabb nő áll elő hasonló történettel.
Folyamatosan zajlik a tanúk meghallgatása.
„Amit csinálnak, annak köze nincsen a gyermekvédelemhez” – állítja.
Állítólag kirabolta, majd felgyújtotta a szintén hajléktalan áldozatát.
Édesapja és barátja helyett vállalta a következményeket.
A stylist ügyét a Pesti Srácok volt munkatársa ismertette a nyilvánossággal.
Személyeskedésbe megy át a kampányfinis az Egyesült Államokban.
Egyre durvább történetek kerülnek elő a múltból a rapperrel kapcsolatban.
A bíróság az ügy tárgyalását elnapolta.
Akár életfogytiglanit is kaphat, de a „katasztrófaturizmus” nem áll le.
A producer már így is 23 éves börtönbüntetését tölti.
„Ha valaki szakértője a VIP-életérzésnek, az éppen te vagy!” – írta Takács Péter a Tisza elnökének.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádja is felmerülhet.
400 ezer dolláros óvadék ellenében tartják fogva.
Felmerült a bűnpártolás gyanúja.
Neil Gaiman tagad.
Kiléptek a Fideszből, függetlenként indultak, taroltak.
Erős véleményt mondott a köztársasági elnökről a DK vezetője.
Néhányan azt állították, hogy még kiskorúak voltak.
A színész egy interjúban idézte fel az elmúlt évek megpróbáltatásait.
Pintér Sándortól várnak válaszokat erre.
Egy felvételen látta.
A volt államtitkár szerint zaklatták a családtagjait.
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek – titkos üzenetek kerültek nyilvánosságra.
Egy díszlettervező állítja, hogy 2021-ben zaklatta őt a színész.
A holttesteket még keresik.
A vizsgálat tényét maga az F1-es istálló is megerősítette, mindenki komolyan veszi az ügyet.
15 éven át kétes bizonyítékok alapján hurcoltak meg embereket.
A párizsi ügyészek jelentették be.
A híres sportoló tagadja az ellene felhozott vádakat.
Egy másik rapper került képbe.
A lopott holmik sorsa ismeretlen.
A színésznek január 23-án kell megjelennie a bíróságon.
Súlyos dolgokat állít az egykori asszisztense.
A dublini lázongással kapcsolatban vizsgálják a férfi bejegyzéseit.
Hogyha bebizonyosodnak a vádak, akár 15 évre is rácsok mögé zárhatják.
Veje is érintett az ügyben.
Danny Elfman szóvivője abszurdnak nevezte a vádakat.
Több millió dollárt követelnek a portugál sztárjátékostól.
Állítólag az egyik emberrabló vallotta ezt.
Szerinte az egész ügy arra fut ki, hogy elhallgattassák őt.
Egyre nagyobb a baj a francia sztár körül.
A 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében.
Az énekesnő mindent tagad, ám volt táncosai komoly vádakkal illetik őt.
Egy öt évig tartó jogi procedúra végére került pont.
Kijátszotta a műszakvezető nővért.
Már több mint hatvanan vádolták meg a showmant szexuális zaklatással.
A kétszeres Oscar-díjas színész bízik benne, hogy a bíróság felmenti őt.
Beérkeztek az iratok az ügyészséghez.
Vádat emeltek ellene nem megfelelő viselkedése miatt.