Demeter Szilárd „összevissza beszél” az óbudai polgármester szerint
Nem tud arról, hogy probléma lenne a fesztivállal.
Nem tud arról, hogy probléma lenne a fesztivállal.
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója szerint bármikor keresztbe tehetnek a szervezőknek.
Az fogja túlélni, amit pénz nélkül is lehet csinálni.
A Petőfi Zenei Tanács tagját kérdeztük.
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács.
Legutóbb Nagykőrösön állt meg.
A költő életművét elevenítik fel a PIM-ben.
„Én a szólásszabadság szélsőséges híve vagyok” – mondta a PIM vezetője.
Hiányzik belőle a modern hangzás.
A zenekar szerint amennyiben Petőfi Sándor ma élne, rockzenész lenne.
A kultúra gyorsabb reagálású, tárcák között mozgó kormányzati egységgel erősödik.
Javaslatára választ is kapott.
A Petőfi Média Group gyártja ezentúl a Petőfi TV és Rádió műsorait Demeter Szilárd útmutatásai alapján.
Nincs az a brüsszeli grémium, sem az a pénz, ami felül tudná írni a döntéseit.
Nagy port kavartak a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának az Indexen megjelent szavai.
„Kreatív kata” bevezetését szorgalmazza a PIM főigazgatója, és vészforgatókönyvvel készül arra a helyzetre, ha már áram se lesz. Interjú.
„Orbán Viktor katonája, Rogán Antal szövetségese vagyok” címmel adott interjút a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Partizánnak.
Van, akinek nem szóltak, más ha kérnék se szeretne váltani.
Kávézó és múzeumshop is várja majd a látogatókat.
Az orosz kultúra „megsárgacsillagozása” az egyetemes kultúra elleni merényletkísérlet. Kőbányai János írása.
A fideszes kultúrpolitikus szerint ő közösséget épít, a baloldal meg lakóparkot.
A költő születésének 200. évfordulójáról emlékeznek meg idén és jövőre.
Az erdélyi szavazatok miatt ment egymásnak a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és a szocialista politikus.
Két miniszteri utasítás is megjelent.
Negyedévente pedig további magyar írókat.
Demeter Szilárd szerint a miniszterelnök a legalkalmasabb ember a posztra.
Balhé közben azokat keresi, akik dönthetnek a kortárs irodalomról.
Az írók tiltakoznak, a rendezők előadással csalogatnak.
Demeter Szilárd előzőleg azt nyilatkozta, hogy kukázná a magyar irodalom nyolcvan százalékát.
A Városligetet nagy vitákat kiváltva fejlesztő állami cég irányítja a Hajógyári-sziget egy részének átalakítását.
Ultimátumot kapott az óbudai önkormányzat, a Zichy-kastély felét át kellene adniuk.
Állítólag többen felhívták a figyelmét rá, hogy tévedett.
A humorista kiosztotta a PIM igazgatóját.
Ülésezett a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs.
Több ország közel húszéves munkája vész kárba.
A produkcióban mintegy 250 előadó vesz részt.
Az árvízvédelem ügye még kérdéses.
A PIM főigazgatójának határozott víziói vannak.
Minden igaz, ami kiszivárgott róla, de van, amiről nem esett szó Demeter Szilárd és a zenei menedzserek egyeztetésén.
Szerinte Vámos Miklósra Kommunista Ifjúsági Szövetség-díjas íróként lehetne hivatkozni.
De hol lesznek bulik?
Százmilliárd forint felett.
Megkülönböztethetők egymástól a jó írók és a jó pályázatírók. Kőbányai János ellentmond a PIM vezetőjének.
Nem kéne protekciós pénzekért lobbizni, ha öt százalékra csökkenne a koncertjegyek áfája – állítja a promoter.
Gyűlölik, amit mond, elismerik, amit csinál. Az alternatívák: siker vagy hősi halál.
A kormánybiztos szerint az alkotóknak nem kéne a politikát a művészettel keverni.
Jön a „világraszóló” popkulturális és társművészeti központ is.
Büntetlenül marad a gázkamrázós publicisztika.
Yacov Hadas-Handelsman szerint a PIM igazgatója nem mérte fel, hogy írásának milyen üzenete van.
Szerinte őt magát azért váltották le, hogy a volt jobbikosok elhiggyék, a Fidesz lehet az új politikai terepük.
Egy bejelentést is kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Varga Mihály a parlamentben közölte, hogy nem tiszte megítélni a főigazgató szavait, de szerinte a baloldal kettős mércével mér.
A budapesti amerikai nagykövetség is elítélte Demeter Szilárd szavait.
„Ha a politikusok nem maradnak higgadtak, ne csodálkozzunk, ha a kultúrszereplők sem.”
A múzeumigazgató közölte, hogy a jövőben is védeni fogja a vélemény- és szólásszabadságot, de van, amiben igazat ad a kritikát megfogalmazóknak.
A DK pártelnöke elítélte nemcsak a nyilatkozatot, de azokat is, akik csendben maradnak. A párt elvárja, hogy Demeter estére legyen munkanélküli.
„Az EU hangadói, élükön Soros György spekulánssal gyakorlatilag új antiszemitizmust importálnak.”
A volt kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében Demeter Szilárd leváltását várja a kormánytól.
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának cikke egyre nagyobb vihart kavar.