Húsz év börtönt kapott a labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
A bíróság megállapította, hogy a kínai trénert megvesztegették.
A bíróság megállapította, hogy a kínai trénert megvesztegették.
A nyomozók a munkahelyükön érték tetten őket.
Két év után kapta el őket a rendőrség.
B. László pénzt kérhetett vissza a megítélt pályázati pénzekből.
Már most súlyos dollármilliárdokat veszített.
Kilencvenezer forintos díjat számolt fel a betegeinek.
150 ezer forintot fogadott el.
Csaknem 300 millió forint értékben rendeltek el náluk vagyonelkobzást.
Négyszáz eurót próbáld adni a rendőröknek.
Az óbudai alpolgármesternek június végén rendelték el az előzetes letartóztatását.
Tanúmeghallgatással folytatódott a Schadl–Völner-per.
Újabb hangfelvételek kerültek elő.
Alkalmanként 150–200 ezer forintot adtak át.
A sportszergyártó szóvivője megerősítette az ezzel kapcsolatos értesüléseket.
Emellett illegális gyógyszerkereskedelmet is folytatott.
A férfi egy zalai étteremben garázda magatartást tanúsított.
Átszámítva 180 millió forintos éves fizetéssel sikerült lekenyerezni.
Íme a két újabb „áldozat”, az elnöki szóvivő a korrupció elleni harcra hivatkozik.
A vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
Fényűző életet élt, most akár tizenöt évet is kaphat.
Budai Gyula országgyűlési képviselő újabb részleteket közölt.
Számos terhelő bizonyíték került elő.
Egy jó és egy rossz hír érkezett a republikánus elnökjelöltnek.
A bűncselekmények elkövetéséhez saját cégét használta fel az egyik vádlott.
Nem volt igazolható a vesztegetés, az ítélet jogerős.
A jegyzőnő és az anyakönyvveztető játszott össze.
És úgy tűnik, ez még csak a jéghegy csúcsa.
Egy betegszállítóval közösen nyerészkedtek.
Agócs János elnöki tisztségét vesztegetési pénzért bocsátotta áruba.
A traumatológust 3 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítják.
Egy kínai férfi akart hivatalos szerveket megvesztegetni.
A rendőrség vádemelést kezdeményezett.
A milliárdos indulásával akadályozná meg, hogy Tajvan legyen a következő Ukrajna.
A zárakat is lecserélik a Ruszwurmban.
Recept nélkül adtak el többek között potencianövelőket és fájdalomcsillapítókat.
Vizsgálóbizottság alakulhat az ügy miatt.
A nyomozók több mint 230 ezer forintot foglaltak le a helyszínen.
Liu Liange többek között illegálisan nyújtott kölcsönöket és kenőpénzeket fogadott el.
Egy világhírű magyar család érintett az ügyben.
Védőik fellebbezést jelentettek be.
„Szubjektíve” sok közszereplőnek van korrupciós ügye.
A kormánypárt igyekszik elhatárolódni.
Kis túlzással: bíróságról bíróságra jár Nagy János, az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkára.
Agócs János áruba bocsátotta az elnöki tisztséget.
Vádat emeltek ellene.
A Micron vezérigazgatója szerint az iparág bevételei elérték a mélypontot.
Minden sofőrtől csak öt eurót kértek, több millió forint jött össze nekik.
A korábban nyereséges jegybank komoly mínuszt termelt.
Csaknem ezerszer írt fel vényköteles nyugtatókat.
Állítólag egy rendezvényen ismerte meg páciensét.
Az elnökség egyhangúlag egyetértett a döntéssel.
Nem tudott ellenállni a kísértésnek.
Eddig 22 gyanúsított van letartóztatásban.
A klubelnök szerint a katalán csapat mindig is tiszta volt.
Február közepén kellett volna bevonulnia a börtönbe.
Már az UEFA is nyomoz a katalánok korrupciós ügyében, akár ki is zárhatják a csapatot.
Úgy adtak ki vizsgairatokat, hogy meg sem vizsgálták a hajókat.
Kell egy kis áramszünet.
A gyanú szerint a csúszópénz elosztották egymás között.
A hatóságok csaknem 57 millió forint készpénzt foglaltak le.