Repülő autóval állt elő az Uber
Még az önvezető autók sem terjedtek el, de a cég már a jövőbe tekint.
Még az önvezető autók sem terjedtek el, de a cég már a jövőbe tekint.
Volt, aki az autójában, volt, aki az utasa otthonában erőszakolta meg az áldozatát. Az Uber nem nyilatkozik.
Ugyanazokkal az indokokkal mentek neki helyi taxisok a cégnek, amikkel sok más helyen elérték már az Uber kitiltását.
Nem a kijelölt helyeken vették fel az utasokat, és összevissza köröztek a városban.
Egy sokéves pereskedést előztek meg így a felek. Nem tudni, miben állapodtak meg.
Az Uber és az NVIDIA határozatlan időre felfüggesztik az autonóm járművek tesztelését.
Engedély és megfelelő autó nélkül nem lehet taxizni a pozsonyi bíróság döntése alapján.
A múlt heti halálos baleset körülményeit mérlegelve döntött így az állam kormányzója.
Az eset Arizonában történt néhány napja, a rendőrség most közreadta a fedélzeti videót.
Fékezés nélkül ütötte el a biciklit toló nőt az Uber tesztautója, a kormánynál ülő alkalmazott valami mással volt elfoglalva.
Az Egyesült Államokban történt baleset a világ első halálos gázolása, amelyet önvezető kocsi okozott.
Valahogy jeleznie kell a szándékát, és a gép nem tud kivörösödött fejjel üvölteni.
Amatőr sofőrök helyett 120, speciális személyszállítási engedéllyel rendelkező vezető fuvarozza majd a mobilappos ügyfeleket.
Sokáig úgy tűnt, csak a taxis cégek állnak a növekedés útjában.
Az Uber megígérte, hogy nem fogja felhasználni a Waymo technológiáját. Utóbbi részvényeket is kap.
Travis Kalanick 1,4 milliárd dollárnyi Uber-részvényt adott el. Maradt még kétszer ennyije.
Bár már tavaly nyáron leváltották, nem kevés részvény maradt nála. Elkezdte eladni őket.
Durván magcsappant a vállalat értéke, de a befektetők egyszerűen nem tudnak leállni.
Digitális szolgáltató szerettek volna lenni, az EU-s bíróság másként látja őket.
Keményebb szabályozással nézhetnek így szembe. Ők iparágon kívül iszolgáltatók lettek volna inkább.
A levél az Uber és versenytársa közti perben került nyilvánosságra. A vádló azóta megegyezett a céggel, és félig visszatáncolt.
Majdnem 400 milliárd forintos veszteséget hozott össze csak a 3. negyedévben.
Borzasztó nehezen lehet taxihoz jutni a fővárosban. A taxirendeletre is panaszkodnak a cégek, amik úgy sem tudják kigazdálkodni a magasabb béreket, hogy évek óta nem kerestek annyit, mint tavaly.
57 millióan érintettek, a cég egy évig titkolta a dolgot.
Összesen 24 ezer önvezető XC90-et tervez rendszeresíteni az amerikai cég 2019-től.
Együtt fejlesztették a technológiát, a Google szerint tőlük lopták.
2020-ban indulnak a Los Angeles-i tesztrepülések.
Észbontó tempóban növekednek, ha így folytatják, lenyomják az Ubert. De addig még hosszú az út.
Pittsburgh mellett képzik ki a jövő önvezető autóit. Ami azt illeti, bőven van hova fejlődniük.
A japán SoftBank lesz a legnagyobb befektetőjük, húszmilliárd dollárnyi részvényt vehetnek tőlük.
Az Apple engedte meg neki, hogy könnyebb legyen appot fejleszteni a Watch órákra.
Pár óra alatt több mint félmillióan írták alá az engedélye megvonása elleni petíciót.
Az egyre gyakoribb balhék miatt nem hosszabbítják meg a cég engedélyét.
Az új promóciós ajánlatuk arra biztatta a férjeket, hogy engedjék ki az asszonyt a konyhából.
Állítólag engedély nélküli leányvállalattal bővítenék ki a szolgáltatást. A Taxify cáfol és fellebbez.
A bukott Travis Kalanickot az Expedia eddigi vezetője váltja.
Megártott a cégnek a botránysorozat.
A közelmúltban rengeteg cég kényszerült politikai szerepvállalásra imidzsének megőrzése érdekében, de páran túltolták a biciklit. Volt, aki lejáratta magát, volt, aki szembekerült törzsvásárlói egy jelentős bázisával?
Nem lesz olyan egyszerű Steve Jobsot játszani.
A legnagyobb orosz IT cég saját uberjével olvad össze az Uber a posztszovjet piacon.
Nem vennének kocsit, inkább olyan szolgáltatásokra bíznák magukat, mint az Uber vagy a DriveNow.
Az Uber több mint ezer alkalmazottja írta alá, hogy kérik vissza a céget zsákutcába vivő főnököt.
Az Ubert egyelőre nem nagyon bosszantja.
Főleg a cégnél folyó szexuális zaklatásokba bukott bele Kalanick. Ő elegánsan anyja halálára hivatkozik.
Travis Kalanick ideiglenesen otthagyja az általa alapított, az elmúlt időben elég sok botrányba keveredett céget.
Ferrari szerelmes levelet ír, Karotta F3-as autót vezet, a spanyol taxisok sztrájkolnak, az öreg Alfa Spier pedig mennybe megy.
Még négy hónapra kaptak működési engedélyt.
Anthony Levandowski 14 000 bizalmas dokumentumot magával vitt az önjáró autót fejlesztő cégéhez.
Az EU-s bíróság döntését előkészítő szakvélemény alapján nem sértett uniós jogot a magyar kitiltás.
Egy szoftverrel hamis alkalmazást indítottak el, hogy átverjék a hatóságokat.
Már nagyban egyezkednek, 2020-ra bemutatnák.
Maga Tim Cook fenyegette meg a céget, mert követték a felhasználókat.
Ez a bögyös taxisnő jól kiosztotta hazug és peches pasiját, de a szerető a férfi védelmére kelt. Minden fent van a Twitteren.
Egy Pokol nevű programmal figyelték meg a Lyft sofőrjeit. Nem ez az első kémkedési ügyük.
Így lesz ellenségből barát: a törvénymódosítás után bármely cég folyamodhat engedélyért.
Az Uber nagyon nem szeretne leállni, a Google viszont nagyon leállítaná.
Az énekes egyik túlbuzgó testőre észrevette őket, majd késével töltötte ki dühét a sofőr kölcsönbe kapott autóján.
A parlament a múlt hónapban szankcionálta az utasszállító társaságokat, emiatt vonulnak ki.
Készül a rendelet, ami ellehetetlenítené a céget. Ha mégsem lesz rendelet, a taxisok tüntetnek.