Újabb politikusok kapták, vagy kaphatták el a koronavírust
Aradszki András kórházba, Süli János karanténba került.
Aradszki András kórházba, Süli János karanténba került.
Szeretné magáénak is tudni a kétes dicsőséget.
Azt zavarba ejtőnek tartja, hogy Donald Trump még mindig nem ismerte el a vereségét.
Az eddig gyűjtött aláírások nem használhatóak fel a népszavazási kezdeményezéshez – állítja az NVI.
A Mi Hazánkon kívül Gyurcsányt, a magyar kormányt és Trumpot is eltüntették már.
A lengyel alkotmánybíróság október 22-én alaptörvény-ellenesnek találta a gyógyíthatatlan beteg magzatok művi vetélését lehetővé tevő törvényt.
Eközben a városvezetés hétmilliárd forintos bevételkieséssel számol 2020-ban a kormányzati elvonások, a vészhelyzet okozta bevétel-kiesések miatt.
Egyenlők és egyenlőbbek.
Szerinte valójában az Orbán-kormány mellett tüntetett több mint tízezer ember péntek délután.
Egyre edzettebbek a politikusaink. És ez gond.
Az igazságügyi miniszter is arról a videóról osztott meg posztot, amelyről Deutsch Tamás azt mondta: az új őszödi beszéd.
Félreértés ne essék – mondta a volt kancelláriaminiszter.
A kultúráért felelős miniszteri biztos közösségi oldalán foglalja össze, mik a magyar haladó újságírás ismérvei.
A Magyar Szocialista Párt közösségi oldalán tette közzé a hírt.
Harminc éve, a rendszerváltás óta Rafał Gaweł az első lengyel, akinek kedvezően bírálták el a kérelmét.
Kihívásként éli meg, amit mások a kudarcának tartanak.
Avagy: mi a közös a politikusokban és Gábor Zsazsában?
Szerinte csakis együtt menthetjük meg magunkat
A jelszavaknak lelkük van. De ami még fontosabb: retorikai szabályszerűségeik is.
Soós Zoltán független jelölt elsöprő győzelemmel szerezte meg mandátumát, már a győzelmi beszédét gyakorolja az új polgármester. Bukarestben a jobbközép leváltotta a baloldal főpolgármesterét.
Oszkó Péter után a volt miniszterelnök is cáfolja, hogy momentumos jövőt tervezne.
Még meg sem száradt a tinta a szavazólapokon, Olaszországban máris fellángolt a belpolitikai vita arról, hogy ki kinek adja át az irányítást.
Szerinte folytatódni fog az a tendencia, hogy sokan jönnek ide Nyugat-Európából, egész kistelepüléseket vásárolnak fel.
Coolest Hungarian feliratú maszkja van már.
Az ellenzéki pártok szétszedték Orbán Viktor napirend előtti felszólalását az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján.
Programsorozat és kampány indul, hogy megmutassák a szakma felkészültségét járványhelyzet idején is.
A területi szövetség elnökét hivatalosan még nem értesítették.
Az átlag üzemanyagfogyasztás többszörösét autózták el a honatyák az elmúlt hónapokban.
A Fidesz azt állította, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi médiában 30 millió forintot költött hirdetésekre, ennek jelentős részét fővárosi büdzséből. A cáfolat nem váratott magára.
Pénteken dördül a startpisztoly és szeptember 27-ig versenyezhetnek egymással a romániai pártok és független jelöltek az esedékes helyhatósági választásokon.
Az MSZP képviselője szerint ha a fotója nem egy meccsen, hanem egy strandon vagy egy étterem teraszán készül, nem kap annyi kritikát.
Több mint ötvenen írták alá a nyílt levelet, ami arról szól, hogy át kellene alakítani a szerzői jogok rendszerét.
Eredetileg a kijárási tilalom ellen mentek utcára Szerbiában, csak később csapott át a tüntetés a rendszer elleni megmozdulásba.
Amerikában sokáig tartotta a magát a mondás, hogy azoknak a nőknek, akik a kongresszusba akarnak jutni, a legjobb férj a halott politikus férj.
A New York Times szerint a vuhani orvosok karácsony óta próbáltak szólni, hogy baj van, de a politika közbeszólt.
Gyengül a helyi politikusok tekintélye, növekszik velük szemben a türelmetlenség.
A botok már nem csak igazi emberek képeit lopják el, hanem deep fake-eket is használnak, hogy beálljanak például Trump mögé.
Javarészt pornóvideókra használják a videomanipulálás legújabb és legijesztőbb technológiáját. Az áldozatok szinte kivétel nélkül nők. Eljöhet vajon a politikusok nagyipari lejáratásának ideje is?
Válaszul arra, hogy a Facebook nem fogja ellenőrizni a fizetett politikai hirdetések tartalmát.
Egyre szembetűnőbb, hogy a nyugdíjas korúakból áll a politikailag legaktívabb társadalmi réteg. Ennek van egy egyszerű oka: a politikusok megtanulták, hogyan kell kihasználni őket.
A-listás hollywoodi sztárok támogatják a főpolgármestert? Tarlós kampánylapja megtévesztő módon használ fel többéves nyilatkozatokat, Angelina Jolie ügynöksége értetlenül áll az eset előtt.
A világ legjobban fizetett színésznőjét akaratán kívül darálhatta be a KESMA propagandagépezete.
Még mindig nagy a harc, hogy ki legyen az Egyesült Királyság új miniszterelnöke.
Elindította kampányát Márki-Zay Péter mozgalma. Szerintük ha a közép- és nagyvárosok negyedét-harmadát megnyerik, az elvezet az Orbán-rendszer bukásához. Sok lúd nem győz disznót, de MZP-ből jó lenne még háromezer. Riport.
Az unióban élő magyarok szokatlan döntés előtt álltak az EP-választás előtt.
Melyik párt hány %-ot és hány mandátumot szerez? Vasárnap délután háromig megtippelheti, hogyan alakul az EP-választás eredménye Magyarországon.
Átláthatóbb hirdetésekkel készül a Facebook az EP-választásra. Szigorodott a szabályozás, a meglévő eszközöket pedig kibővítették.
Norvégia igazságügyi és bevándorlási minisztere nem aludhatott nyugodtan az elmúlt hónapokban. Miután egy rasszizmusról szóló színműben bemutatták a házát, vandálok kezdték pokollá tenni az életét. Aztán mindenkit váratlanul ért, ki a valódi tettes. Az ügy a semmiről nem tehető politikus karrierjébe került.
Arról beszélt a divattervező, hogy miért hagyja el az országot, és mit gondol a mai politikai elitről.
A fél világ nekiment a kínai távközlési cégnek, mi viszont szeretjük Kínát. Mennyire jelentős itthon a Huawei? Eléggé.
Összeszedtük 2018 összes indexes cikkének címét és ajánlóját, hogy kiderüljön, kit említettünk a legtöbbször, milyen szókapcsolatok a legnépszerűbbek a címeinkben, és vajon többször írtuk-e le a férfi szót, mint a nőt.
Egy világhírű brit bohóc sokallt be, hogy például politikusokat is hozzájuk hasonlítanak.
Pedig köztük is vannak, akiket érdekel a politika, és szívesen beleszólnának az ország sorsába.
Gyakori jelenség baráti és családi körökben, hogy tabutéma a közélet. De miért vagyunk apolitikusak? Ennek okait szedtük most össze.