A legutóbbi frissítésnél még nagyon szoros volt az állás Fodor Tamás József (Fidesz-KDNP) és a független Walter Dezső Péter között. Most is mindössze csak 450 szavazat van köztük, százalékos arányban ez viszont már 2,8 százalékpont, mindez 80 százalék fölötti feldolgozottság mellett.
Alacsony részvétel mellett rendben zajlottak az önkormányzati és a nemzetiségi választások. Tarlós István megőrizte helyét Budapesten, Szegeden negyedik ciklusát kezdheti meg a szocialista Botka László, és Miskolcot is megtartott a fideszes Kriza Ákos. Az ellenzéknek Budapesten 5 polgármestere lett, és 5 kerületben szerzett többséget. A Jobbik 13 polgármestert ad az országban, köztük Ózdon, Tapolcán és Tiszavasváriban.
Rozgonyi Zoltán fideszes jelölt a jelenlegi állás szerint 1000 szavazattal van lemaradva Karácsony Gergely után Zuglóban. Pedig a videó tanulsága szerit reggel táltosteát itatott vele a lánya.
Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezető elemzője az MTI-hez vasárnap este eljuttatott gyorselemzésében úgy fogalmazott, a széttagolt, egymással is veszekedő, súlyos öndefiníciós problémákkal küzdő baloldali erők most sem voltak képesek felhajtó erőt hozni a kampányba, támogatóik választási aktivitása alacsony volt. Fodor szerint a baloldal az önkormányzati kampányt is rosszul menedzselte, hiányzott az egyértelmű stratégia, nem utolsó sorban pedig a hiteles baloldali jelöltek. Szembetűnő, hogy még Budapesten, de több vidéki "szimbolikus csatatéren", így például Miskolcon sem tudtak triumfálni. De ennél is fontosabb, hogy a baloldali erők egyes vidéki térségekben, ezáltal számos megyei közgyűlésben is egyértelműen elveszítették a második helyért vívott versenyt a Jobbikkal szemben.
Fodor Csaba szerint a helyi pozíciók elvesztése komoly kihívást jelenthet a baloldalnak a 2018-as parlamenti választásra való felkészülésben is. A baloldal számára jelenleg már nem válságuk kezelése, hanem a teljes összeomlás elkerülése a tét. Fodor szerint amennyiben az újabb súlyos választási vereségnek most sem lesznek következményei a baloldal önképére, személyi és szervezeti viszonyaira, "tovább erodálhat választásról választásra egyre látványosabban fogyatkozó, szűkülő szavazótáboruk".
Most közölte az egyik MSZP-sajtós, hogy pár percen belül kezdődik a sajtótájékoztató, amelyen Tóbiás József MSZP-elnök értékeli az eredményeket. Egyedül. Majd fél órával később Kunhalmi Ágnes budapesti elnök értékeli az eredményeket. Külön. A kampányban is érezhető volt, hogy nincsenek közös nevezőn, hiszen a budapestiek támogatták Bokrost, míg Tóbiás nem. Úgy látszik, nem enyhült a feszültség.
Minden kötelező olvasmányok leggyötrelmesebbje, a szenvedések szó szerinti oskolája, a Fanni hagyományai Pilisen született, egészen pontosan az ottani Beleznay-kastélyban. De ez még nem ok arra, hogy azt higgyük, hogy csak azért mehet oda valaki, hogy a tömény, agyrohasztó unalmat igazán jól papírra tudja vetni.
A mostani választáson például elég pragmatikusnak tűntek a pilisiek, hiszen a Pilisi Vállalkozók szervezete adta végül a polgármestert, Simó Gábor Csabánét. Egyébként a világhálós bemutatkozójuk sem unalmas, bár van még rajta mit csiszolni.
60 százalékos feldolgozottságnál úgy néz ki, hogy a megyei közgyűlés húsz helyéből 11 a Fideszé lesz, 5-öt kap az MSZP, 4-et a Jobbik.
A város volt jegyzője, Bálint József több szavazatot kapott, mint a Kalocsát négy évig vezető Török Ferenc (Fidesz), a testületbe öt MSZP-DK-Együtt-képviselő jutott, négy fideszes, egy jobbikos és egy független.
100 százalék ott is a feldolgozottság, Devecser mellett egy másik települést is a Jobbik szerzett meg Veszprém megyében. Tapolcát és Devecsert is a Fidesztől vették el.
Megháromszorozta polgármesterei számát a Jobbik. 2010 után megtartották a helyet Tiszavasváriban és Hencidán. Jobbikos polgármester lesz Ózdon, Tapolcán, Törökszentmiklóson, valamint Hegyháthodászon, Devecseren, Recsken, Ásotthalmon és Bánokszentgyörgyön is. A jobbikos sikerek közé számít Békéscsaba is, ahol a független jelölt a Jobbik támogatásával nyert.
A szavazatok 92 százalékának feldolgozottságánál már a baloldali jelölt, Dóra Ottó vezet, de csak 5 szavazat az előnye a fideszes Székyné Dr. Sztrémi Melinda előtt.
A fideszes Bácskai Jánosnak 7 444 szavazata van a Ferencvárosban, az Együtt-PM jelöltjének, Gegesy Ferenc Józsefnek 7 265. 94,34 százalékos a feldolgozottság.
Janiczak Dávid 4214 szavazatot kapott, ő lesz a polgármester, a fideszes Fürjes Pál 4148-cal lett második. A feldolgozottság 100 százalékos.
51,81 százalékos feldolgozottságnál a közgyűlés 24 helyéből 14-et kaphat a Fidesz, a Jobbik öt, az MSZP három, a DK és az LMP egy-egy helyet kaphat.
A szélsőséges Orosz Mihály Péter az érpataki szavazatok 39,32 százalékával lett polgármester a 27 százalékot szerző fideszes jelölt, Simon Attiláné előtt.
Már csak 35 szavazat a fideszes Székyné Dr. Sztrémi Melinda előnye a baloldal által támogatott Dóra Ottó előtt. A feldolgozottság 87,5 százalékos.
Az LMP főpolgármester-jelöltje az eredmények ismeretében (75%-os feldolgozottságnál) elmondta, szerette volna megelőzni a Jobbikot. Hozzátette: a baloldalnak az a hazug üzenete, hogy Tarlós leváltásának az akadálya az LMP, célba ért. Szerinte jól látható az eredményből, hogy Tarlóst a baloldal semmilyen körülmények között nem tudja most megverni. Arra, hogy valószínűleg bejutott a fővárosi közgyűlésbe, Csárdi közölte: a bejutás minimumcél volt, örül, hogy sikerült. Azon fog dolgozni, hogy a bérlakásprogram, illetve az LMP programja minél nagyobb mértékben megvalósulhasson.
Kamuton, a Békés megyei kistelepülésen a polgármesteri és a képviselői posztokat is független jelöltek szerezték meg. Mondjuk nem is indult senki pártszínekben.
Feldolgozták a szavazatokat a XXII. kerületben is. Karsay Ferenc a Fidesz-KDNP jelöltje 48,26 százalékot szerzett, a DK-s Gréczi Zsolt mindössze 15,28 százalékot. A Jobbik a pesti átlagánál jobban szerepelt, Staudt Máté 11,75 százalékot szerzett. A szocialista Dankóné Hegedűs Jolán 9,46 százalékot, Pongrácz Gergely Béla LMP-s 6,57 százalékot szerzett. Pados István András az Együtt-PM jelöltje a szavazatok 4,38 százalékát kapta. Iván János a Baráti Körök jelöltje 4,3 százalékon végzett.
A sajtósoktól elzárt titkos részen ülésezik a párt elnöksége, pillanatokkal ezelőtt hatalmas hujjogást, üdvrivalgást és tapsot lehetett hallani. Horrorfilmbe illő pillanat volt, mert nagyjából azt sem lehetett tudni, honnan jött a hangorkán. A Jobbiknak már kilenc polgármestere van (Bánokszentgyörgy, Tapolca, Devecser, Tiszavasvári, Törökszentmiklós, Recsk, Hencida, Ásotthalom, és Ózd). Az öröm azonban Ózdnak szólt, mert 97 százalékos feldolgozottságnál 30 szavazattal vezet a helyi polgármesterjelöltjük.
Botka László Szeged régi-új polgármestere rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta: ma kiderült, hogy "a szegediek demokraták, nem lehet őket megzsarolni, a szavazatukat megvásárolni". Mint mondta,
ez a választás üzenet a Fidesznek, hogy nemcsak az övék az ország, és üzenet a baloldalnak is, hogy a győzelemhez egységesnek és tisztességesnek kell lenni.
Botka ugyanakkor üzent a szegedi fideszes jelöltre szavazóknak is, mint mondta, minden szegedi munkájára számít a város fejlődéséhez.
A jelenlegei adatok szerint a 11-ből hét helyet kapnak meg a jobbikos képviselők. A polgármesteri posztot már megnyerte Markót Imre.
Pakson nemcsak a polgármestert adja a Néppárt, de mind a nyolc körzetben az ő jelöltjük győzött, olvasható a Paksi Hírnökön. Mindezt Blazsek Balázs, a helyi választási iroda vezetője jelentette be a TelePaks Kistérségi Televízió választási műsorában. A titokzatos és ezek szerint igencsak sikeres Néppárt nem a semmiből lépett elő. A jelöltállítás körüli ellentétek miatt lényegében kettéhasadt a Fidesz-KDNP szövetség a városban. A szövetségből kiválók indították az amúgy jobboldali elkötelezettségű Süli Jánost, az atomerőmű egyik volt igazgatóját a Néppárt színeiben, míg a Fidesz-KDNP jelöltje Kozmann György, a világbajnok kenus lett. Erről részletesen ebben a cikkünkben olvashat.
"Kérem, engedjék be a családomat". A DK-vezér a tolongó újságírók egyetlen kérdésre sem reagált, teljes családjával beszállt a liftbe, majd eltűnt a "székház" egyik szobájában.
Nincs unalmasabb helyszín ezen a választáson, mint a DK-é. :(
Egy gyors áttekintés a hét északnyugat-magyarországi megyei jogú városból.
Marad Fördős Attila polgármester, és a fideszes többség is képviselői szinten.
A nagymamáját is díszpolgárrá avató Szabó László megőrizheti polgármesteri tisztségét Bugacon (bővebben itt írtunk a település ügyeiről), 75 százalékos feldolgozottságnál tízszer annyi szavazatot kapott, mint a második.
A fideszes polgármester 42,32 százalékát kapta a szavazatoknak, az MSZP-DK-jelölt Pásztor Albert 33,3 százalékot, a jobbikos Jakab Péter 20,6 százalékot, 92 százalékos feldolgozottságnál.
Süli János, az NP jelöltje 78 százalékkal vezet Kozmann György Fidesz-KDNP-jelölt előtt (21,97). Eddig a szavazatok kétharmadát dolgozták fel. A helyi képviselő-testületben is az NP került többségbe.
Hát Maglódon valaki nagyon felkúrta magát a választási eredményen.
Nagy taps, Nektek maglódi polgártársaim, és nagy taps Neked Magyarország! Sikerült megszavaznotok a korrupt, mocskos, undorító kiskirályokat magatoknak. Ehhez csak gratulálni tudok.
További lendületes anyázás és vörös fejjel odabaszás Vízy Cs. blogján.
Teljes a feldolgozottság a XVI. kerületben, ahol a fideszes Kovács Péter a szavazatok 60,46 százalékát szerezte meg. A szocialista Abonyi János mindössze 9,7 százalékot, a DK-s Sebők László 8,83 százalékot, az Együtt-PM-es Vajda Zoltán Tamás 7,88 százalékot kapott. Varga Ilona a Jobbik jelöltje 7,01 százalékon, az LMP-s Mizsei László 6,12 százalékon végzett.
A baloldali jelölt Hiesz György előnye lassan négy százalék dr. Tatár László fideszes jelölt előtt, a jobbikos Kévés Tamás mindössze három szavazattal marad el tőle. A feldolgozottság 36,6 százalék.