746 találat az Indexről, és 58 a környékéről.
Több száz éves hajóroncs került elő Portugáliában
A feltárásán dolgozó régészek szerint ez az évtized felfedezése.
C. Ronaldo nélkül is ütötték a portugálok az olaszokat a Nemzetek Ligájában
0-2-ről fordítottak a törökök Svédországban.
Kiszli Vanda aranyérmes a maratoni kajak-kenu vb-n
A magyar válogatott összesen öt érmet szerzett.
Ronaldo a Juventusra koncentrál, Olaszország ellen sem játszik
Két válogatott meccset is kihagy a portugál.
Simán jutott döntőbe a két 500-as kajaknégyes
A női és a férfi egység is magabiztosan nyerte az előfutamát.
Három magyar arany a kajak-kenu vb-n, Kozák duplázott
Egyesben és kettesben is nyert 500-on, 13 vb-aranynál tart. A férfi kajak kettes címet védett 200 méteren, hat éremnél jár a magyar csapat.
Kajak-kenu vb: mind a kilenc délutáni döntőben lesz magyar
Balla Virág, Kopasz Bálint és Bodonyi András is sikerrel selejtezett.
Két hajónyi előnnyel világbajnok a Csipes, Medveczky kajak kettős 1000 méteren
Bodonyi egyesben lett világbajnok 1000-en a 200. magyar kajak-kenu vb-aranyat nyerve. Nádas Bence 500-on bronzérmes.
Kórházba került a modern műalkotásba zuhant turista
Egy portugál múzeum bemutatta a legfeketébb lyukat a világon, amibe belesétált az olasz turista.
Leszállított egy autista kislányt a Ryanair Portugáliában
Hiába voltak vele a rokonai, biztonsági őrrel vezették ki a hazafelé induló gépről.
Miért volt minta a magyar politikusoknak a portugál diktatúra?
A Salazar vezette Portugália a két háború közötti magyar vezetés egyik bezzegországa volt. Imrédy Bélát egyenesen a magyar Salazarnak nevezték.
27 ezer hektáron teljesen leégett az erdő a portugál tűzben
41 ember megsérült, 10 millió eurós a kár. Sikerült ellenőrzés alá vonni a tomboló lángokat.
100 kilométer hosszan tombol a portugál erdőtűz
A miniszterelnök szerint még napokba telhet, mire eloltják a tüzet.
Újabb hőhullám jön Európában
Franciaországban 40, Németországban 38, itthon 36 fok is lehet, délen pusztítanak az erdőtüzek.
50 fokos hőséget várnak Portugáliában
De az egész Ibériai-félszigeten előfordulhat 40 fok körüli hőmérséklet a hét vége felé.
Az angolok is bepróbálkoztak az abszurd kezdéssel. De miért?
Sejtettük, hogy nem létezik a szabály, amit a sajtó jó része, de még a portugál, a panamai és az elődöntőn az angol válogatott is bekajált. A FIFA tisztázta nekünk a helyzetet.
A portugálok szabadon megváltoztathatják a nyilvántartásban bejegyzett nemüket
Lánykori neve? Lánykori neme?
Az Ibériai-félsziget is csatlakozna az Európa-párti blokkhoz
A spanyol kormányfő jelentette be, hogy Merkellel és Macronnal formálnának szövetséget.
Suárez súlyos sportszerűtlenségét kellett volna megnézni VAR-ral
Pont arra nem használják a videóbírót, amire nagyon kéne.
A vb fair play díja: Cristiano Ronaldo segítette le a sérült Cavanit
Nem csak önzetlenségből, így gyorsabban leért a pályáról az uruguayi, és támadhattak tovább a portugálok.
Uruguay 2-1-re verte Portugáliát a nyolcaddöntőben, vége Ronaldo vb-jének is
Cavani gyors góljával vezetett a kompaktan védekező Uruguay, Pepe fejese után is ő csavart egy nagy gólt. Ronaldónak nem sok lehetősége volt, övé lett a meccs egyetlen sárgája.
Uruguay–Portugália
A portugáloknak 20 kapura lövésük volt, de csak egy szöglet utáni fejes ment be. Cavani duplája után Franciaország ellen folytathatják az uruguayiak, 2-1 a vége.
C. Ronaldo&Co. vs Uruguay
Uruguay kapott gól nélkül érkezett, de most a négygólos C. Ronaldót kell megállítania, a középpályán dőlhet el a meccs.
A világbajnokság 17. napja
Nem Neymartól fél a mexikói kapitány, angol kollégája Kane-ről áradozott. A svédek megtörik a diplomáciai bojkottot a továbbjutás miatt. Ez volt a világbajnokság 17. napja.
Miért hagyja a bíró, hogy az arcába üvöltsenek?
A portugál–iráni meccs bírója hibázott, büntetlenül hagyta, hogy lökdössék, az utolsó tizenegyesnél a videóbíró vitte bele tévedésbe. A FIFA lehetne sokkal keményebb, hogy kocsmai tolongás ne legyen a pályán. Elemzés a magyar FIFA-bíróval.
A kificamodott csuklómat kellett legyőznöm
Kificamodott csukló, levált csont, sérült bukókeret: így sikerült dobogós helyet szereznie azok után, hogy az indulás is kétségessé vált.
Mit súghat vajon az ellenfél edzője a cserénél?
Igéző a kép, ahogy Moutinhót az iráni edző látja el tanácsokkal. A vb nagy talánya.
Fél méter, és Portugália kiesik
Taremi lövése járt vészesen közel a kapuhoz a 94. percben
Ronaldónak megkegyelmezett a videó. És ön?
Ki kellett volna állítani a portugált. Vagy nem.
Irán majdnem kiütötte Portugáliát a 94.-ben
Drámai utolsó percek, Irán videós büntetőből egyenlített a 93.-ban, majd csatára ziccerben volt. A spanyolok mázlis iksszel nyerték a csoportot, spanyol-orosz és uruguayi-portugál lesz.
Irán kis híján kiejtette Ronaldóékat
Ronaldo büntetőt hibázott, Irán pedig a végjátékban először kiegyenlített, majd eldönthette volna a meccset, de nem jött össze a csoda.
A fegyveres férfi a munkahelyén verte össze a portugál játékvezetőt
A bajnoki döntő másnapján támadták meg a futsalbírót.
Argentína belépett a Spongyabob-szintre
A második forduló után visszatér a Pánikindex nyugodt spanyolokkal, meglepő oroszokkal, és az indexet átütő Messiékkel.
Pénzfeldobás, sárga lapok dönthetnek a továbbjutásról
A világ öt legerősebb csapatából négy már a csoportban elvérezhet. 17 nemzet harcol még az utolsó fordulóban, 6 ponttal is ki lehet zuhanni: a lehetséges forgatókönyvek. Extrém esetek jöhetnek.
Michelisz: Életem legkeményebb versenynapja volt
Közel állt ahhoz, hogy a szombati baleset után csomagoljon, és hazautazzon.
Sérült csuklóval 3. és 5. Michelisz Portugáliában
Feljött a hatodik helyre a vk-összetettben, Björk verhetetlen volt a főfutamon, a szlovák Homoláé a fordított rajtrácsos verseny.
Michelisz sérült kézzel 3. és 5. Portugáliában, tripla Hyundai-siker
Feljött az összetett hatodik helyére, újra Muller vezet. Björké a főfutam, Homoláé a fordított rajtrácsos verseny Vila Realban.
Michelisz sérült csuklóval is az első sorban a káoszszombat után
Élete legnehezebb időmérője volt. A szombaton csúnyán összetört Björké a pole.
Csomagtartón át mentette csapattársát a WTCR-tömegbalesetből
Tom Coronel fedélzeti kamerái tökéletesen rögzítették a Vila Real-i káoszt.
Michelisz és a kocsija is sérült a hatalmas portugál rajtbalesetben
Veszélyben a vasárnapi versenyzése is. Muller nyerte a káoszfutamot.
Négyszeri megszakítás után Michelisz 3. az időmérőn
Feltámadt a Hyundai, de nem bírt a két Volkswagennel Vila Realban.
Ripityára tört a mezőny Micheliszék futamán, Michelisz is kiesett
Megsérült a bukókerete a rajtbalesetben, a top 5 nem tudja folytatni a szombati futamot, amit Yvan Muller nyert.
Végre nem Micheliszék a legnehezebbek
Módosult a WTCR-súlytáblázat, előzött a Honda, közel az Audi és a Volkswagen.
A mindig kemény Pepét ilyen könnyű leteríteni
Öregszik már, de még mindig lehet rá számítani.
C. Ronaldo trükkjét tanítani kell
Csak sanszos, hogy nem lehet: inkább érzék, mint gyakorlás.
Vila Realban visszatérhetünk az élmezőnybe
2017-ben is Portugáliában indult be Michelisz Norbert, most is jó eredményre számít.
Portugália szinte nulla támadójátékkal is kiszenvedte a győzelmet Marokkó ellen
C. Ronaldo korai, Puskás-rekordot döntő gólja döntött, Marokkó a 2018-as világbajnokság első kiesője.
Német–argentin harc a Pánikindex csúcsán
Brazília, Uruguay és Horvátország is jól áll a negatív versenyben, a spanyol-portugál páros az iksz ellenére hátradőlhet. Az oroszok versenyen kívülről érkezve vernek mindenki alá.
Nacho ritkán lő, de akkor irtózatosan nagyot, de lenyomja C. Ronaldót?
Real Madrid-belharc a 3-3-as portugál-spanyol legszebb góljáért.
Ronaldo szédületes játékával: 3-3 a portugál-spanyol
Az Eb-győztes Portugália vezére kiharcolt egy tizenegyest, bevágott egy szabadot, és egy potyát is lőtt. Costa duplája és Nacho fantasztikus lövése hozta a döntetlent. Nehéz lesz felülmúlni ezt a meccset.
C. Ronaldo-mesterhármassal 3-3 a portugál-spanyol
A spanyolokon nem látszott az edződráma, kétszer is felálltak, Nacho hatalmas góljával fordítottak is, de Cristiano Ronaldo csodás szabadrúgása végül döntetlenre mentette a vb-csoportkör rangadóját.
Mourinho összehozta a várva várt vb-döntőt
De a végén elmenekült a döntés elől.
Csak Szaúd-Arábia lakik olyan luxusban, mint a mieink az Eb-n
Az angolok hoteljében 17 500 Ft/fő/éjért lehet aludni, reggelivel. A többi válogatott is viszonylag olcsó orosz hotelekben szállt meg a világbajnokság idejére.
Portugália kecskékkel harcol az erdőtűz ellen
Lelegeltetik az elszáradó növényzetet, hogy ne ismétlődhessen meg a tavalyi súlyos katasztrófa.
Tovább szedi áldozatait a szelfizés
Ezúttal egy ausztrál pár zuhant le 40 méteres magasságból Portugáliában.
Menekülnek a Sporting játékosai, minden sztár felbontotta szerződését
A megszűnés szélére juthat a 18-szoros portugál bajnok, ahol saját ultráik támadtak a játékosokra.
Akkora gólt lőtt Ronaldo kisfia, hogy behívhatnák a válogatottba is
A Real Madrid sztárja nem is hitt a szemének.
Portugálok? Csak nehogy megnyerjék ezt is
C. Ronaldo minőségi társakat kapott, akiket a világ a következő egy hónapban fog megismerni. Két éve váratlanul nyerték az Eb-t, vb-keretük jóval erősebb.
Büdös utas miatt kellett kényszerleszállnia egy holland gépnek
Rosszul lettek tőle az utasok, nem segített az sem, hogy a vécében próbálták elkülöníteni.