„Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
Pénzbüntetést és megrovást is kapott.
Pénzbüntetést és megrovást is kapott.
A klub nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A miskolci futballisták immár hat kör óta veretlenek az élvonalban.
A DVSC sorozatban kilencedszer maradt nyeretlen az NB I-ben.
Nermin Rapkicnak esélye sem volt.
Varga Barnabás 42. percben szerzett gólja sorsfordító volt.
Drámai pillanatok a ringben, Kunkli Tivadar visszatér.
Telt ház előtt esnek egymásnak a Hell Boxing Kings vasárnapi fordulóján.
A korábbi ferencvárosi a 150. és 151. találatát szerezte meg.
A sikeredző 89 éves volt.
Szatmári Csaba találatával sikerült a miskolciaknak felülkerekedniük a ZTE-n
Gera Dániel előbb horrorisztikus pillanatok, majd egy meg nem adott gól főszereplője volt.
Minden bizonnyal nem a 90 perc fog megmaradni az emberek emlékezetében.
Már az ötödik az együttes.
Hároméves szerződést köthet az NB I-es klubbal.
A diósgyőriek egy félidőn át emberelőnyben futballozhattak a keleti rangadón.
A zöld-fehérek az első perctől fölényben futballoztak Miskolcon.
Pascal Jansen eddig mindhárom meccsét megnyerte a zöld-fehérek kispadján.
A DVTK abban reménykedik, hogy nyáron szerződtetett labdarúgóik megkapják a játékengedélyt.
Legutóbb Szerbiában, a Partizan Beogradban légióskodott.
Véget ért a Sopron egyeduralma.
A lila-fehérek sorozatban négy vereség után nyertek ismét az NB I-ben.
A DVTK matematikailag is bebiztosította NB I-es tagságát.
A DVTK a saját halottjának tekinti az egykori kiválóságot.
A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.
Ezzel megvan a klub történetének 12. győzelme.
Horváth Krisztofer duplázott, a Kecskemét otthon legyőzte a Kisvárdát.
Radenkovics irányításával először hullajtottak pontokat a miskolciak.
Győzelemmel debütált a DVTK új vezetőedzője.
2013 és 2015 között másodedzőként már dolgozott Diósgyőrben.
A házigazda sorozatban hatodik meccsén maradt gólképtelen.
A DVTK ideiglenes vezetőedzője Simon Miklós lesz.
Mindössze két nappal a bajnokság tavaszi rajtja előtt.
A zöld-fehérek első gólját épp az a Könyves szerezte, akiről nyáron lemondott a miskolci klub.
Támadó szellemű védő és egy csatár érkezik a honi élvonalba.
Legutóbb a Diósgyőrben szerepelt, három szezon után állt ismét légiósnak.
Csak a szokásos vendég: a Paks legyőzte Felcsúton a Puskás Akadémiát.
A lila-fehérek nyolc éve nem látott rajtot vehettek volna, aztán a 92. percben jött Nikolics drámája.
A PAFC elleni hazai vereséggel mutatkozott be az újonc DVTK az NB I-ben.
Rajtol a magyar bajnokság.
Az Újpest a Fehérvárt fogadja a labdarúgó NB I 2023–2024-es idényének kezdésén.
A DVTK ősztől ismét az élvonalban szerepel – története során az 56. idényében.
A magyar jégkorong egyik legmeghatározóbb alakja teljesnek értékeli pályafutását, amire volt ráhatása, abból kihozta a maximumot.
171 alkalommal öltötte magára a magyar címeres mezt.
A zöld-fehérek ugyanakkor eddig mind a 14 alkalommal búcsúztak.
A születésnapos Varga Énokot megfelelő módon szeretné kiengesztelni a kapus.
Rangadót nyert és élre állt az MTK.
Az éllovas egygólos különbséggel bizonyult jobbnak a Pécsnél.
A nyolcadik mérkőzését is nagy fölénnyel nyerte a címvédő.
A diósgyőriek vereségével matematikailag is biztossá vált a feljutás.
Benczés Miklós a korábbi vezetőedző, Kondás Elemér távozásával egy időben mondott le.
Az érkező edző eddig irányított csapata legutóbb 5–0-ra verte a Diósgyőrt.
Két fizioterapeuta hívta ki a mentőket a sportolóhoz, és élesztette őt újra.
Hétfőn játszották a másodosztály rangadóját.
Egy sor intézkedésről adott hírt a rendőrség az összecsapásra érkező szimpatizánsoknak.
Eldőlt, hogy a DVTK jövőre az NB II-ben folytatja.
A kiesés elől menekülő Diósgyőr nagy meglepetésre legyőzte a Puskás Akadémiát.
Rendkívüli támogatást ad a kormány 55 kiemelt vidéki sportegyesületnek.