81 találat az Indexről, és a környékéről.
A tízkarú OTP-polip: így terjeszkedett a régióban a legnagyobb magyar bank
A bankcsoport számos akvizíciót hajtott végre a 2000-es évek eleje óta.
A Revolut szintet lépett Magyarországon, látványos újdonságok jönnek
Magyar felhasználónak magyar számlaszám a következő nagy lépés. Elmondták a részleteket.
Elképzelhetetlen magasságokba jutott az OTP-profit
Ha nem lesz megvehető bank, emelkedhet az osztalék mértéke.
EXIM-vezér: Nem igazak a pletykák, nem kötünk közvetlen orosz ügyleteket
Matolcsy Györgyék is terítékre kerültek.
MBH-vezér az Indexnek: Rácáfoltunk a károgókra
Barna Zsolt városi legendákat próbált eloszlatni, de Csányi Sándor is terítékre került.
Eladná romániai leányvállalatát az OTP
Nem tudja elérni a bank a tervezett piaci részesedést.
Reagált a Bankszövetség a minisztériummal való találkozóra
A tárgyalásról közös nyilatkozat is született.
Ez az a pillanat, amikor a rekordprofitnak sem lehet feltétlenül örülni
A mostani gyönyörű számok mögött komoly problémák sejlenek fel.
Rekorderedményt jelentett az MBH
Egy többéves fúziós folyamat áll mögöttük.
Az új svájci bankóriás lekörözi Európát
Kétszer akkora a mérlege, mint az ország gazdasága.
Lezárult az üzlet: gyökeret vert Közép-Ázsiában az OTP
Az akvizíció első lépése lezárult.
Megdöbbentő adatok: itthon fizetik a legalacsonyabb kamatot az embereknek
A Magyar Nemzeti Bank tette közzé a jelentést.
Váratlanul óriásit lépett az egyik magyar bank
Ez volt a bank történetének legnagyobb kibocsátása.
Éhes maradt a magyar gigabank
A tárgyalások eredményéről a későbbiekben tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket.
Most jön el az igazság pillanata a magyar bankszektorban
Három bankot kérek! Négy lett, maradhat?
Egy fontból több mint egymilliárdot kaszált a brit bankóriás
Valamivel több mint négyszáz forintba került a felvásárlás.
Csányi Sándor: Orbán általában meghallgat, aztán néha úgy dönt, hogy az fáj
Különadók, válságkezelés, felzárkózás, magyar euró, élelmiszeripar, foci – mindent kitettünk az asztalra.
Varga Mihály: A hazai bankszektor a romló nemzetközi környezetben is stabil
A pénzügyminiszter felsorolta a jó híreket.
Turbulens gazdasági környezetben rajtol a trónkövetelő magyar szuperbank
Kétmillió ügyfél számára ideiglenesen korlátozzák a szolgáltatásokat.
Döbbenetes számok derültek ki, ekkora tőkét vontak ki a svájci bankból
Ez lehetett az összeomlás hátterében.
Több mint egymillió dollárt bukott el – kitálalt a bankpánik egyik nagy vesztese
Nagyon sok ember veszítette el a pénzét a válságban.
Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen áprilisban közösen látogatnak el Kínába
A francia elnök beszélt az országában dúló tüntetésekről is.
Bankszövetség: Az egész gazdaság számára hátrányos az újabb banki teher
Az új jegybanki intézkedés kivezetését kérik.
Ez már a visszaszámlálás: teljesen átalakul a magyar bankszektor
Engedélyezte a jegybank a fúziós menetrend záró lépését.
Mindenkit meglepett az OTP
Albániai akvizícióját már lezárta a bankcsoport, a szlovén és az üzbég üzlet még folyamatban van.
Felrobbanthatja a bankszektort az Apple
Forradalmi változások közelednek a bankszektorban.
Élet a kata után: így változott a bankolás a cégek számára
Az adóváltozások miatt több tízezer vállalkozásnak kell újraterveznie működését. Banki tanácsadót kérdeztünk a lehetséges megoldásokról, a számok egyértelműen azt mutatják, hogy az ügyfelek részéről is kedvező a fogadtatás.
Sok milliárd forintos bevétel: ennyit nyert az állam eddig az extraprofitos különadókon
Jelentést tett közzé a Pénzügyminisztérium.
MNB: nem vágja taccsra a biztosítókat és a tőkepiacot az extraprofitadó
Sem az orosz–ukrán háború, sem az infláció, de még az extraprofitadó sem rengeti meg a hazai nem banki szolgáltatásokkal foglalkozó cégeket.
Ellenzi az újabb extra adóterhek kivetését a Bankszövetség
A terhek tovább csökkentik a bankszektor hatékonyságát.
Eddigi legsikeresebb évét zárta a Gránit Bank 2021-ben
A csaknem négymilliárdos adózási utáni eredmény a tartalékba ment, osztalékot nem fizettek.
Csaknem 60 millió forintot köteles visszafizetni a CIB Bank ügyfeleinek
A szerződésben foglalt hitelkereten túl engedett lehívni kölcsönöket az ügyfelei számára.
Akadoztak az OTP szolgáltatásai
Üzent a bank.
A bankszövetség nem támogatja a kamatstopot a bankszektor kárára
Meglepetéssel értesült a szerdai bejelentésről.
Harmadára zsugorodott az amerikai bankszektor nyeresége
70 százalékkal csökkent az amerikai bankok nyeresége az előző évhez képest.
Oltsuk el a tüzet, utána építhetünk házat!
A mostani válságért nem a bankok okolhatók, már csak ezért is könnyebb a kormánnyal, a gazdasággal, a jegybankkal együttműködni. Interjú Jelasity Radovánnal, a Magyar Bankszövetség új elnökével.
Bankmentés? Oké, de máris?
Meglepte a bankárokat a friss bankmentő program, megnéztük, hogy miért születhetett.
A bankok és a kereskedelmi cégek is kedvezményeket kaptak a koronavírusos különadónál
A nagy bajba jutott kiskereskedelmi cégeknek nem kell fizetniük, a bankok pedig pár év alatt teljesen visszakapják a most bekért extra pénzeket.
Éljünk-e a moratóriummal, vagy sem?
Hogyan döntsünk a moratóriumról? A válasz nem is olyan egyszerű, és ehhez nem árt tudni pár részletszabályt is!
A régió legtöbb országa törlesztési moratóriumot vezetett be
Szinte minden országban segítenek a kormányok és a jegybankok a banki ügyfeleknek, de az intézkedések eltérőek.
A törlesztési moratórium fontos lépés, de a részletek felkavarják a bankokat
Miért rögtön az év végéig? Bírják-e a bankok? Vagy majd őket is megmenthetjük?
Közel 700 milliárd volt a bankszektor profitja
A magyar bankok nettó eredménye 8,5%-kal volt több 2019-ben, mint 2018-ban.
Összeolvadhat az ING és a Commerzbank
A német kormány ismét egy pénzügyi nagyágyú létrehozásában mesterkedik.
Beszólt a magyar bankoknak az MNB alelnöke
Nagy Márton szerint túl drágák és nem elég hatékonyak a magyar bankok, ráadásul túl sok van belőlük.
El fog tűnni a magyarországi bankok egy része
Adják-veszik a kelet-európai bankokat. Tényleg nincs ennyi szereplőre szükség? Mi lenne jó az ügyfeleknek?
645 milliárdot kaszáltak tavaly a magyar bankok
Kilőtt a pénzintézetek eredménye, kevesebb lett a veszteséges bank is.
Szlovéniában terjeszkedne az OTP
A magyar bank tízszázalékos részesedést szerezne a helyi bankszektorban.
70 milliárd forinttal csökkent a magyar bankok nyeresége
Azért így is lett 323 milliárd forint profitja a 60 magyarországi banknak az MNB adatai szerint.
Elindult az MNB fintech-piacot segítő kezdeményezése
A jegybank nagy lehetőséget lát a bankolás megújításában, információs platform segíti a cégeket keddtől. A
Még soha nem kerestek ennyi pénzt a magyar bankok
A bankok rekordszámokat írnak.
Olyan szépen alakul a régió gazdasága, hogy az már aggasztó
2017 alighanem egyfajta csúcsév volt a régió gazdaságában, nehéz lesz megismételni.
A bankszektort is utolérte a munkaerőhiány
Alig van olyan munkakör, amiben ne jelentene nehézséget a toborzás.
Pénzért kuncsorog a legnagyobb német bank
A Deutsche 8 milliárd eurós tőkeemelést akar részvényeseitől, átszervezéssel menekül a csőd elől.
Sokat rosszalkodtak a nagy bankok az elmúlt 8 évben
321 milliárd dollár bírságot szabtak ki rájuk a szabályozók, és még csak most fognak igazán beindulni.
Soha nem látott profit a magyar bankoknál
Végre sikerült eladni a rossz adósok ingatlanjait, és újra rávenni az embereket a hiteltörlesztésre.
Kezdődik a nagy bankok kivonulása Londonból
A Morgan Stanley a brexitre készülve háromszáz munkahelyet menekítene az Európai Unióba.
1 800 000 000 000 eurót hozhat az EU-nak a brexit
Brüsszelben kiszámolták, ennyit kell kimenekíteniük a bankoknak Britanniából.
Egyre kevesebb a külföldi bankár, esnek a londoni lakbérek
Alaposan megszenvedi a brexitet a londoni luxusingatlanok piaca is.