270 millió forintnyi e-matrica miatti pótdíjat vontak vissza tavaly
A tévesztéseket az esetek nagy részében utólag lehet javítani.
A tévesztéseket az esetek nagy részében utólag lehet javítani.
Megnőtt a járműforgalom, pedig a drágulás mértéke uniós viszonylatban nem mindennapi Magyarországon.
Egy 68 éves férfi volt a vétkes.
Az ország 15 megyéjében szállítják az utasokat.
1800 új busz állt forgalomba.
A napokban kezdeményezték a büntetés jelentős súlyosítását.
Járműhiba miatt nagy fennakadásra lehet számítani.
Az egyik legjelentősebb negatív civilizációs hatást gyakorolja az ember.
A Volánbusz flottájának legértékesebb járművét 1968-ban gyártották.
Logisztikai problémák okoznak gondokat.
Számos ritka példány lesz megtekinthető.
Segített a belföldi vasúti járműipar újraélesztésében.
A Mobility Design Laben jártunk.
Szerintük ajándék Kínának a belső égésű motorok kivezetéséről szóló uniós döntés.
Mindent bevallott.
Megszakították a leszállást a villámlás miatt.
Egy bioüzemanyagokkal foglalkozó tudós kreatív, nagy értékű felhasználási módot talált ki.
Ami meg is látszik az eladott új járművek számán.
Katonai menetoszlopokkal találkozhatunk az utakon.
Korszerű járművekkel bővítik a magyar autóbusz-állományt.
Az elkövető maró anyagot locsolt a parkoló autókra, milliós károkat okozott.
A megmaradt támogatott finanszírozási konstrukciók azért még segíthetnek az érintett cégeknek.
Aránya 14,1 százalék lehet.
Mintegy 8500 autóbusz van üzemben, az átlagéletkor a 14 évet is meghaladja.
Kormány ugyan van benne, de az a sofőr lábainak mozdulataitól forog arra, amerre kell.
A BKV szerint tippet kaphattak a revizorok.
Alig kezdődött el, máris sűrű a nap.
Román autóval lengyel vontatón próbálták kivinni az országból.
Azt nem tudni, mi keltett ekkora dühöt benne.
A lezárások idején valamivel biztonságosabbak voltak az utak.
Egy nő nem kapta meg a teljes vételárat az autója eladása után, így erőszakkal visszavette a járművét.
Három kislány harminchárom autót karcolt össze egy német kisvárosban.
Az üdülésre szánt források ebben a kategóriában csapódtak le.
A nagyszombati rendőrök sem hittek a szemüknek az életveszélyes járműkreálmányt látva.
Május végéig meghosszabbították ingyenes bérbeadásukat.
Az elektromos autók részaránya a teljes személyautó-piachoz képest még mindig eltörpül.
Az évtized elején 33 autó jutott száz főre, a végén már 44.
Aki késik, annak törlik a kgfb-szerződését.
Csak a Scala és Kamiq modellek értek el növekedést az elmúlt évben.
Végre új időszaki kiállítással jelentkezik a régóta csak szellemként létező közgyűjtemény.
A szennyező gépkocsikat vizsgálatra kötelezték.
A 42 éves férfi 8 autót, 2 utánfutót, 200 liter benzint és több építőipari gépet lopott 2017-ben.
Az idei első negyedévben 7 százalékkal nőtt az eladott új autók száma. Legjobban a Daciát imádjuk, minden 4. új autót a román cég gyárt.
A helikopternél csak le kellett hajolni, a drón viszont térdből amputál, ha közel merészkedünk.
Egy törökbálinti telephelyen integettek a sofőrnek piros tárcsával, majd több milliót szedtek el tőle.
A brutális parancsnoki jármű egy Scania.
Ez lesz a legnagyobb a világon, autók is tölthetők lesznek a kamiongyártó Nikola kútjainál.
Már nem csak cégek vesznek kocsikat, a 100 ezres forgalom se kizárható éves szinten idén.
De azalatt a pár perc alatt Marty McFlynak érezhetjük magunkat!
Akár három tankot is partra tudnának tenni a kerekek helyett evezőlapátokon guruló hajóval.
Hat év múlva indul újabb jármű a vörös bolygóra. Lézeres szuperkamera és talajradar is lesz rajta.
A kormány 316 millió forintot ad a német cégnek, az meg nálunk bővít.
Az autót vezető nő is belehalt sérüléseibe, ketten beszorultak.
A magyar megyék felében csökkent az ipar teljesítménye tavaly.
Kukorelli Péter, Spanyolországban élő designernek meglódult a fantáziája és valami elképesztően klassz tervet álmodott.
Az Iho.hu szerint a váznál az eredeti, 1869-es kocsik hattyúnyak-kialakítását idézi a design, a homlokfalon pedig azért lehet egy erősen indusztriális fekete-arany tömb, mert az új kisföldalatti már vezető nélkül menne.