Orosz felügyelet: száz százalékos a koronavírus elleni második orosz vakcina hatékonysága
Oroszországban, egyes régiókban, kisebb mennyiségben már használják az EpiVacCoronát is, amelynek a tömeggyártása februárban indul be.
Oroszországban, egyes régiókban, kisebb mennyiségben már használják az EpiVacCoronát is, amelynek a tömeggyártása februárban indul be.
A Kreml közölte: Putyin nem fél az ellenzékitől.
Továbbá követeli az orosz hatóságoktól, hogy haladéktalanul engedjenek szabadon minden politikai foglyot.
Az orosz külügyminiszter szerint a sokszínűség iránti tolerancia olyan tulajdonság, amelyet a Nyugat nagyon gyorsan el fog veszíteni.
Az ellenzéki politikus Putyin székére hajt, a Kreml pedig novicsok helyett már az önkéntes száműzetéssel is kiegyezne.
A magyar kormány csatlakozott az Európai Tanács Navalnij, orosz ellenzéki politikus letartózatása ügyében kiadott állásfoglalásához.
A most távozásra felszólított hollandoknak két héten belül kell elhagyniuk Oroszországot.
A hó 4-12 embert temethetett maga alá.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának sürgős összehívását Lengyelország nagykövete indítványozta.
A vakcinációt jelenleg a Gamaleja Intézet Szputnyik V és a Vektor kutatóközpont EpiVacCorona elnevezésű oltószerével végzik.
Szergej Lavrov külügyminiszter szerint mély válságba jutott a Nyugat, erről próbálja elterelni a figyelmet.
A politikus a bíróság ítéletéig őrizetben marad.
Helyreállítják a légi forgalmat Vietnámmal, Indiával, Finnországgal és Katarral.
Az amerikaiak már novemberben kiléptek a Nyitott Égbolt szerződésből.
Nulla fokos vízben, a Bajkál-tó jégtakarója alatt, egy levegővel.
Jövő héten indul az uniós eljárás első lépése. Bíznak benne, hogy a szakértői vélemények méltatni fogják a vakcina hatékonyságát.
Érvényes körözés alapján már a reptéren őrizetbe vehetik a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) emberei.
A világ legjobb vakcinájával, bár a Szputnyik V gyártója még nem nyújtott be kérelmet a készítmény uniós alkalmazásának jóváhagyására.
Az orosz ellenzéki politikus bejelentette szándékát, hívei attól tartanak, hogy őrizetbe veszik.
Ugyanakkor az orosz külügyminisztérium konzuli osztálya a világjárvány miatt felfüggesztette az elektronikus vízumok kérelmeinek regisztrálását.
A háziállatokat és az iskolai jegyeket is nyomon követi Moszkva. Egy centralizált digitális profilrendszer létrehozása a cél.
Elsősorban exportra szánják.
Egymás országait kölcsönösen érintő biztonsági kérdésekről is egyeztetett Gennagyij Geraszimov és Mark Milley.
Mindenkitől mintát vettek, és a tavalyi év végén már kimutatták a fertőzőbb brit variánst.
Mert az el nem kötelezett országok mozgalmának tagja, és 2022-ig elnöke is.
A Trump által elzavart kiberbiztonsági szakember közben megérkezett botrányt okozó céghez.
Marija Zaharova ugyanakkor leszögezte, hogy ami Washingtonban történt, az az Egyesült Államok belügye.
Szokatlan lépésre szánta magát az arab ország. Rögtön drágulni kezdett a kőolaj a tőzsdéken.
Az Európai Unió élesen bírálja a decemberi venezuelai választások lebonyolítását, Moszkva kész együttműködni a Maduro híveiből álló nemzetgyűléssel.
Valamivel hivatalosabban vádolnak, mint eddig, de továbbra sem ismert, hogy pontosan hány rendszert érintett a betörés.
Irán január elsején bejelentette, hogy 20 százalékig kívánja emelni az urándúsítás szintjét, majd január 4-én újrakezdte a 20 százalékos urándúsítást.
Vitathatatlanul az év eddigi legizgalmasabb telefonhívása lehetett.
Baku bocsánatot kért Moszkvától és jelezte, hogy kész kártérítést fizetni.
A 2019-es mutatókat is alulmúlva 2011-es szintre esett vissza Oroszország tavalyi olajtermelése.
Lesz utánpótlás.
Elmondta, hogy a járványt még nem sikerült teljesen megfékezni, de a küzdelem egy percre sem szünetel.
Az előző miniszterelnök, Ion Chicu a múlt héten mondott le tisztségéről, hogy megnyissa az utat az új választások előtt.
Az orosz űrügynökséget vezető volt miniszterelnök-helyettes az amerikai szankciók miatt dühöngött.
Az új törvények betetőzik az év során elfogadott reformokat, amelyek az orosz államfő hatalmának további bebiztosítását eredményezik.
Az ellenzéki vezetőt és több név szerint meg nem nevezett személyt azzal vádolnak, hogy elsikkasztottak 356 millió rubelt.
A moszkvai külügyminisztérium nem nevezte meg a szankciókkal sújtott vezetőket.
Kedd reggelig Moszkvába kellene érnie.
Bő egy éve tart a kiutasítási csatározás a két ország között, kémügyek miatt.
Ljubov Szobolt 48 órás őrizet után engedték el a rendőrségi fogdából.
Természetesen a Szputynik V-tel.
Sok bevándorló távozott Oroszországból a járvány miatt, most munkaerőhiány van több ágazatban.
Augusztusban megütött és megrúgott egy játékvezetőt.
Lyubov Szobol képviselőjelöltként indulna a jövő évi parlamenti választásokon.
A sportminiszter szerint folyamatosan igyekeznek helyreállítani a viszonyt a nemzetközi szövetséggel.
Nemkívánatos személyeknek nyilvánították őket.
Egyre keményebb a színművészeti űrverseny.
Arra az alsónadrágra, amely lebuktatta a merénylőit.
Nehezményezi Moszkva az Európai Unió korlátozó intézkedéseit.
A hétfőn bemutatott lista végleges változatán 58 kínai és 45 orosz vállalat szerepel.
Hamisítványnak minősítették azt a felvételt, amelyen egy ügynök beismeri az orosz ellenzéki politikus megmérgezését.
Alekszandr Kaganszkij jelentős szerepet játszott az orosz vakcina kifejlesztésében.
Az orosz ellenzéki vezető megtévesztette a titkosügynököt, aki aztán egy órán át ecsetelte telefonon az ellene végrehajtott akció részleteit.
Alekszandr Kurljandszkij író 82 évet élt, a nevéhez fűződik minden idők legsikeresebb szovjet rajzfilmsorozata.
További jó munkára biztatta a titkosszolgálatot.