Az egészségügyi államtitkár ígéretet tett: ebben a kormányzati ciklusban biztosan nem lesz államosítás
A nyugdíj utáni foglalkoztatás szabályait is egyszerűsítik.
A nyugdíj utáni foglalkoztatás szabályait is egyszerűsítik.
Voltak, akik késve kaptak ugyan fizetést, de alapvetően rendben zajlott az átadás-átvétel.
Nincs elég kapacitás az átállásra.
13 éve tartó ügy zárult le.
Átirányíthatóság, államosítás, bérrendezés.
Sokan nem veszik komolyan a fenyegetést.
Négyen közülük inkább csak a váltással egybekötött béremelésnek örülnek.
Összeszedtük az AB előtt lévő, a közérdeklődésre leginkább számot tartó ügyeket.
Abban egyetért a kerület a fővárossal, hogy a Széchenyi teret mielőbb át kell építeni.
A bírák szerint Alaptörvény-ellenes jogszabályt kellene alkalmazniuk.
Egységes irányítás, töredezett rendszer.
A volt államtitkárt a kampányfinanszírozásról és a CT- és MRI-vizsgálatok várható államosításról is kérdezte Rónai Egon.
A „hiánypótló állami szolgáltatást végző szolgáltatókra” nem vonatkozik az új rendszer.
A módosítások az utolsó pillanatban kerültek bele a költségvetési törvénybe.
A héten állami fenntartás alá kerül a védőnői hálózat, de az eddigi béren kívüli juttatásaikra nincs fedezet.
A hatalomra kerülésük után koncepciós pereket indítottak.
Hat budapesti kerületben nem írják alá az átadásról szóló megállapodást.
Ma 175 éve született Baross Gábor, a dualizmus korának kiemelkedő közlekedéspolitikusa.
A védőnőknek a számítógépükről és telefonjukról is nyilatkozniuk kell.
Sok probléma van, de erre nem az államosítás a jó terápia.
Felgyorsulhat a szakrendelők államosításának folyamata.
A város nem maradhat világítás nélkül, a számlát tehát valakinek fizetnie kell.
A Makronóm Intézet szerint nem igaz, hogy növekedne a munkanélküliség.
Több budapesti önkormányzat is védekező pozícióba kényszerült.
Az elszálló energiaárak miatt Sopronban olyan nagy a baj, hogy a polgármester szerint nincs más választás.
Az állami támogatásuk nem sokáig halogatható.
Kész az a cseppfolyósgáz-terminál is, amely háromévnyi magyar gázfogyasztásnak megfelelő mennyiséget képes a német hálózatba tölteni.
Az olasz kormány államosítja az internetet.
Az önkormányzati járóbeteg-szakrendelők államosításával a benne dolgozók az adott megyében vezényelhetővé válnak. Rékassy Balázs véleménycikke.
Ukrajnában államosítás mellett döntöttek több vállalatnál.
A törvénytervezet szerint 55 százalékos béremelést kapnának a diplomás dolgozók.
A kormányfő gazdasági összeomlástól tart az elszálló energiaárak miatt.
Válságba jutottak a hatszorosára nőtt földgázár miatt.
A Tettye Forrásháznak jövőre még nincs villamosenergia-szerződése.
A Fidesz a helyiekért aggódik.
Az anyagi veszteség az oka.
Karácsony Gergely szerint rohadt jól gazdálkodik a kerület a közvagyonnal.
A Fővárosi Önkormányzatnak erről még nem szóltak.
Pannon Egyetem és a Szent István Egyetem alakulhat át a jövőre.
Nyíltan bevételi forrásként tekintettünk eddig a környezetvédelem egyik legfontosabb ágára, a hulladékgazdálkodásra. Most kiszivárogott pár ITM-es előterjesztés, amik alapján a kudarcos államosításokra még nagyobb államosítással próbálunk válaszolni, döntően a rezsicsökkentés miatt.
A belügyminiszter azt kérdezte az alapellátó orvosokat képviselő szervezetektől, hogy mennyiért vállalnák havonta a háziorvosi ellátást.
Már az állami vagyonkezelő az eddig magánkézben lévő cégek tulajdonosa.
A kormány "az emberi élet nem üzlet" jelszóval akarja olcsóbbá és elérhetőbbé tenni a kezeléseket.
Tokiói cégtől vesz egy kis, lakatlan szigetet az állam, hogy ott gyakoroljanak az amerikai pilóták.
Nem jön be a kormány szerint a piacosítás, stagnál a termelés és kizsákmányolják a farmereket.
Korábban privatizálták a lakásállományt, de a tüntetések fordítottak a trenden.
Több ezren tüntettek békésen az MTA kutatóhálózatainak szabadságáért és az akadémiai vagyon megmaradásáért.
Erővel vennék el az MTA kutatóintézeteit, az MTA-t vagyona átadására kényszerítenék. Kiszivárgott a tervezet.
Az Emmi szerint átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett a rendszer.
Sem a szülőknek, sem a diákoknak nem származott semmiféle valódi hasznuk az új rendszerből, írják az ítéletben.
A bíróság kimondta: a magyar hatóságok lépése megfosztotta vevőkörüktől a tankönyves vállalkozásokat.
Eger meg akar venni egy épületet a bajban lévő szihalmi vezetőtől, csak még nem tudják, hogy miért.
Az abszurd királyának „önként" kellett felajánlania a híres Örkény Patikát, de mi lehetett a háttérben? Pisti a gyógyszertárban és az ötvenes években: a polgári szégyentől az Andaxinig.
A bíróság megerősítette: Angyalföldnek nem kell átadnia az uszodáit és a sportcsarnokát az államnak.
Oktatási központot csinálnak belőle tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeknek.
Kinyírhatja a szelektív hulladékgyűjtés maradékát a legújabb törvénymódosítás. Tízezrek munkája van veszélyben, miközben mindent bekebelez a bénázó kukaholding. A már most sem túl fényes szelekciós arányaink tovább romolhatnak, pedig hamarosan el kell számolnunk az EU felé.
Van benne egy kis pénz, úgyhogy szemet vetettek rá. De igazából az egész lakossági iparágból kisöpörnék a versenyt, ami borítékolhatóan újabb masszív büntetés az országnak.
150 milliárdos piacot akar letarolni az állam, hogy a közétkeztetésben mindenhol ugyanolyan legyen a koszt.
A kormány szerint megmentették a pénzintézetet, miután az utóbbi napokban sok pénzt vettek ki a betétesek.
A hatóság négymillió játékot foglalt le egy forgalmazótól, amelyik karácsony előtt emelt áron akarta eladni azokat. Pedig az állam azt rendelte el, hogy vágni kell az árakból.