Nyugodtan rettegjen, jót tesz az immunrendszerének!
Önkénteseket ijesztgettek, és különös eredmény született.
Önkénteseket ijesztgettek, és különös eredmény született.
Egy venezuelai nőt Mexikóba érkezésének első napján elraboltak.
Lisa Marie Presley posztumusz memoárjából eddig sosem hallott történeteket olvashatunk.
A félelmet ugyan az elménkben tapasztaljuk, de felbukkanása fizikai reakciót vált ki a testünkből.
A közösségi médiában megosztott fotók alapján egyre többen ismerik fel magukon.
Minden határon túlmegy, amit tettek.
Henker tétovázott, mert biztos volt benne, hogy a szokott időben aznap is megjelenik a zaklató.
A helyiek félnek, az állatok milliós károkat okoznak.
Van, ahol a vakcináknál is nagyobb rettegés övezi.
Egy kutatás szerint károsíthatják az érzelemszabályozást.
Jaj a szíveknek!
Megérkezett a FOMO kis testvére.
Negyven éve nem tapasztaltak ilyen erős földrengést, ezért gyanakodnak.
Markovics Botond egy nem is olyan távoli jövőről mesél.
Amerika tart a találkozótól, és erre két oka is van.
A sportautót vásárlók egy része valaminek a kompenzálása miatt választ luxusterméket.
Komoly egészségügyi problémák gyötörték az utóbbi napokban.
Különösen veszélyesek lehetnek az állatok.
Nem tudott atombombát szerezni, ezért most az embereket próbálja rávenni, hogy támogassák galád tervét.
Nem repdesnek örömükben.
És mindenki másnak is, aki hasonló kihívásokkal néz szembe.
Néhány kilométer után lehúzok a leállósávba. Az út túloldalán szürreális a látvány.
Egy felmérés szerint a baloldalinak minősíthető választók többet aggódnak.
Miller Dávidnak felment a pulzusa, amikor eszébe jutott, hogy levetkőzött Jennifer Lawrence előtt.
A férfi szereti nézni a hőkamerás felvételeket. Petőcz András írása.
A sofőr elsírta magát, amikor rájött, hogy nem tudja megállítani a járművet.
Ne vessük el teljesen a horrort, hasznos is lehet.
A kuncsaftot egy vagyonért hantolják el, igaz, fel is támasztják.
Fél a magyar.
Vajon hogyan tehetjük elviselhetővé számukra a fény- és hangkavalkádot?
Hiába az elvek, félnek az energiaválságtól.
A világ egyik leggazdagabb üzletemberét mostanság sok gond gyötri.
A regisztráltnál sokkal több koronavírusos esetet fedeztek fel.
Hogyan neveljünk egészséges lelki világú gyereket?
Több teória is van, de mindegyik rémisztő.
A FoMO és az alacsony kontrollképesség közvetlen utat jelenthet a telefonfüggőséghez.