Megérkezett az új Star Wars előzetese
Ezzel a filmmel zárul le a Skywalker család története. A kilencedik rész hivatalos címe: The Rise Of Skywalker .
Ezzel a filmmel zárul le a Skywalker család története. A kilencedik rész hivatalos címe: The Rise Of Skywalker .
Feleannyit kérnek érte, mint a Netflixért, de az induláskor nagyon szerény lesz az archívuma. Igaz, Star Wars- és Marvel-tartalmakat csak náluk lehet majd látni.
Liam Neeson egy nagyszerű színész volt, aki tíz éve már csak akciófilmekben öldököl, most pedig egy rasszista botrányba keveredett. De van még innen visszaút?
Sírni fogsz. Akkor meg pláne, amikor kiszámolod, mennyiből viszed el oda Pistikét.
Simon Zoltán exkluzív posztert készíthetett az idei Star Wars Celebrationnek.
A Francia Vívószövetségnél már elismert szakág a Star Warsból érkező fénykardozás.
Nem igazak azok a pletykák, hogy a rendező otthagyná a Csillagok háborúját.
Ugyan 319 ezerrel kevesebb néző volt, de így nőtt a bevétel 2017-hez képest.
Carrie Fisher 2016-ban meghalt, de sok kivágott jelenete maradt az előző részből. Ezek köré írták a kilencedik filmet.
Mark Hamill arról beszélt, az első részek könyveit még a barátai haverjai is olvasták, de ma már belefájdul a feje a titoktartásba.
A Disney animációs sorozatot készített az eredeti trilógia filmjeiből a YouTube-ra. Itt az előzetes.
És ha már itt tartunk: miből van a tűz?
Bár a filmet hivatalosan soha nem jelentették be, a színfalak mögött elkezdődött a fejlesztése.
Mark Hamill és a Chewbaccát alakító Peter Mayhew is Gary Kurtzot búcsúztatja.
A Disney igazgatója közölte, túl gyorsan akartak túl sokat, a jövőben kevesebb Star Wars-film készül majd.
Az utolsó Star Wars-filmben olyan helyzetben ábrázolták Han Solo szeretetreméltó barátját, ami megkérdőjelezte Chewie jellemét. Most fény derült a titokra.
Matt Smith állítólag kulcsszerepet kap a trilógia lezárásában.
Elmondta azt is, mi az igazi neve. Elhitte mindazt, amivel az online trollok zaklatták.
Lesz nagy meglepetés is a következő sorfilmben.
Rian Johnson nem akar úgy járni, mint James Gunn, akit régi tweetek miatt rúgott ki a Disney.
Máig hatással van a karrierére, hogy húsz éve annyira utálták a karaktert, amelyet eljátszott a filmben.
Választ kapunk arra, hogy miért így végződött Luke Skywalker és Rey párbaja.
Mostantól inkább a kipróbált veteránoknál maradnak a fiatal rendezők szerződtetése helyett.
John Williams ikonikus dallamai szólalnak meg ma este az Óbudai Danubia Zenekar előadásában.
Nagy szellembulira lehet számítani a Star Wars IX-ben, felléphet Dj Yoda, DJ Anakin és DJ Luke is.
A Solo-film bukása miatt a Lucasfilm leállította a Csillagok háborúja karakterfilmjeit.
Attól, hogy valaki mozijegyet vesz, még nincs joga genyózni az interneten – üzente a Star Wars rosszfej rajongóinak.
Az utolsó Jedik színésznője, Kelly Marie Tran mostanra megelégelte a folyamatos online zaklatást, és törölte magát a netről.
Félmilliárd dollár alatt simán lehet bukásnak hívni, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy az lesz belőle.
A Solo eddig az elődökhöz képest elég gyászosan szerepel a mozikban, a bevétele messze elmarad a várakozásoktól. Van ok bőven, megnéztük a legfontosabbakat.
Van, amikor a győzelem önmagában nem elég. A Solo: Egy Star Wars-történet messze az elvárások alatt teljesített.
Han lőtt először 14 millió dollárt a Memorial Day nevű amerikai nemzeti ünnepen bemutatott filmek első napján.
Bár a Lucasfilm hivatalosan nem erősítette meg, a Hollywood Reporter megtudta: Boba Fettről, a Birodalom zsoldosáról készít elő saját filmet a Disney.
A Solo-antológiafilm lett az eddigi legkevésbé Star Wars-os Star Wars-film. Ami egyébként nem baj, mert ettől még kiváló kalandfilm lett. De valami mégis hiányzik belőle.
Donald Glover alakítása mindenkit lenyűgözött, már a folytatást tervezik vele.
A Solo című Star Wars-antológiafilm sajtókörútján hozta rá a frászt.
Az első előadás utáni hanyattesés viszont elmaradt. A színészeket és az akciójeleneteket dicsérik, de egyesek szerint súlytalan a film.
Nem nagy dolgot, leginkább csak a Star Wars fekete öves rajongóinak fontosat.
Május 24-én jön az új film, amely kapott még egy vicces tévés előzetest.
Egyre biztatóbban néz ki a következő Star Wars-szólófilm. Új werkfilm jött ki, érdekes képsorokkal
A bejelentés arról szólt, hogy először lesz fekete nő a másodstáb-rendező a kilencedik Star Wars-filmben, de korábban még nő sem jutott ilyen pozícióba.
Megérkezett az utolsó előzetes az idei Star Wars-történethez.
Simon Pegg színész elkotyogta, hogy JJ Abramsnek más tervei voltak Rey szüleivel. Abrams írja és rendezi a következő részt, így bármi lehet.
A rendezőket példátlan módon a forgatás kellős közepén rúgták ki, a főszereplő mellé meg állítólag trénert kellett hívni.
A kilencedik résszel teljes lesz számára a sorozat, ennyi elég is neki.
A legendás Wilhelm-sikoly a Zsivány egyes után a Star Wars-sorfilmekből is eltűnik.
És nem is akárkivel írta együtt J.J. Abrams: partnere Az Argo-akció Oscar-díjas forgatókönvyírója volt.
Már óriásokat is bevesznek rohamosztagosnak?
Nem tudni, hogy mikor jön, és azt sem, hogy miről szól, csak azt, hogy készül, ha végeztek a sárkányos sorozatukkal.
A főszereplő nem tűnik elég karizmatikusnak, de a képi világ azért nagyon oda van téve.
Karakterépítgető, elég ütős képekkel operáló teasert kapott az új Star Wars-film. A hosszú előzetes ma délután jön.
Egy férfijogi aktivista kivágta a nőket a filmből, így csak 45 perces lett.
Májusban itt a bemutató, már a második előzetesnek kellene érkeznie, de még csak a történetleírásnál tartunk.
Csak egy apró változásról van szó az utolsó jelenetben, de ez az egész következő részt megváltoztatta volna.