Feljelentést tett a volt fideszes polgármester a fideszes mutyik miatt, most ellene nyomoznak
Egy esetben konkrét cégnevet és telefonszámot adott meg neki a helyi fideszes országgyűlési képviselő.
Egy esetben konkrét cégnevet és telefonszámot adott meg neki a helyi fideszes országgyűlési képviselő.
A református püspök, volt miniszter egyetért a nemrég elfogadott törvénymódosítással.
A testület így határozatképtelen lesz.
Az ellenzék választ vár arra is, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter vagy valamely elődje adott-e engedélyt az izraeli kémprogram használatára.
A szervezet szerint minden a legnagyobb rendben van a kormány politikájával.
Bányai Gábor február óta küzdött a betegséggel.
A Jobbik elnöke szerint a kormány el akarja terelni a figyelmet „az éppen rájuk égő világbotrányról”.
De jól járt egy fideszes önkormányzati képviselő is.
Halász János szerint csak politikai hangulatkeltés az egész.
A volt újságíró szerint Orbán Viktor politikusnak indult, de keresztapa lett.
Hende Csaba szerint LMP-s riválisa trójai faló, aki összefog a Fidesszel, ha bekerül a parlamentbe.
A Fidesz és szövetségesei közös deklarációval szálltak be az EU jövőjéről szóló vitába.
Plakátevolúció a nevető Soros Györgytől az agyunkat felrobbantó illegális bevándorlásig.
A kormánypárt szerint gond lehet a cég referenciáival, amelyre a dunai hajójáratok üzemeltetését bíznák.
Ismét napirendre került a bírói függetlenség ügye az unióban.
Az elemző szerint fej-fej mellett áll a kormány és az ellenzék.
A Momentum nem támogatta, az alpolgármester meggondolta magát.
Ha sikeresen pályázik, le kell mondania parlamenti mandátumáról, de maradhat miniszteri biztos.
Öt érv, hogy a Fidesz megnyerheti a választást 2022-ben. És öt érv, hogy nem.
A konzervatív pártok által jegyzett deklaráció aggodalmat vált ki, véli a politikus.
Orbán Viktor szerint a pénteken közzétett deklaráció az Európai Unió jövőjéről szól.
Az ügy az OLAF-hoz is eljutott.
Szerdán volt a per előkészítő ülése, az első tárgyalás decemberben lesz.
A politikus az ellenzéket gyalázó plakátokra válaszolva vetített ki egy képet Orbánról.
Új, különleges gazdasági övezetet hoztak létre „Duna mente Fejér megye” néven.
Az ellenzéki párt a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozás miatt akciózott.
Nagykőrös első embere a négyhavi fizetésének megfelelő összeget kap.
Mindkét ügyben büntetőfeljelentést tettek.
Előfordult, hogy egy időben már öt különböző géppel küzdöttek az életéért.
A politikus nem tart attól, hogy börtönbe kell mennie.
Figyelemre méltóan Európa-párti beszéd, még ha meg is kérdőjelezi az EP legitimitását, sajátos EB előtti időzítéssel.
Váratlan fordulat.
Erről beszélt a Fidesz–KDNP frakcióülését követően Kocsis Máté.
A párt kihelyezett frakcióülést tart Debrecenben.
Magyarország európai és világszinten is kiemelkedően jól kezelte a válságot a kormányfő szerint.
A párt szerint a hirdetések azért tisztességtelenek, mert a kiskorúakra célozzák őket.
„Lehet, hogy nem kellett volna kékre festeni az eredetileg sárga virágokat?” – tette fel a költői kérdést.
Jól jár, akinek bejött az élet – fogalmazott.
A független parlamenti képviselő az ombudsmanhoz fordul a pedofiltörvény homofób részei miatt.
Két hete gázpisztolyt rántott valaki Dobrev Klára fórumán.
Az országgyűlési képviselő a rehabilitációról jelentkezett.
A jogállamisági feltételek miatt.
Hála a milliárdos uniós forrásnak.
Király József a választásokon nem túl sikeres, közpénzek elnyerésében annál inkább.
A részvételhez védettségi igazolványhoz kell.
Az előválasztási miniszterelnök-jelölt szakértői kormányt alakítana, és leszámolna a korrupcióval.
Szaktudását, emberi minőségét minden politikai oldalon elismerték, tisztelték.
Holnap a Kossuth rádióban folytatódik a munka.
György László államtitkár szerint az ország önellátó lehet oltóanyagokból.
Azt sem zárja ki a szocialista elnök, hogy jövőre kétharmaddal győz az ellenzék.
Május elején készült a felmérés.
Hogy ki győzi meg inkább és milyen érvekkel a budai polgárokat, abban nagy szerepe lehet egy választási vitának.
Mert bizakodhatnak, hogy Magyarországon beoltják őket.
Fontos egyértelműsíteni, hogy ki és miért igényelhet adatot a pedofil-nyilvántartásból.
Az összeget nejlonszatyorban kapta meg a közvetítő.
A DK miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányfő döntött úgy, hogy nem kell segíteni.
Optimistábbak a kormánypárti szavazók.
A fővárosi Fidesz javasolta, Karácsony Gergely egy személyben dönthet az ügyről.
Miközben a rendezvényért Kovács Zoltán felel...
A teljes, választókorú népesség és a biztos szavazók körében is vezet az ellenzék egy felmérés szerint.