Békés céllal akartak halálsugarat telepíteni a Holdra az amerikaiak
Valahogy mégis csak meg kell védeni egy békés célú katonai bázist. Akkor meg miért ne legyen ott atomfegyver és radioaktív lézerágyú?
Valahogy mégis csak meg kell védeni egy békés célú katonai bázist. Akkor meg miért ne legyen ott atomfegyver és radioaktív lézerágyú?
A hangsebesség hússzorosával repesztenek, szinte lehetetlen védekezni ellenük, mégis kontroll nélkül fejlesztik őket a nagyhatalmak.
A norvég partoknál talált orosz beluga esete egyáltalán nem egyedülálló. De tengerészeket mentő, játékos állatok vagy mérgezett tűkkel felfegyverzett úszó gyilkológépek-e a hadi tengeri emlősök?
Az SS-katonáktól vették az ötletet, az embereket sétáló vérbankoknak tekintették.
Évtizedekig méricskélték a nyugati városok minden utcácskáját, az elhárítás orra előtt. Néhány térképüket még ma, a GPS korában is használják.
Eredeti rendeltetését sosem töltötte be, de végül mégis emberek otthona lett a földalatti város.
Paweł Pawlikowski szerint megint nagyon rossz irányba mennek a dolgok, még akkor is, ha erőszak és fekete autó helyett ma inkább manipulálják az embereket. Interjú a Hidegháború Oscar-díjas rendezőjével.
Csattog a mazurka és csattanak a csókok a Hidegháborúban, csak épp rossz korszakban.
Jönnek az Oscar-díj nagy esélyesei, a Creed folytatása és Liam Neeson hókotrós vérengzése is. Ezt a tíz filmet ajánljuk a következő két hónapra. És ön melyiket várja? Szavazzon!
A Davy Crockettet a szovjet invázió ellen fejlesztették. Hálistennek sosem volt rá szükség.
Sőt, már dolgoztak a lézerrevolveren is. Az űrállomásaikat védték volna vele a kémektől.
Persze szigorúan a tudomány nevében. Közben a főnök a tükör másik oldalán martinizett.
Nariskin szerint abszurd az amerikaiak oroszellenes megszállottsága.
A saját bejárati kilincsére kenhették az idegmérget.
Gesztusok szintjén mindenképpen: az orosz kettős ügynök angliai megölése miatt az 1960-as éveket idéző nemzetközi kiutasításhullám indult. Hiába Trump, Washington berágott Moszkvára. Magyarország is kiutasított egy orosz diplomatát.
Újabb adag hátborzongató, szupertitkos atomrobbantásos film került a netre, ezúttal minden eddiginél nagyobb felbontásban.
Sztanyiszlav Petrovon múlt, hogy az oroszok 1983-ban nem lőttek ki rakétákat az USA felé.
A kubai hangtámadás nem előzmények nélküli: ismeretlen egészségügyi hatások, félelem az agykontrolltól és a saját diplomatáin kísérletező USA a konteók imádott Pandora projektjében.
Marskolónia és repülő autók helyett zacskóból gyümölcslét préselő drága gép és Snapchattől nyúlt "új" Facebook-funkciók jutnak az emberiségnek mostanában. Ki a felelős ezért?
Robbantsunk atomot tenger alatt, és a szökőár elmossa az USA part menti városait! Ijesztő ötlet, de olyan hülye, hogy nincs értelme megvalósítani.
Egy atomfegyver-kutatásokkal foglalkozó amerikai fizikus több ezer, atomrobbantásokról készült lassított felvételt mentett meg az enyészettől.
De már elmúlt. Az amerikaiak csinálták a hidegháború alatt több százmillió apró rézdarabból, mert nagyon paráztak az oroszoktól.
1959-ben Nixon Moszkvában egy amerikai kiállításon kalauzolta végig Hruscsovot. Vitájuk a történelemkönyvekbe is bekerült.
1962-ben a levegőből kellett visszahívni az amerikai harci gépeket az élesített atomtöltetekkel.
Barack Obama hifije világszerte kiborította az audiofileket. De tényleg, hogy hallgathat ilyen rendszeren zenét egy szuperhatalom elnöke?!
Amerikától 100 km-re, Kubában is felújítanának egy katonai bázist.
Plutónium-blöff, hidegháborús adok-kapok, bunkerromboló. Szíriában már esély sincs a megegyezésre, Obama béna kacsaként három hónapig figyelheti majd a vérengzést.
Ötven éve katonai bázist építettek a jég alá. Most viszont el kéne takarítani, amit ott hagytak.
Igencsak felfűtötte a kedélyeket 1967-ben a radarok működését megzavaró napvihar.
Az USA-ban is féltek a hidegháborútól. Az új tulaj fémdetektorral talált rá az építményre.
A baloldali amerikai értelmiséget az amerikai titkosszolgálat finanszírozta, hogy kulturális háborút vívjanak a kommunista Szovjetunióval.
Izgalmas hidegháborús kémtörténet lehetne az Alekhine's gun, de annyira nem stimmel benne semmi, hogy senkit sem akarunk megmenteni a III. világháborútól.
Legalábbis Reagan és Gorbacsov szóban megállapodott a genfi csúcstalálkozó szünetében.
Egy 1956-os titkos dokumentumban kifejezetten civil célpontokat is kijelöltek, hazaiakat is.
Az 1963-as MOL-program hivatalosan kutatási projekt volt, de valójában inkább a szovjetek után kutakodtak volna vele.
James Bondék a valóságban: szovjet kémek és amerikai atomfegyverek az 1963-as szuperbotrány most nyilvánosságra került részleteiben.
Elsőre jó ötletnek tűnt egy atommeghajtású, háromszoros hangsebességgel repülő rakétára 16 hidrogénbombát szerelni. Négy év fejlesztés után a Pentagon azt mondta, ez még nekik is sok.
Vége a nyárnak; Lázár János hétfőn lemondhat; vadállatok a Bükkben; visszatér a hidegháború. Szuperhamburger, kettős fekete lyuk és klipszemle a folyatásban.
Ha Isten akarja, a kapanyél is elsül. Ha a Szpecnaz akarja, még a kés is. Az NRS–2-nek lőfegyvert építettek a markolatába.
Negyven éve kapcsolódott össze az amerikai Apollo a szovjet Szujuzzal, és ezzel véget ért az űrverseny. A randevút öt évig szervezték, és majdnem katasztrófa lett a vége. A legnehezebb annak eldöntése volt, hogy űrben ki legyen a fiú, és ki a lány.
A régió országai tele vannak kémekkel, de az orosz szolgálatok egyre aktívabbak a skandinávoknál is. A svédek már „ellenséges katonai művelet előkészületének” tekintik az orosz lépéseket.
A Kommerszantnak az illiberális államról beszélt, szerinte a nyugat át akarja nevelni a nála sikeresebbeket.
Háborút indítani nem egyszerű, ha a megtámadott fél válaszcsapása kiirthatja az emberi civilizációt. 50 éves a MAD-doktrína, ami garantálta a hidegháború békéjét.
A britek az ötvenes években ilyenekkel akarták Németországot teleszórni egy esetleges szovjet invázió ellen.
Erődemonstráció lett volna, hogy milyen jól áll az űrverseny. A szovjetek ugyanezt tervezték, de aztán mindenkinek megjött az esze.
Az SR-71 Blackbird repülési rekordjai még ma is megdönthetetlenek. Lelőni sem tudta senki, pedig a hidegháború alatt sokan próbálkoztak. 50 éve repült először az aviatika csúcsa.
Az egy nap alatt felhúzott fal kezdetben drótkerítés volt, aztán ormótlan fallá magasodva vágott ketté két világot. 29 évig állt, 25 éve dőlt meg a berlini fal.
A Nácizmus Fehér Könyve szerint Magyarország a második a listán. Kreml-hű oligarcha a háttérben.
Tom Hanksszel hidegháborús filmet forgat, 2016-ra emberevő óriásokról készít látványos fantasyt.
1961-ben, a hidegháború közepén. Csak a szerencsén múlt, hogy nem pusztult el Észak-Karolina. A jelentést most oldotta fel a titkosítás alól az NSA.
A hidegháborús dráma egy amerikai kémpilóta kiszabadításáról fog szólni.
A FIFA két tűz közé szorult, az amerikaiak orosz vb-t vennének el, az oroszok kizárnák Amerikát a mostani tornáról. A szervezet széttárja a karját.
Az oroszok Ukrajna egy darabját akarják, a Nyugatnak ez nem tetszik. Katonai felvonulás már van, erőszak nincs. De ez csak a felszín: a hekkerek már a NATO-t és Ukrajnát támadják, létezik orosz kiberfegyver is. Magyarország hova álljon?
A Krím vasárnapi népszavazása illegitim, de Kijev nem tud ellene tenni. A félsziget után az ország déli és keleti része is leszakadhat, ám fegyveres harc nélkül Oroszország ezt már aligha érheti el. 2014 lehet az új hidegháború kezdete.
54 éve készült, úgyhogy űrsétához ne vegye föl. De hazavihet vele egy darab történelmet.
1968-ban kicsit túlfeszült a helyzet a két ország között. Az amerikai hadsereg épp Vietnammal volt elfoglalva, kellett egy B-terv.
Az ötvenes évek végétől 1989-ig ott figyelték meg a prágai Jalta Hotel külföldi vendégeit.
Egy rosszul értelmezett NATO-hadgyakorlat kis híján megelőző szovjet atomcsapáshoz vezetett.
Bizonyították: sohasem létezett ilyen forródót.
A Fehér Házat és Kremlt összekötő vonalat használták a hatnapos háború idején és az afganisztáni szovjet invázió előtt is.