Ők a világ legszebb férfijai a mesterséges intelligencia szerint
Bár a vélemények eltérhetnek, a mesterséges intelligencia megtalálta a választ arra, ki a legsármosabb férfi.
Bár a vélemények eltérhetnek, a mesterséges intelligencia megtalálta a választ arra, ki a legsármosabb férfi.
Az anyaság hatásait széles körben kutatták, azonban a gyerekvállalás apákra gyakorolt hatásait eddig kevésbé ismerték.
A békétlenség, politikai konfliktusok és az ellenségképek generálása negatívan hat a gyermekekre és fiatalokra is.
Erős számokat produkált a Toyota. Miközben a riválisok erőlködnek az elektromos átállással, a cégnek részvényvásárlásra is van pénze.
A diákok a közeljövőben egymillió üres nemzeti konzultációt szeretnének begyűjteni.
Megvannak a német törvényhozási választások előzetes eredményei.
Egy többéves fúziós folyamat áll mögöttük.
Ha abszolút többséget akar, össze kell fognia a szélsőjobboldallal.
Kijöttek a friss adatok.
Mi történik, ha közvetlenül már nem férünk hozzá a családi múlthoz?
A győztes pártnak koalíciós partnerre lesz szüksége a kormányalakításhoz.
A pénzügyminiszter szerint ez jó eredmény.
Konditerembe jár a Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, aki növendékeit is sportolásra biztatja. Sokkal több múlik a mozgáson, mint gondoljuk.
A cég elismerte a jogsértéseket.
Megjöttek a friss adatok.
A cigányok és a tanulás, valamint a munka kérdése még sokáig gúny tárgya lehet a társadalomban.
A matematikai feladatok erősen megosztották a felvételizőket.
Felére csökkent ápolási időről és gyors felépülésről számoltak be az érintettek.
Az AKG szerint a magyar vizsgákon ilyen magas átlag csak egyszer volt az elmúlt 10 évben.
A kitöltők elsöprő többsége a kormánnyal ért egyet.
Az élmezőnyben az orvosi egyetemek vannak.
Később úgy nyilatkozott, hogy soha nem látott győzelmet arattak.
A makrokörülmények kedvezően alakultak az olaj- és gázipar számára.
Kiderült a boszniai választások végeredménye.
A választás éjszakáján mindkét jelölt bejelentette a győzelmét.
Ha egy gyerek hisz Istenben, annak az iskolai eredményeire is jó hatása van. A tanulás könnyebben menne, ha vallásos a család? Könnyen lehet!
Három választókerületben még megfordulhat az állás.
Ha 2026-ban ugyanez az ellenzék lesz a kormány kihívója, akkor tovább nőhet a kormányzópártok támogatottsága.
A szegényebb településeken tarolt a Fidesz.
Még hátravan az átjelentkezők és a levélszavazatok összesítése.
Két oka is van.
Nemzetközi sajtóvisszhangok Atlantától Moszkváig.
Minden, amit a tegnapi választás után tudni kell.
Robusztus nyeresége volt 2021-ben az OTP Csoportnak. Az orosz és ukrán leányoknál is nőtt a bank betétállománya.
Hiába a versenyautók és a tuning gépek, gyári autók kerültek a dobogó első három helyére.
A Milwaukee sorozatban öt győzelemmel fejezte be az évet.
A válaszadók szerint Magyarországot meg kell erősíteni.
232 ezer ív került elő váratlanul.
A világbajnok francia válogatott nem tudta legyőzni a bosnyákokat.
Pedig sokat segítene egyes betegségek kezelésében, ha hozzáférhetővé válnának.
Érdekes eredmények a kínai vakcinánál.
A 30 éves modell azt mondja, hogy amikor ő a fenekét mutogatja, akkor nem a fenekét mutogatja, hanem az eredményeit.
Visszaesett az AfD.
Mindenki megnyugodhat.
A jegybank elnöke az utóbbi három évtizedet boncolgatta.
Annak idején fegyveresek kísérték Budapestre.
Hét településen választottak ma polgármestert, leginkább azért, mert a képviselő-testületek feloszlottak, így új választást kellett kiírni.
Minden idők második legnépszerűbb kérdőíve volt a kitöltők száma alapján.
A Barcelona pedig a csodatini kiállítása után is győzni tudott az Espanyol ellen.
A City pedig letarolta az Arsenalt. Visszatért az élet az európai fociligákba.
Hiába vezetett kétszer a Fehérvár, kétszer egyenlített az Újpest: 2-2 lett a bajnoki vége.
Megvan a barkácsoló géniuszoknak szóló starter pack gazdája!
Tíz éve először hozott negatív eredményt a francia gyártó működése.
A 13-szoros bajnok Stéphane Peterhansel volt a leggyorsabb a 453 kilométeres szakaszon, Alonso feljött az 20. helyre.
Mi kérdeztünk, olvasóink pedig válaszoltak. Íme, az eredmény.
A Leganest ütötték ki.
Nemcsak a belső pesti kerületeket veszítette el a Fidesz, hanem meglepetésre egy sor budait is. Még a Várban is buktak, ami 1990 óta mindig jobboldali volt.
A három mellé. Így most 20:3-ról 13:10-re szépített az ellenzék.
Ez az angolok első veresége. A portugálok is nyertek az Eb-selejtezők pénteki körében.