Vadon Jani nem tétlenkedik, mióta abbahagyta a rádiózást
A Televíziós Újságírók Díjának gáláján kaptuk mikrofonvégre a műsorvezetőt.
A Televíziós Újságírók Díjának gáláján kaptuk mikrofonvégre a műsorvezetőt.
Egy felvételen látta.
A színész elmesélte, mi történt vele a pár éve elhíresült beszélgetés közben.
A színész úgy gondolja, visszanézve teljesen nyilvánvaló volt, mi nem működött.
Több mint 25 évig volt időjós a tévéképernyőkön, szépségét pedig egy külföldi lap is észrevette.
Varga Judit volt férje szerint Gulyás Gergely is vele mehetne az ügyészségre.
A műsorvezető most megszólította a nagyérdeműt.
A műsorvezető Köböl Anita lesz.
Meglepő, Jakupcsek Gabriella mit árult el az ATV #Bochkor című műsorában.
Az ATV híradósa, Tóth Géza feleségével, Dórival és négy lányukkal mosolygott együtt a ritka közös képen.
Az ATV riportjában elhangzott mondatokat cáfolták egy közleményben.
Somos András 2010 óta dolgozik az ATV-nél. A csatorna fegyelmi eljárást indított ellene, végül önként távozott.
Közösségi oldalán jelentkezett hosszú bejegyzéssel a botrányos műsor után.
Az eljárás alatt biztosan nem lesz látható a műsorvezető a csatornán.
Fegyelmi eljárás indult a csatornánál.
Az ATV-től való távozása óta remekül érzi magát – tette hozzá.
Gajdos Tamás először szólalt meg utódjáról: az ATV Híradóban Gesztesi Máté veszi át a helyét.
A pártelnök kifejtette, hogyan értette, hogy a Mi Hazánk „igényt tart Kárpátaljára”.
Gesztesi Máté házon belül vált pozíciót.
Gajdos Tamást 11 év után menesztették az ATV Híradójából a folyamatos késések miatt 2023 novemberében. Most derült ki, ki lesz az utódja.
A DK elnökének szekunder szégyenérzete van.
Nem lát összefüggést, de jó lenne, ha ezt egy független bizottság is megerősítené.
A szakember szerint itt az ideje visszavonni.
Egy gipszes fotót osztott meg követőivel.
Krug Emília az ATV Aktuál kedd esti, élő adásában lett rosszul.
Felkészültek a kampányra.
Rónai Egon, az ATV műsorvezetője feleségével közös képpel kívánt kellemes ünnepeket.
Több szempontot is figyelembe vett a csatorna.
A műsorvezető vállalja a felelősséget.
Jaksity Kata felháborodva fakadt ki a Facebookon. Tisztázta, milyen kapcsolatban maradt az ATV-vel.
Mentőt kellett hívni.
Jaksity Kata 2007-ben csatlakozott az ATV csapatához. 11 év után egyik napról a másikra közölték vele, hogy mennie kell.
A választási év előtt új lendületet szeretnének adni a reggeli műsoruknak.
A műsorvezető azt mondta: nyitott az újdonságokra.
Gajdos Tamás 2009-ben csatlakozott az ATV Híradójához, de 2013-ban már felbontották a szerződését három évre.
A külső gyártású produkciókban továbbra is képernyőn lesz.
A híradós szerint nem ő az egyetlen műsorvezető, ráadásul maga a műsor is gond nélkül lezajlott.
Azonnali fegyelmi eljárás indult ellene.
Bombera Krisztina a tévézés után olyan munkára vágyott, ami kevesebb kötöttséggel jár.
Kilenc éve van együtt párjával.
Kárász Róbert lányai a családi fotón olyanok, akár az ikrek. Ugyanaz a megkapó mosoly és bájos vonások.
A szakértő azt is elárulta, mi ennek az oka.
Az LMP társelnöke reagált azokra a kritikákra, miszerint nem hiteles ellenzéki politikus, mert az édesanyja Orbán Viktor tanácsadója.
Lampé Ágnes, az ATV műsorvezetője új életet kezdett: elvált, és új munkahelyen bizonyít.
Somos András kedden jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a tervezettel ellentétben nem ő, hanem kollégája vezeti az ATV műsorait.
Gundel Takács Gábor kvízműsorában változik a játékmenet.
Egyre több különös dolog történik a Jobbik egykori elnöke körül.
Különleges vetélkedővel készül a csatorna.
A hivatal arra kötelezte a tévétársaságot, hogy 30 napon belül alakítson ki egy belső eljárásrendet.
Stohl Luca imádni való fotót posztolt kislányáról, akivel egy esküvőre voltak hivatalosak.
Szöllősi Györgyi, az ATV híradósa smink nélküli fotót posztolt magáról.
Tatár Csilla szívszorító vallomást tett, amelyben bevallotta, hogy már őt is megcsalták.
Gryllus Dorka és Simon Kornél nagyobbik fia még csak 11 éves, de már határozottan tudja, színész lesz.
Sváby András nagyfiaival bulizott egy rendezvényen. Csak ritkán posztol róluk közös fotót.
A televízió a közelmúltban több személyi változást is bejelentett.
A volt miniszterelnök szerint most valami igazán nehéz időszak készülődik.
Rónai Egon szülinapozós családi fotóját szétlájkolták a Facebookon. Több ezren köszöntötték fel a feleségét.
Nyolc napig bárki megtámadhatja a döntést.