A béna csíkozás még abban is gyanút kelthet, aki életében nem látott zebrát.
Húsz szerencsés ormányost szállítanak keresztül Indián az ország legnagyobb állatrezervátumába.
A kormánybiztosnál félig tele, félig üres a pohár.
Az állatvédők már tiltakoznak.
2024. november 15., 07:37
A helyi gazdák szerint aggasztó a helyzet, mert nem ez az első ilyen támadás.
2024. november 12., 08:21
Az állatvédők feljelentést tettek.
Számos javaslat érkezhet még a témában.
2024. szeptember 30., 16:54
A megrémült állat szétverte az egymillió forintot érő szerkezetet.
2024. szeptember 16., 15:25
A sofőröket arra kérik, hogy legyenek figyelmesek.
2024. szeptember 3., 19:28
„Gyerekek, egy mocskos kutya ugatott az erkélyem alatt, két és fél, három órát” – mondta.
Három bocsot hátrahagyó medvét lőttek most ki a parancsára.
Az ellenzék és az állatvédők tiltakoznak a döntés ellen.
A főpolgármester-jelölt európai színvonalra emelné az állatvédelmet Budapesten.
Letöltendő helyett gyakran elzárással büntetik az állatkínzókat.
Birtokvédelem és állatvédelem – ez még a legszívélyesebb szomszédi viszonyt is elmérgesítheti.
Dolly köszöni szépen, jól van, nem zavarja a pluszvégtag.
Hétvégén kiderül az eredmény.
Valamint 150 ezer eurót is be kell fizetniük.
A két évvel ezelőtti törvénymódosítás eredményei már látszanak, de probléma még van bőven.
Azok a nagyvárosiak, akik a francia vidékre költöznek a vidéki élet bájáért és nyugalmáért, nem fognak örülni a legújabb francia törvénynek.
2023. november 22., 06:05
A javaslatot társadalmi véleményezésre bocsátották.
2023. november 20., 16:56
Fontos lépés az állatvédelem érdekében.
Az aktivisták állatvédelmi törvény mellett kampányolnak.
Az állatkínzásról felvételek is készültek.
Állatkínzás miatt indult eljárás ellene.
2023. szeptember 29., 06:19
Sokáig kritikus állapotban volt, mostanra javult a helyzet.
2023. szeptember 5., 09:28
Naprakész adatokat kell benyújtani a farkasállományról az érintett feleknek.
2023. szeptember 1., 13:05
El kellett végül távolítani a kutya külső hallójáratait és az egyik fülkagylót is.
2023. augusztus 30., 11:03
Vir szigetén történt az eset.
2023. augusztus 22., 17:19
Felvétel is készült az állatról.
2023. augusztus 18., 17:29
Az állatvédők petíciót indítottak a rosszul tartott állatok védelme érdekében.
2023. augusztus 2., 11:46
A Madártani Egyesület számolt be a hírről.
Hiába a segítő szándék, ez is nagy károkat okozhat.
Alapos oka volt erre az északi országnak.
A helyiek nem akarnak felhagyni a hagyományokkal.
Az ismert énekesnő menedzsere több mint 25 kutyát tartott szörnyű körülmények közt.
Kiakadtak az állatvédők.
A férfi épp halászott.
Az elkövető egy baltával végzett az állattal.
Óvatosan, ha légpuskával venné fel a harcot a varjakkal!
Gecsei Vivien azt kéri, hogy mindenki gondolja át, hogyan lehet felelősen állatot tartani.
Börtön várhat rá állatkínzás miatt.
Az Orpheus Állatvédő Egyesület 2023 első felében 300 kisállat ivartalanítását támogatja.
A kormány támogatná azokat a vállalkozásokat, amelyek önként felhagynak ezzel az üzlettel.
Fontos, hogy informálják azt, akinek élő állatot vesznek ajándékba, hogy felkészülhessen.
Az államtól várnak segítséget.
Állatkínzás miatt indult ellene eljárás.
Ovádi Péter elárulta: új Gazdijogsi program indul, de idén a haszonállatok ügyében is lépnek.
Polgári kezdeményezés indul egy ivartalanítási alap létrehozása érdekében.
2022. december 24., 20:13
Két élelmiszer is végzetes lehet a kutyáknak.
2022. december 18., 19:35
A jogszabály januárban lép hatályba.
2022. december 18., 08:32
12 évet élt a híres nagymacska.
2022. december 18., 06:06
Mostantól meg lehet tekinteni, hogy mit csinál a kutyus a kocsiban.
2022. december 16., 17:55
Az örökbefogadást viszont támogathatják.
Óvodástól középiskolás korosztályig tartanak témahetet.
A különleges íze sok olaszt vonz, pedig Olaszországban szigorúan tilos a vadászata.
2022. november 29., 13:11
Bárki adakozhat december 9-ig.
2022. november 25., 21:28
183 állam írta alá az egyezményt a védelmükről.
2022. november 20., 13:13
Hétköznapi szórakozás volt a fejedelmi udvarokban.
Magángyűjteményekben vagy tenyésztőknél köt ki a veszélyeztetett faj.