Valóban kiváltságokkal jár a szépség?
A szépnek tartott egyének akár magasabb fizetést is kaphatnak.
A szépnek tartott egyének akár magasabb fizetést is kaphatnak.
Van, ahol a vakcináknál is nagyobb rettegés övezi.
A politikai cinizmus a társadalmilag legtudatosabb emberek tömegeit tolta el a teljes közöny és cinizmus irányába.
Pedig Deák Ferenc előre szólt.
Kiderült, hogy kik a legsikeresebb vállalkozók és mitől azok.
A schengeni egyezmény lényegében nem működik, elvesztette eredeti értelmét.
Egy vereséggel felérő győzelem juthat csak az orosz elnöknek.
Ausztria Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere.
A csehek viszont kicsit másként látják ugyanezt.
Bízzunk céltudatosan, és 100 évig élhetünk.
Tömeges elbocsátásokra sem kell számítani.
Akiket ismernek, azokban sem nagyon bíznak.
Az EU és az IMF alaposan megnézi, mire ad pénzt. Nem véletlenül. Kertész Gábor írása.
A válaszadók tíz százaléka mondta azt, hogy jó minőségű ellátást kap idehaza.
Az ágazatok és a fogyasztók várakozása is jelentősen javult.
Legritkábban pedig az ötven év felettiek keresnek fel orvost az állami ellátáson kívül.
A szervezet Donald Trump által kinevezett vezetőjében sem bíznak már annyira.
A CBS elemzésének legfőbb tanulsága, hogy minél kevésbé demokratikus országból érkezik valaki, annál nagyobb az elvárása.
Utolsó helyen végeztek a bizalmi felmérésben.
A honfitársairól ezt viszont csak minden ötödik hiszi el.
Az ipari bizalom hatéves, a fogyasztói bizalom másfél éves mélyponton áll a GKI mérése szerint.
Kevesen bíznak már abban, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Legalábbis erre jutott a gazdasági bizalmat mérő Edelman Barometer idei kiadása.
A Mephisto mellett a Redl ezredes és a Bizalom című filmeket láthatja a tengerentúli közönség.
Tények helyett véleményeknek hiszünk, és meg sem lepődünk, ha egy politikus hazudik. A bizalom változik, de jó irányba? Interjú Rachel Botsman bizalomkutatóval.
Legalábbis Amerikában, ahol a Trump-korszakban az önkormányzatok lettek a klímaváltozás és a tömegmészárlások elleni harc főszereplői.
Minden olyan dolgot megszegünk, amit a szüleink tanítottak, csak mert egy applikáció azt mondja. A digitális korban a bizalom is gyökeresen átalakul.
Szkeptikusak a magyarok a médiával kapcsolatban. A TV2-nél még a köztévét és az origót is többen tartják hiteles forrásnak.
Egy felmérés szerint nem félünk attól, hogy együttműködjünk velük a munkahelyen.
A kiadók közzétehetik majd az etikai szabályzatukat és a munkamódszerük leírását.
Ha van értelmetlen halál, akkor a 30 éves Julian Simpsoné mindenképpen az.
Alig vannak, akik nagyon megbíznának Orbánékban.
Túlságosan megbíznak a dolgozóikban, pedig sokat buknak azon, hogy hülyére veszik őket.
Még ha ma közvetlenebb is a tanárok és a diákok kapcsolata, ebből egyáltalán nem következik, hogy felnőtt tanárok intim kapcsolatba kerüljenek a tanítványaikkal.
Hallotta, Kálmán bátyám?
Az orosz szakértők meg figyelik, ahogy fegyvertelenül repülünk.
Az MLSZ új jelszava: bizalom!
Már sokkal kevésbé bízunk a bankokban és brókerekben, de kevesen vitték el a pénzüket.
A hatvanas években még a többség hitt a kormánynak. Aztán jött a Watergate-botrány.
A GKI szerint a fogyasztók és a üzletemberek is pesszimisták. Egyedül a kereskedelem megy.
A cégek 1998 nyarán bizakodtak így utoljára.
Mi vagyunk a legelszigeteltebbek a régióban az Eurobarométer felmérése szerint.
Az állításaikat is jobban elfogadjuk. A különbség akkor is fennáll, ha egy országból származnak.
A politikusokban, bankárokban és újságírókban bízunk a legkevésbé. A tűzoltókban a leginkább.
A nagy cégektől kevésbé tartunk, de mindenki szigorúan büntetné az adatokkal való visszaélést.
De jobban tartunk a munkanélküliségtől és még kevesebbet fogunk megtakarítani.
Új korszak jön a Nemzetiben, mondta az igazgató. A közönség támogatásában bízik.
Lassan kezd visszatérni a befektetői bizalom és így a pénz is a közép-európai régióba.
Egyre borúsabbak a gazdasági kilátások.
Nem volt még ilyen mélyen a K&H bizalmi indexe.
A magyaroknak lesújtó véleménye van a hazai helyzetről, a munkanélküliség a legnagyobb baj.
Mindössze minden ötödik amerikai tartja megbízható hírforrásnak a televíziót.
Az emberek nagy része nem bízik az interneten olvasott információkban, különösen azokban nem, amiket közösségi oldalakon osztanak meg.
A fidesz frakcióvezetője szerint érdemben nem kell módosítani a jövő évi költségvetést.