Megtagadta a vallomást az a volt fideszes politikus, aki részegen eltörte egy nő orrcsontját
Győrffy Balázst az augusztus 23-án, hajnalban történt verekedés miatt hallgatták ki.
Győrffy Balázst az augusztus 23-án, hajnalban történt verekedés miatt hallgatták ki.
Elrendelt távoltartás megszegése esetén akár szabadságvesztés büntetést is kiszabhatnak.
Már haza is utazott.
Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indult eljárás.
A nyílt utcán simogatta végig a fenekét egy ismeretlen nőnek.
Két embert kórházba kellett szállítani.
Szakértők bevonásával folytatják a nyomozást.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádja is felmerülhet.
Szerinte inkább a rendőrök hibáztak.
Plusz egy kis szexkereskedelem és erőszakos fogva tartás is belefért.
A beavatkozás időpontjában orvosi engedéllyel sem rendelkezett az orvos.
Kettejüknél a bűncselekményi értékhatár közel négyszeresét mutatta ki a szonda.
Több milliárd forintos is lehet a kár, sőt emberek élete is veszélybe kerülhet.
Azokhoz az adatokhoz, amelyek más ügyfeleket érintenek, a hatóság nem nyúlhat.
Az adóhivatal szerint politikai befolyástól mentesen végzik a munkájukat.
Az ügyben emberölés gyanúja miatt nyomoznak.
A vád szerint Trump egy felnőttfilmes nőt fizetett le és kampányköltségként számolta el.
Összesen 440 elítélt tölti életfogytiglani büntetését.
Korrupció és pénzmosás is a vádak között.
Cáfol a minisztérium.
Az államfő jó kapcsolatot ápolt Orbán Viktor miniszterelnökkel is.
Ezentúl online is bármikor képviselhetik ügyfeleiket a védők a bírósági tárgyalásokon.
A fiatal szurkolónak a pólója, pulóvere és részben a kabátja is elégett a lelátón.
Folyamatosan érkeznek Magyarország területére az illegális bevándorlók.
Robert Fico szerint ez egy hétköznapi eset, ami bárkivel megtörténhet.
Ügyvédje szerint Pandora szelencéjének kinyitását jelentené, ha bűnvád alá vonnák a volt elnököt.
Egy átigazolási botrány állhat az ügy hátterében.
Balul sült el a karácsonyi meglepetés.
Trump kampányolásra használta fel bírósági megjelenéseit.
Az ellenzéki politikus abszurdnak nevezte az újabb eljárást.
Ez történt a Schadl–Völner-per koronatanújával is.
Vannak, akik még többet adnának.
Állatkínzás miatt indított eljárást a rendőrség.
A színész-zenész 2021 decemberében halt meg füstmérgezésben.
A rendőrség már őrizetbe is vett egy 28 éves helyi lakost.
Egyes ügynökségek viszont éppen a félrelépő félnek nyújtanak segítséget.
Egy testkamerás felvétellel került nyilvánosságra az eset.
Állítólag közreműködött a rabok tömeges meggyilkolásában.
Már kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Zajlik az eljárás a georgiai választás ügyében.
Több balesetről is beszámolt a rendőrség.
Szánkótechnikával próbálkozott a csaló.
Sosem távoztak üres kézzel, ékszerekkel vagy készpénzzel gazdagodtak alkalomról alkalomra.
Embercsempészet miatt is eljárást indítottak.
Feltételezhetően a motorosokkal akartak kiszúrni.
Röpcédulákat gyártott, leveleket írt, tagkönyvét pedig odavágta az ózdi párttitkár asztalára.
Embercsempészés és tiltott határátlépési kísérlet gyanújával indítottak eljárást.
Megszólalt a bántalmazott fiú.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai elfogták a gyanúsítottat, és büntetőeljárást indítottak ellene.
Büntetőeljárás indult.
Büntetőeljárás indult a Borkai-ügyben érintett nők vezetője ellen, kerítéssel gyanúsítják.
Úgy tudni, a hatóságok bűncselekményre utaló bizonyítékot is találtak.
Egy szabolcsi vállalkozó lőhette le az állatot.
Augusztusban még nyilvánosan bocsánatot is kért.
Készen áll, hogy a tanúk padjára lépjen a volt elnök ellen, akit Picinek becéz.
A verés is szóba került.
Már nem lélegzett, amikor rátaláltak a rendőrök.
Megsemmisítették az összes őt elmarasztaló ítéletet.
A rendőrség vizsgálja, hibázott-e a nevelőszülő.
Egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás.