Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem számít ritkának a hortobágyi pusztában az őshonos racka juhok látványa. Ezeket a csordákat az utóbbi időben viszont egyre több merinó juh színesíti. Ez szintén egy ősi háziállat, ami egykor kifejezetten gyakori volt, manapság viszont már veszélyeztetettnek számít. 

    A dehir.hu a helyszínen is járt, ahol megkérdezték a szakértőket a génmegőrző tevékenységről. A merinói juhok nyugodtabb állatok, akiknek már a járása is más, mondta el a lapnak “Izmos” Tóth József örökös pásztor, aki viszont azt is hozzátette, hogy a különbségek ellenére az állatok már összeszoktak. 

    A magyar merinóit évszázadok óta tenyésztik Magyarországon nagyobb nyájakban, azonban az 1950-es években drasztikusan megfogyatkozott a számuk. Ezenkívül a meglévő jószágokat keresztezték kaukázusi és aszkánai birkákkal a hústermelés miatt, ezért is fontos, hogy a Hortobágyra most olyan állatok térnek vissza, amik tiszta vérvonallal rendelkeznek. 

    A nyájat a dehir videóján jobban meg lehet nézni:

  • Több más céghez és kiskereskedelmi lánchoz hasonlóan az Aldi is nekikezd a hozzá köthető műanyaghulladék visszaszorításnak. A német diszkontlánc csütörtökön tudatta közleményben, hogy 2025-re saját márkás termékei esetében 100%-ban újrahasznosítható csomagolóanyagot fog használni, és 2025-ig 15%-kal csökkenti csomagolóanyag-felhasználását. 

    Ennek keretében a cég kivezeti kínálatából a műanyag bevásárlótáskákat: a jelenlegi készletek kifutása után a jövőben egy biológiailag lebomló anyagból készült táska lesz kapható, illetve csak papír és többször használatos szatyrok lesznek elérhetők az üzletekben. A saját márkás tejtermékekről pedig az Aldi fokozatosan elhagyja a műanyag fedőket, amelyek otthoni kiváltására decemberben akciós termékként többször használatos, több méretben elérhető szilikon fedelet is árulni fognak. 

  • Nem aprózták el a floridai Seminole Hard Rock Hotel & Casino átépítését: a beruházás 2 évig készült, 1,5 milliárd dollárba (mintegy 424 milliárd forintba) került, és a végeredmény egy egészen súlyos épület lett: 

    A csütörtökön hivatalosan is megnyitott gitár alakú szálloda 638 szobás, 137 méter magas, és van benne kaszinó, gyógyfürdő, valamint a lábánál egy medencés komplexumot is élvezhetnek a vendégek. És hogy még feltűnőbb legyen, éjszaka mindenféle fények futkosnak rajta.

    Hogy tetszik?

    • 1504
      Inkább menő
    • 1074
      Afrikában éheznek
    • 507
      Hatalmas túlzás
    • 417
      Budapesten is el tudnám viselni
    • 271
      Laknám, de ronda

    (MTI) 

  • Néhány évtizeddel ezelőtt Zambia területén rengeteg orrszarvú élt, de az orvvadászat a 90-es évekre szinte teljesen kipusztította őket. Azóta visszatelepítési programokkal igyekeznek megmenteni a fajt és mivel nagyon kevés van belőlük ezért minden példánynak óriási jelentősége van.

    Ezért is számít hírnek, hogy két orrszarvútehén elkóborolt a dél-zambiai Mosi-Oa-Tunya nemzeti parkból. Ennek az oka valószínűleg az, hogy az aszály miatt egyre kevesebb élelmet találnak a parkban az állatok.

    Szerencsére a szökésnek nem lett szomorú a vége, mert az állatokat sikerült befogni őket még azelőtt, hogy arra a területre tévedtek volna, ahol már gyakoriak az orvvadászok. 

    (via MTI)

  • Tavaly indult a Skandináv Ház tudományos és kulturális folyóirata, az Észak, amiben a skandináv kultúra terjesztése iránt elkötelezett műfordítók, írók publikálnak többek között verseket, esszéket, interjúkat. A negyedévenként megjelenő folyóirat nyári számában többek között olvasható egy Hallgrímur Helgasonnal készült interjú, egy Måns Wadensjö novella, és a humorista Kőhalmi Zoltán nemrég megjelent regényéből egy részlet.

    Nos, ezt a számot még nem, de a tavalyi teljes évfolyamot most bárki elolvashatja a folyóirat weboldalán, ugyanis az Open Acces hét alkalmából ingyenessé tették. Jövő héten minket is elér a sarkvidéki levegő, lesz mivel bebújni a kockás pléd alá.

  • Kb. egy hónapig keserítették a Práter utcaiak életét a gázvezetékcső-csere miatt kialakult áldatlan állapotok. Az utat felbontották, majd hetekkel később a munkát befejezték, a lyukat betömték, az utat leaszfaltozták, de a kordonok még maradtak. Laikusként ilyenkor olybá tűnik, mintha hirtelen ötlettől vezérelve végeznék a szakik a munkájukat, reggel kitalálják, hogy mi legyen aznap, aztán másnap megint jön valami más ötlet, de eközben persze lekordonozzák az egész területet. A lakók meg próbáljanak stresszmentesen, otthoni környezetben pihenni.

    Most sem történt más, a lakók kibekkelték a feltúrást, de aztán, ahogy lenni szokott, jött egy új csapat, és a saját komótos tempójában akarta befejezni a munkát. Esetünkben a leaszfaltozott utat és a parkolókat például napokig azért nem adták át, mert nem volt meg a felfestés. Aztán megjött a felfestős csapat is, munkához láttak. És tudják, mi történt ezután? Semmi. Kedden háromkor összepakoltak és hazamentek, azt már nem tartották feladatuknak, hogy a gázosok 150 méternyi kordonjához hozzányúljanak.

    Azt mondták, hogy majd valamikor csütörtökön jön a gázos cég, és lebontja azt is.

    Ekkor durrant el a lakók agya, mondván hogy nem fognak újabb két napon át esetenként órákat keringeni, hogy le tudjanak parkolni. Néhányan lementek az útra, szépen összeszedték a kordonokat, egy helyre pakolták őket, hogy végre átvehessék az utat a parkolókkal együtt. Amikor csütörtökön délután háromkor (!) a gázos cég visszatért, már csak azt látták, hogy a felszereléseik egy helyre össze vannak pakolva, így más dolguk nem volt, felraktak mindent a teherautóra és hazamentek.

  • Budapesten rendezik egy új versenysorozat, a Nemzetközi Úszóliga (ISL) egyik állomását, aminek az egyik felvezető eseményeként Hosszú Katinka három másik világklasszissal a ferencvárosi Molnár Ferenc Általános Iskolába látogatott. 

    Hosszú és háromszoros olimpiai bajnok amerikai Ryan Murphy, a szlovén Peter John Stevens, és a rövidpályán világbajnok amerikai Michael Andrew a vízbe is ment a gyerekekkel, váltóversenyt úsztak, majd kérdésekre is válaszoltak.

    Így megtudták Hosszútól, hogy számára a Budapesten nyert vb-aranyai a legfontosabbak, kedvenc úszásneme mindig változik, de jelenleg a pillangó, vagy hogy a medáljait vödrökben gyűjti, évek szerint összeválogatva, írta az MTI.

    Az ISL-ben csapatok versenyeznek egymással, Hosszú csapattulajdonos is, az Iront vezeti, a sorozat első állomásán a harmadik helyen végzett. 

  • Én nem, mert természetesen nem is nekem tűnt fel. Viszont az A Gilded Eye felhasználónak igen, és ő ki is merte mondani, vagyis megosztotta a Twitteren. Azt, hogy Munch leghíresebb festménye, A sikoly valójában talán nem is annak indult, ami lett. „Lehetséges, hogy Munch csak egy spánielt festett, de egy kicsit szarul, az emberek meg ráizgultak, hogy milyen szuper” – írta, és nyomatékosításként meg is osztotta a képet, mutatom.

    Na jó, ha megnézzük az eredeti festményt, az mintha mutatna némi eltérést a posztolttól. Igaz, valószínűleg nem többet, mint a magyar közmédia egy random híre a valóságtól.

  • 55. alkalommal rendezte meg a londoni Natural History Museum az Év Természetfotósa című természetfotó pályázatát. Ahogy minden évben, idén is rengetegen, több mint 100 országból több mint 48 ezer képpel neveztek.  Az Év Természetfotósa 2019-ben végül a kínai Jongqing Bao lett a Tibeti-fennsíkon készült fotójával. A legjobb képekből az Index is készített egy válogatást, itt lehet megnézni. A kiemelt képek készítői közé három magyar fotós is bejutott: Koncz-Bisztricz Tamás, Máté Bence és Potyó Imre.

    Egy másik, magyarokat is érintő verseny viszont még nem zárult le, a közönségszavazás, a LUMIX People's Choice Award ugyanis még tart. Itt 25 kiválasztott képből az internetes szavazók döntik el, hogy ki legyen a győztes. Idén egy magyar fotós, Tökölyi Csaba Dressed for Dawn című képe is versenyben van. A fotó különleges nézőpontból ábrázol egy kócsogot, és itt lehet szavazni rá. A LUMIX People's Choice Award szavazása 2020. február 4-ig tart. 

  • Ha lehet valamire használni a horgászpornó kifejezést, akkor a bicskei Don Carp Lake horgásztó legutóbbi filmjére mindenképpen rásüthetjük ezt az állítást.

    A Pontyok birodalma című közel félórás alkotás a tó állatvilágát mutatja be, de olyan képeken, mintha a National Geographic legnagyobb költségvetésű természetfilmjeit keresztezték volna A cápával. Elképesztően látványos felvételeket kapunk pontyokról, a tó fenekén türelmesen a zsákmányukra váró bojlis csalikról, nagy bevágásokról és fárasztásokról. Miközben olyan andalító narráció mesél a tófenéken élő állatokról, hogy meditálni lehetne rá.

    Az alapvetően ücsörgésekről szóló horgászást úgy mutatja be a film mintha a szabadeséshez hasonló adrenalinfröccs lenne, de legalábbis egy különösen feszült afrikai vadászat. Mindenkinek jó szórakozást a Pontyok birodalmához!

  • A brazíliai Enéas Marquesben élő 48 éves Cesar Schmitznek csótányproblémája akadt, a felesége panaszkodott a túl sok csótányra a kertjükben. Schmitz arra gondolt, hogy szó szerint megsemmisíti a csótányok fészkét. Teleöntötte a gyepet benzinnel, ahol feltételezte a fészküket, majd meggyújtotta gyufával. A végeredmény az lett, hogy az egész kertrész felrepült a levegőbe (valószínű néhány csótány társaságában), ahogy a lenti látványos videón is megtekinthető.

    Schmitz elmondása szerint:

    Eszembe se jutott, hogy ez megtörténhet

    Szerencsére a nem túl átgondolt akciónak csak a fű látta kárát. A kutyák a robbanást hallva elszaladtak, illetve a felrepülő asztal sem találta el a bombaötlet gazdáját. 

    via Complex

  • Az indiai rendőrség letartóztatott egy orvvadászt, akinek már évek óta a nyomában voltak, olvasható a BBC hírében. A férfit ráadásul azzal gyanúsítják, hogy ajakos medvéket ölt és megette a péniszüket.

    A hatóságok korábban több olyan holttestet is találtak, amiknek hiányzott a pénisze. A nomád törzsi hiedelmek szerint az állat pénisze vágyfokozó hatással bír.

    A férfi ezenkívül szigorúan védett tigrisekre is vadászott és a rendőrség hat éven keresztül volt a nyomában, mire sikerült elkapniuk. 

  • Október végén Budapestre jön a CIB Bank Novathon konferenciájára Steve Wozniak, avagy közkeletű becenevén Woz, az Apple társalapítója és gyakorló geek legenda. A konferencián a technológia jövőjéről, a mesterséges intelligenciáról és hasonlókról fog előadást tartani (az esemény fókusza amúgy inkább a pénzügyi szektor digitalizációja).

    Steve Jobs egykori jóbarátjától és cégalapító társától az Index olvasói is kérdezhetnek, pontosabban az az egy olvasó, akinek az előre elküldött kérdése a legjobban megtetszik az Index stábjának. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy elküldi nekünk a kérdéseit emailben, aztán reménykedik a legjobbakban. A kérdés feltevésének lehetőségéhez természetesen ajándék belépő is jár a konferenciára. Amire a jegyek egyébként irdatlanul hamar, órák alatt elfogytak, ezért átköltöztették az egészet új helyszínre, a Budapesti Kongresszusi Központba, így a várólistások is ott lehetnek.

  • Bár messze vagyunk attól a kortól, amikor három tenger is mosta a tudjukminket – valójában sose mosta, még kettő se, de erről majd máskor –, a magyar hajógyártás egészen a huszadik század utolsó harmadáig létező és igen jelentős iparág volt. Bár Hajógyárinak az Óbudaiként is ismert szigetet nevezik, a nála némileg északabbra lévő Népszigeten, annak Újpesti-öböl felőli részén szintén jelentős, csaknem száz évig tartó hajógyári tevékenység folyt az 1990-es évek elejéig (sőt, a valójában félsziget szigeten, ami bár a XIII. kerülethez tartozik, a IV.-ből vezet be rá út, a mai napig van hajós tevékenység, itt működik például a Mahart Újpesti Hajójavító nevű cége). 

    A Népsziget, sőt, az ország egyik legnagyobb hajógyára is itt volt. A fennállása utolsó éveiben Ganz Sziget Hajó-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft.-nek hívott vállalatot még 1907-ben alapították, mint a Hajózás.hu három évvel ezelőtti cikkéből kiderül, a vidám ötvenes években még a kommunista Románia miniszterelnökének nevét is felvette (Gheorghe Dej Hajógyár), de ami sokkal fontosabb: a második világháború végétől a bezárásáig ez a Ganz gyár építette a legtöbb úszódarut. Méghozzá nem is akármilyeneket: itt készült például 1980-ban – az Árpád híd (át)építéséhez – az a Clark Ádám úszódaru, amely évtizedeken át Közép-Európa legnagyobb úszódarujának számított, kapacitása 2006 óta 200 tonna. És amely legutóbb idén nyáron került a hírekbe, azzal a szomorú aktualitással, hogy a Hableány tragédiája után a hajó roncsát az tudta kiemelni a Dunából (az úszódaruról akkor készített videónkat itt nézheti meg).

    A népszigeti Ganz gyár története hasonlóan szomorú. A vállalat ellen épp fennállása századik évében, 2007-ben indultak az első végrehajtási eljárások, 2009-ben felszámolás alá került, 2010-től rendszeres szereplője volt az adóhivatali feketelistáknak. A felszámolás végén, 2017 elején a cég megszűnt. A népszigeti egykori gyártelepe, az egykori ezreknek munkát adó üzem ma, két és fél évvel a vállalat megszűnés után szívszorítóan néz ki, mint minigalériánkban is látható.

  • Elindult az észak-amerikai kosárlabdaliga vagyis az NBA új szezonja, ami különösen Utah állam lakói számára jelent jó hírt. A Chick-Fil-A nevű gyorsétteremlánc marketingesei ugyanis olyan akciót találtak ki, aminek a lényege, hogy

    ha egy NBA-játékos a Utah Jazz elleni mérkőzésen egymás után két büntetőt is kihagy a negyedik negyedben, akkor az állam összes lakója ingyen ehet egy csirkés szendvicset.

    A csütörtöki mérkőzésen az Oklahoma City Thunder volt a Utah Jazz ellenfele és a center, Stevens Adams bizony kihagyott egymás után két büntetőt a negyedik negyedben, úgyhogy mindenkinek jár az ingyen szendvics. Ehhez még kell ugyan egy okostelefon, mert a cég applikációján keresztül lehet beváltani az ajándékot. 

  • Még a mash-up korszakból ismerős lehet a The Hood Internet néven alkotó kollázsmester, aki sorban veszi át a poptörténelem éveit, és szuper mash-upokat csinál belőlük, 3 percben. Itt van a legújabb, az 1981-es, amiben van Soft Cell, Journey, Tom Tom Club, Trio, The Human League, Depeche Mode, és még sokan mások:

  • Nem csak azért szeretem Kávékalmár videóit, mert amúgy is érdekel a kávézás, hanem mert elég ritka, hogy valaki hobbiból olyan kisfilmeket készítsen, amik a profiknak is dicsőségére válnának. Most az új pörkölőüzemük építésének egy évét szuszakolták be négy percbe, következzen az építkezés az első csavartól az utolsó flippergolyó helyére kerüléséig: 

  • Na jó, lehet, hogy mégis kitalálták.

    Donald Trump elnök lánya ugyanis a Google, illetve a Kaliforniai Egyetem együttműködéséből született, és hivatalosan ma publikált történelmi eredményről úgy számolt be a Twitteren, hogy a poszthoz mellékelt két fotón valahogy ő és édesapja látszanak.

    A szöveg szerint

    Hivatalos! Az Egyesült Államok elérte a kvantumfölényt! A Trump-adminisztráció, a Google és a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem együttműködésében kifejlesztett Sycamore kvantumszámítógép 3 perc 20 másodperc alatt végezte el azt a számítást, amire egy klasszikus számítógépnek nagyjából 10 ezer évre lett volna szüksége.

Rovatok