193 találat az Indexről, és 86 a környékéről.

Akkor van igazán nagy baj, ha valakit nemzetközi vizeken harap meg egy cápa
Tavaly egy német turista emiatt vesztette életét egy cápatámadást követően.

Nem mindig az öl meg minket, amire számítunk
Van úgy, hogy még a víz is öl.

Megtalálhatták a cápatámadások kivédésének leghatékonyabb módszerét
Ettől mindenki szó szerint fel lesz villanyozva.

A hét fogása: 27 éve tengerbe esett legócápát „fogott ki” egy halász
A tengeren elveszett legók közül a polip figura a legritkább, így a legértékesebb is.

Betépett cápák úszkálnak a brazil partoknál
Már lehetett sejteni.

Elgurult a gyógyszere annak, aki kitalálta a Netflix új ökothrillerjét
A Cápák a Szajnában még annál is őrültebb film, mint amilyennek a címe alapján tűnik.

Három cápatámadás történt a népszerű partszakaszon néhány órán belül
Egyesek persze már zengik is, hogy „minek mentek oda?”.

Videó: a semmiből jelent meg egy hatalmas cápa, majdnem becserkészte a mélytengeri búvárokat
Megdöbbentő találkozást rögzített a kamera.

Borzalmas állapotban lévő, szétszaggatott emberi testrészeket sodort partra az óceán
A rajongók szerint ez a legfélelmetesebb horrorfilm: nézd meg, mielőtt úszni mész!

Véres fogú cápát mosott partra a víz Spanyolországban, megpróbálták visszalökni a tengerbe
Nem sikerült megmenteni a ragadozót.

Cápával karambolozott a BBC műsorvezetője
Csúnya vége lett az ütközésnek.

Leharapta egy fiatal halász lábát egy négyméteres fehér cápa
A férfi nem élte túl a támadást.
Cápatámadásban meghalt egy 15 éves fiú
Próbálták megmenteni, de már késő volt.

Tinédzserrel végzett egy cápa Ausztráliában
Rég nem történt ilyen végzetes támadás az országban.

Öt horgászt kellett kimenekíteni, miután kiharapta egy cápa a gumicsónakot
Miután horogra akadt, nem adta olcsón a bőrét az állat.

Elképesztő felvételeken rögzítették egy cápa szájának belsejét
Egyszerre káprázatos és rémisztő a látvány.

Meghalt a Cápa 2. sztárja
Mindössze 56 éves volt.

Itt a toplista azokról a helyekről, ahol lesben állhat egy cápa
Nyaralni menne? Inkább kerülje a dobogós partszakaszokat.

Fenekestül felforgatja a cápák életét a példátlan óceáni meleg, ami katasztrófához vezethet
Híresen jó az alkalmazkodóképességük, de ez még lehet, hogy számukra is sok.

Egy cápa miatt ürítettek ki egy francia strandot
A közeli akvárium vezetője azt is elmondta, milyen cápáról lehetett szó.

Az hagyján, hogy a moziban kokainmedvét láthattunk, a kokaincápák köztünk élnek
Vért fognak venni a cápáktól.

Ezt az öt új mozifilmet várjuk idén nyáron a legjobban
Lesz mit nézni!

Hatalmas cápa úszott a fürdőzők közé, de ez nem mindenkit zavart
Voltak, akik a vízben maradtak az állat mellett.

Cápa bukkant fel a magyarok egyik legkedveltebb üdülőhelyénél
Az állatot videóra is vették.

Van élőlény, amely megvédhet, ha jön a cápa
Kiderült, miért teszik.

Megfejthették, mi miatt támadnak a cápák egyre gyakrabban emberre
Nem, nem lett finomabb a húsunk.

Múzeumban állítják ki a cápát, aki megevett egy turistát
Mumifikálni fogják az állatot.

Halálos cápatámadás volt a magyarok által is kedvelt üdülőhelyen
Egy nyilvános strandon történt a tragédia.
Halálos cápatámadás történt Új-Kaledóniában, ahol folyamatosan gyilkolják a cápákat
A férfi épp halászott.

Van egy cápa, amely szobahőmérsékleten nem lélegzik
Csaknem ezer méter mélyen, fagyponthoz közel kutatnak prédájuk után.

Videón a félelmetes cápatámadás: egy nő hátába mélyesztette bele fogait
15 centiméter nagyságú, holdalakú sebet ejtett a hátán.

Hurrikánok, cápák és 14 ezer kilométer: egy masszőrnő egyedül evezte át a Csendes-óceánt
Az epikus út 240 napig tartott.

Tanulmányt írtak egy különös cápafajról, majd kiderült, hogy műanyag játék
Azt is elárulták, mi okozta a problémát.
Egy cápában találták meg a tíz napja eltűnt férfi maradványait
Az argentin hatóságok szerint a háromgyerekes apát baleset érhette.

Halálos cápatámadás történt egy francia szigeten
Az ügyben eljárás is indult.

Fagyott cápát sodort partra a víz
Mindenki azt találgatta, hogyan pusztult el.

Leharapta az útját keresztező búvár fejét a fehér cápa
A ragadozó nyomban támadásba lendült.

Gigantikus cápafogat talált egy 9 éves kislány
A világ egykor legnagyobb cápájának fogára bukkant.

Pörölycápák miatt lezártak egy híres strandot
Ellepték a cápák a vizet.

Élet a vízfelszín alatt
Dombovári Tibor búvárfotói a Nagyképen.

Csaknem egymilliárd forintért árverezték el E. T. modelljét
Korában technikai bravúrnak számított.

Többször is körbeérnék a Földet az óceánba ejtett horgászzsinórok
Veszélyeztetett fajok esnek a szellemhalászat csapdájába.

Búvárkodó nőre támadt egy bikacápa, meghalt
Összesen legalább 32 cápatámadást jelentettek a Bahamákról 1749 óta.

A létező összes szabályt megszegi a sétáló cápa
Víz vagy szárazföld, nem számít.

Búvárkodó nőre támadt egy cápa az Egyesült Királyságban
Meg is harapta a lábát.

Dokumentumfilmet forgatott a cápákról, amikor az egyik rátámadt
Szó szerint átharapta a ketrecet.


Érdekes felfedezést tettek a cápafogak vizsgálatából
A kutatók új technikát alkalmaztak.