Gréczy Zsolt jogerősen pert nyert a Pesti Srácok ellen
Másfél évvel ezelőtt az orgánum zaklatónak nevezte a DK-s politikust.
Másfél évvel ezelőtt az orgánum zaklatónak nevezte a DK-s politikust.
Az SZFE még a bírósági döntés előtt átadta a kért adatokat.
Kiderült, hogy a balesetben az egyik rendőr maradandó fogyatékosságot szenvedett el.
Készül az Európai Unió bíróságához benyújtandó beadvány is.
Júniusban tartják az előkészítő ülést.
Az Apple eszközökön gyűjtött 700 millió dolláros bevétel, csak zsebpénz volt az Epicnek.
A börtönből jelentkezett be arra a fellebbviteli tárgyalásra, amelyet egy háborús veteránnal szembeni becsületsértési ügyben tartottak.
Az Európai Bizottság által indított eljárásra reagált a cég.
A korábbi szerződésben foglaltak megszegése miatt.
Hozzájárulás és minden átláthatóság nélkül gyűjtik a felhasználók adatait.
A Portik Tamással folytatott beszélgetéseit hallgathatja meg.
Ezt állította szerdán a meggyilkolásával vádolt rendőrt védő orvosszakértő.
A szervezet feljelentést tett három olyan cég ellen, amellyel teniszversenyek szervezésére szerződött.
A tisztességes felhasználás joga védi az API-kat.
Francesco Pelle elfogása a hat áldozattal járó duisburgi mészárlás ügyére is ráirányíthatja a figyelmet.
Történelmi kihívással néz szembe az amerikai igazságszolgáltatás.
Jogellenesen akadályozta egy bíró kinevezését, visszaélt a jogával.
A bíróság elutasította az afroamerikai nő keresetét.
Korábban a Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be.
Az áldozatok hozzátartozói szerint az olajmonarchia tudta, hogy az elkövető radikalizálódott, mégsem tett semmit.
Másodfokon született ítélet.
A túlóratörvény ellen tüntettek még 2018-ban.
A műsorvezető szerint semmilyen munkakapcsolat nem volt közte és Baukó Éva között, amit igazolni is tud.
Nem lehet kitiltani az újságírókat a labdarúgó-mérkőzésekről.
Aljas indokból elkövetett rágalmazás miatt perel két lapot is.
Évek óta húzódó eljárások zárultak le.
Rudy Giuliani szerintük példátlan kárt okozott a választási szavazógépeket üzemeltető cégnek.
De több száz millióra akkor sem tud senkit perelni, mert a bírósági gyakorlat szerint ez nem reális.
Az I. rendű vádlott vezető védője több tanú képviseletét is ellátta az eljárásban, ezért a bíróság kizárta az érintett védőt az ügyből.
A Coalition for Safer követeli, hogy az Apple távolítsa el a Telegram nevű közösségi média-alkalmazást az Apple Store-ból.
2021 a rettentő megtorlás és a válaszcsapás éve lesz mondta az üzletember.
A román- és a magyarlakta megyék perét a románok nyerték.
Azért perelt az Altus Zrt., mert szerintük Deutsch nem mondott igazat egy sajtótájékoztatón, azonban a Kúria ezt nem így látta.
A zárt ajtók mögötti tárgyalás a Lamezia Terme városában direkt erre az eljárásra épített, háromezer négyzetméteres bunkerteremben zajlik majd.
Szombaton Palermóban kezdődik egy előzetes eljárás a volt olasz belügyminiszter ellen.
Jogellenesen használta a videómegosztó az adatait, pedig a regisztrációhoz is túl fiatal.
Nem aprópénzekről zajlik a vita az adóhatóságokkal.
Hazugságokat terjesztettek a szüleiről.
Egyebek mellett azzal vádolják a cégeket, hogy felosztották egymás között az online reklámpiacot.
A 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat pere 2021. szeptember 8-án kezdődik, s 2022 március végéig tart.
Az egész amerikai történelemben precedens nélküli beadvány született. Lehet, hogy a főügyész csak menekül a 99 évig tartó börtönbüntetés elől.
Ezt nem látta jönni Mark Zuckerberg.
Első fokon elutasították a színész fellebbezését, amit azért nyújtott be, mert „asszonyverőnek” nevezte a Sun bulvárnap.
A színész a stúdió kérésére száll ki az ötrészesre tervezett sorozat harmadik epizódjából.
És ezért nem kérhet pénzt.
A szállítmányozók szerint a jogszabályok diszkriminatívak, ellentmondanak az EU alapelveinek és többlet-környezetterhelést okoznak.
Ali Riza Polat lehetett a hatóságok szerint a merényletek főszervezője, amelyek 250 ember életét követelték.
Az Emmi döntés-előkészítése miatt fordul bírósághoz az országgyűlési képviselő.
Úgy gondolják, a közösségi oldal tartozik a felhasználóknak a hírhedt adatgyűjtő cég brexitnépszavazásban vállalt szerepe miatt.
Engedély nélkül árulta a pornódíváról készült képeket egy aukciósház.
Gigászi antitrösztperre készül az USA. A vád szerint nem járja, hogy a Google keresője minden Android operációs rendszer része, letörölhetetlenül.
Az OTP nemzetközi bírósági eljárást kezdeményezett a szomszédos állammal szemben.
Két év tapasztalatai alapján módosítják az eljárási szabályokat, és hatékonyabbá teszik a kiskorúak védelmét a családjogi perekben.