Szabadkártyával indulhat Ausztráliában a doppingügybe keveredett volt világelső
A 2018-as finalista jelenleg a 877. helyen áll.
A 2018-as finalista jelenleg a 877. helyen áll.
Nyilvánosságra hozták az Australian Open nevezési listáit.
A több értelemben is történelmi szezonját az sem hátráltatta, hogy doppingügybe keveredett.
Szeretett sportágának változása tőrdöféssel ér fel számára.
A melbourne-i vereség után 2–2-re módosult az egymás elleni mérleg.
Magyarország legjobb játékosa a Dk-párharc előtt egy héttel az ágyból sem tudott felkelni.
Sokan örültek neki.
A szerb klasszis tőle szokatlan módon fogalmazott jövőjével kapcsolatban.
Ott verte meg Djokovicsot, ahol még senkinek sem sikerült, majd bődületes fordítással ült trónra.
Danyiil Medvegyev ugyan jelentős előnyben volt, de harmadik döntőjét is elbukta Ausztráliában.
Második Grand Slam-serlegét nyerte a belorusz teniszező.
Jövő héten a válogatott első számú játékosaként léphet pályára Tatabányán.
A szerb az elődöntő harmadik szettjében fellángolt, a másik háromban tudása alatt teniszezett.
Szabalenka és Gauff elődöntős csatája az erőviszonyok és a forma ismeretében a döntőnek is beillett.
Babos Tímea korábbi párja, az indiai Rohan Bopanna hétfőtől történelmet ír.
A világranglista 2. helyezett spanyol játékos tehetetlen volt ellene, emiatt saját magát is okolhatja.
A hölgyeknél maratoni mérkőzésen nyert a 19 éves csillag.
A negyeddöntőben Carlos Alcarazzal találkozik, ami azt jelenti, péntek előtt biztosan nem ér Európába.
A szerb klasszis a Marozsán Fábiánt búcsúztató Taylor Fritz ellen játszik legközelebb.
Ellenfele még a legjobb 32 között sem járt korábban GS-tornán.
A Marozsán–Fucsovics- és a Babos–Bondár-duó egyaránt két szettben maradt alul.
A nyolcaddöntős tehetség kinyomtatná és bekereteztetné a volt világelső elismerő szavait.
A teniszező úgy készül a szombati párosra: egyéni játék lesz, négy emberrel egy pályán.
Babos és Bondár győzelemmel kezdett női párosban.
Az olimpiai bajnok is hatalmas csatában nyert.
A szabadkártyás párosspecialistáknak esélyük sem volt fogadóként a meccsen.
A háromszoros GS-döntős tunéziait 16 éves orosz lány verte borzasztóan simán.
A 16 közé jutásért a 12. kiemelt vár rá.
A szenzációs ütésről készült videó gyorsan körbejárta az internetet.
Mindkét magyar négy játszmában kapott ki az első fordulóban.
A férfiaknál kiesett a háromszoros GS-torna-győztes is, míg a nőknél a wimbledoni címvédő.
Ausztráliában a kánikula mellett az érzelmek is magas hőfokon.
A magyar teniszező úgy érzi, hogy kezd visszatérni a legjobb formája.
Először nyert főtáblás mérkőzést hazánk első számú játékosa a kontinensen.
Sosem volt még ennyi magyar résztvevője a férfi egyes mezőnyének.
A magyar teniszező életében először játszhat GS-tornán, amit álomszerűnek tart.
Fucsovics Márton a világranglista 13. helyezettjét kapta.
Piros Zsombor viszont búcsúzott a selejtező második körében.
Egyszer már felhagyott a profi tenisszel, aztán meggondolta magát.
Nem akármilyen akaraterőről tett tanúbizonyságot a betegséggel küzdő magyar teniszező.
Marozsán Fábiánék visszaléptek párosban Új-Zélandon.
Egyelőre nem tudni, mikor kezdődhet meg a játék.
Fucsovics Márton visszavághat brisbane-i legyőzőjének.
A 26 éves magyar játékos nem bírt amerikai riválisával.
Dominic Thiem csupán egy szettig tudta tartani a lépést a világranglista 672. helyezettjével.
Összesen nyolc magyar játékosnak szurkolhatunk az év első Grand Slam-tornáján.
A spanyol klasszis pályafutása utolsó évében is trófeákat nyerne.
A magyar tenisz új sztárja egy mélypont után állt fel, és írt történelmet. Ez pedig még csak a kezdet.
A szerb teniszklasszis se előtte, se utána nem élt át hasonlót.
A világranglista 59. helyezettje Nagy Péter és Palágyi Miklós irányításával edz.
A spanyol klasszis ott lesz az Australian Openen.
Eddig egy, 2008-as pekingi bronzérme van.
Serena Williamsszel szemben négyszer is kitartott, most már Djokovics is hozzátett egyet.
A Hungarian GP-t július 17. és 23. között rendezik a Római Teniszakadémián.
Edzője szerint a játékosok 97 százaléka visszalépett volna hasonló sérüléssel.
A 22. Grand Slam-torna-győzelmével beérte Rafael Nadalt az örökranglista élén.
A döntőben két szettben verte szlovák ellenfelét.
A fehérorosz Arina Szabalenka szetthátrányból fordítva nyerte meg élete első Grand Slam-döntőjét.
Hőstressz akadályozta a címvédést, koronavírus az indulást – most meglehet a 10. siker.