Orbán Viktornak is nekirontott az európai diplomácia új vezetője
Egy diplomata visszaemlékezései szerint „nagyon durva pillanatok voltak”.
Egy diplomata visszaemlékezései szerint „nagyon durva pillanatok voltak”.
Az egykori német kancellárnak még mindig fáj a 2007-es találkozójukon történt esemény.
Így elveszik a politika lényege.
Az egykori német kancellár hamarosan megjelenő memoárjában Donald Trumpról is ír.
Annyira súlyos a helyzet, hogy a miniszterelnök szerint egyes iskolai tantermekben már alig beszélnek németül.
Merkel kancellársága után kezdődtek a gondok.
A 700 oldalas könyv csaknem 70 évet ölel fel.
Összeszedtük, mivel töltik szabadidejüket azok, akik rólunk döntenek.
A hamburgi Thalia Színház mellett ücsörgő szobor meglehetősen hasonlít a volt kancellárra.
Vége a Wilkommenskulturnak?
Az európai migrációs válságról jelentetett meg könyvet a Migrációkutató Intézet.
A német kormány több ezer eurót költ rá, pedig már két éve nem kancellár.
A miniszterelnök azt is közölte, miben az Európai Unió bajnoka Magyarország.
A volt német kancellár előtt az érdemrendet csak ketten kapták meg.
A célpont nemrég még Donald Trump exkülügyminisztere volt.
Pártdemokráciák helyett karizmatikus vezetők.
Érdekes módon egy évvel távozása után már egészen másként gondolnak rá a németek.
Ahogy a háborúja megfeneklik, az orosz elnök kénytelen lesz megfontolni az emigrációs stratégiát is.
Beszélt arról is, mi köti össze Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint.
Több hónap után először beszélt részletesen az orosz–ukrán háborúról.
Békés Ostpolitik esetén prosperáltunk, német–orosz háborúk és hidegháborúk idején szenvedtünk. Hegyi Gyula írása.
A lopást elkövető férfi személyesen tett bejelentést a rendőrségnek.
Az orosz elnök diplomáciai „húzásaiból” szemezgettünk.
Pedig vezethette volna a globális közjavakkal foglalkozó tanácsadó testületet.
Tanácsadás az emberiség javára lenne a feladata.
Felajánlották neki, de egyelőre még nem döntött.
A politikai pályafutását bemutató mű 2-3 év alatt készülhet el.
Vannak ugyanis olyan értékek, amelyek a 16 évnyi kormányzásához köthetők.
A kancellártól nemcsak Németországban búcsúztak el, hanem Orbán Viktor is.
Mindenkit arra kért, vegye komolyan a koronavírust, és oltassa be magát.
Tizenhat évig volt Németország kancellárja.
Februártól kötelező lehet az oltás.
Szokatlan dalt választott egy hivatalos ceremóniához.
A főpolgármester örömét fejezte ki a lezárult német koalíciós tárgyalások eredményét illetően.
Ritkán nyilatkozik, de most kendőzetlenül megmondta a véleményét.
Megszavazta a határőrizeti törvény módosítását a lengyel országgyűlés.
Előtte Angela Merkellel beszélt a belarusz elnök.
Ismét Angela Merkellel diskurált az orosz elnök.
Vlagyimir Putyin közben Angela Merkellel is tárgyalt a válsághelyzetről.
Távozása előtt értékelt a kancellár.
A leköszönő német kancellár számára a járvány és a bevándorlás jelentette a legnagyobb kihívást.
A Merkel-kormány a Bundestag alakuló ülése után ügyvezetőként dolgozik.
Kétszer annyit utazott, mint német és amerikai kollégája.
Ha dadog a világ gazdasági motorja, akkor az európai le is állhat. Nem jó hír ez Magyarországnak sem.
Erdogan reménykedett abban, hogy a következő kormánnyal is sikeres lesz az együttműködés.
A leköszönő német kancellár óvatosságra intett, mielőtt a testület elvágná a két országot az uniós forrásoktól.
Lengyel és orosz források szerint el akarta kerülni a konfliktust Putyinnal.
Kinyomtatták lovastól a leköszönő kancellárt.
6,5 millió szavazó 2017 óta.
Olaf Scholznak most már csak egy működőképes koalíciót kell tető alá hoznia.
Ezek voltak az Index legfontosabb hírei hétfőn.
Új korszak kezdődik, be is futottak az első nemzetközi prognózisok.
Leginkább pihenni és olvasni szeretne. Persze ez nem zárja ki azt, hogy idővel ne tűnjön fel ismét valahol a közéletben.
Merkel többször találkozott az ellenzéki Orbánnal, mint Gyurcsánnyal és Bajnaival összesen. Megnéztük, mi maradt a Fidesz német stratégiájából.
Nagyot fordult ma a világ, de minimum Európa.
Elkezdődtek a német választások.
Angela Merkel kancellár visszavonulásával hatalmi űr nyílik az Európa és a világ egyik gazdasági motorjának számító ország élén. Élő közvetítésben számolunk be arról, ki lehet, aki betöltheti.