Megvan, mikor lesznek 2025 legfontosabb gazdasági konferenciái
A következő évben is választ kaphatnak a jövő kérdéseire a fiatalabb és az idősebb vállalkozók is.
A következő évben is választ kaphatnak a jövő kérdéseire a fiatalabb és az idősebb vállalkozók is.
Édesapja és barátja helyett vállalta a következményeket.
A Jókai utcai házomlásban megsérült Tóth Nikolett önkormányzati lakása lakbérét sem tudja kifizetni.
Gazdasági bűncselekményekkel hozta összefüggésbe a nevét egy portál.
A részvényes cégeinek bevételei, kiadásai, és a jelek szerint alkalmazottai sincsenek.
Ugródeszka a piacra: A startupok szerepe az innovációs versenyben.
Egy olvasónk számolt be a tapasztalatairól.
Az áldozat sürgősségire került.
Az egyik rendőr börtönbüntetést is kaphat.
Egymilliárd dollárt érhet a luxusvilla.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium indítványozására.
Mentorprogramot indított az ismert üzletasszony.
Nem bilincselték meg, és nem is fenyegetőzött, de a karját eltörték – a hatósági iratok alapján.
Állítólag rokoni kapcsolataival fenyegetőzött a férfi.
Egy szobafestőként dolgozó férfi próbálta megtéveszteni az ellenőröket.
A színészt három évvel ezelőtt ölte meg a saját fia.
Péntek délelőtt jelent meg a győri rendőrkapitányságon.
Egyikük szökésben van, fegyverrel rendelkezik, és a rendőrség szerint különösen veszélyes.
A férfi veszélyes, fegyvere van.
Az egyik feltételezett gyilkost a magyar rendőrség is keresi.
A milliárdost vesztegetéssel és okirat-hamisítással is megvádolták.
Szabó József megálmodta, és már csinálja is.
A zenész az amerikai filmekben a kórházak sürgősségi folyosóin látható intenzitásban bízik.
Szétverték a kocsiját, majd megfenyegették.
Közösségi oldalán ünnepli a klubvezetőt a Puskás Akadémia.
Kétszáznál is több vállalkozást kérdeztek meg, hová menekült.
A NAV nyomozói különleges helyen csaptak le a gyanúsítottra.
Pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsítják az üzletembert.
M. István holttestét 2020 augusztusában találták meg.
A fogdában lett öngyilkos.
Az adóváltozás a magánegészségügyre is hatással lehet.
A keretösszeg nőtt, és vannak kivételek.
Mutatjuk, kire mi vár a gyakorlatban a frissen elfogadott és jelentősebb megszigorított katatörvény után.
Megfejtették olvasóink, ki boldogul Bécsben, és ki nem.
A portálon minden vállalkozó két kattintással megtalálja a számára elérhető támogatásokat és állami hiteleket.
Matyi Alexandra nem érti a döntést, a könyvszakma egy része pedig már magát a jelölést sem értette.
A mai tárgyaláson a bíró ismertette a vádlott ellentmondásos vallomásait.
Csak a veszélyhelyzet végéig kérhetik az eddig támogatás nélkül maradt önfoglalkoztatók.
Kibontott falak miatt süllyed a harmadik emeleti lakás, a hatóságok ide-oda teszik az ügyet. Nikoletta fél.
Valakinek elege lehetett belőle a csempészet világában
Június végétől már a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók is élhetnek az ilyen információszolgáltatással.
Kenőpénzre kértek jelentős összeget, hogy ne induljon eljárás ellene.
Ioan Niculae már állt bíróság előtt korábban is.
17 hónapja semmi hír az üzletemberről, de a Hummere és a kutyája hazakerült.
A NAV szerint egy arab fedővállalkozással akarta elkerülni félmilliárdnyi adó befizetését. A házkutatáson lőszereket és ezer liter pálinkát is találtak.
A vállalkozó haláláig az eredeti kölcsön már több mint kétszeresét adta át a testvéreknek, de ez sem volt elég.
Fót alpolgármestere arra kéri a helyi vállalkozókat, kommentben jelentkezzenek nála.
A napi 1,2 milliós bevételt a vascsővel leütött vállalkozó nadrágjával együtt vitték el.
Pokorádi Gábornak szerepe volt abban, hogy London a második magyar fővárossá változott. Ő is beleszeretett a városba, és most jön a brexit.
Az egyik esetben gyilkosság, a másik esetben emberrablás miatt nyomoznak. A rendőrség szerint nincs összefüggés.
Az őstermelők, az áfafizetésre kötelezettek és az egyéni vállalkozók büntetést is kaphatnak.
A férfi a vizslájával együtt tűnt el múlt pénteken.
Moldvában eddig nem volt autópálya.
Megverték, megkötözték és a fülei levágásával fenyegették a vállalkozót. Tízmilliót vittek el tőle.