926 találat az Indexről, és 423 a környékéről.
Csütörtöktől lezárnak egy forgalmas felüljárót Budapesten
Felújítási munkálatok kezdődnek.
Ötmilliárd forintos keretösszeggel tettek közzé építési és felújítási pályázatot a kistelepüléseknek
Július 12-ig van lehetőség jelentkezni.
Beszakadt az egymilliárd forintból készült magyar kerékpárút
A kivitelezési hibák megkérdőjelezik az egész projekt minőségét.
Az ország legnagyobb útfelújítási programja zajlik, ezek a szakaszok érintettek
A 2023 és 2025 közötti három évben 538 kilométernyi út érintett.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely minden autósnak tartozik egy futóművel
Szerinte Budapesten ma az utak olyan kátyúsak, hogy „holdjáróval” sem lehetne közlekedni.
Már rég nem kétmilliós város, kiürülőben Budapest
Rendkívül erős lakhatási válság sújtja a nagyrészt elavult ingatlanállománnyal rendelkező fővárost.
Nemsokára újból borozhatunk a barlangban
Feltámad az ikonikus szórakozóhely.
Nyolc kilométeres a torlódás az M1-esen, de több sztráda is elesett
Ha nem szeret várni, ne üljön autóba.
A kormány szerint ezzel Magyarország a világban is tényezővé vált
„Még ha a méretünk ennek határokat is szab” – mondta a pénzügyminiszter.
Óriási roham jöhet az otthonfelújítási támogatásért, kikerült egy rendkívül fontos előírás
Már nem szerepel ez a feltétel a kiírásban.
Hamarosan csak pislogunk, úgy megnő a közös költség
A kérdés csak az, mennyivel.
Sulyok Tamás: Büszkének kell lennünk, hogy Magyarországon még van akarat
A köztársasági elnök szerint Magyarország Európa felújított templomává válhat.
Elindult a visszaszámlálás: 2 millió otthont érinthet ez a kormánybejelentés
Újabb részleteket közöltek az Otthonfelújítási Programról.
Jelentős fennakadások várhatóak a Ferihegyi repülőtérnél
Felújítási munkálatok állnak a háttérben.
Ungár Péter nekiment Karácsony Gergelyéknek a Rác fürdő felújítását végző cég forrása miatt
Az LMP társelnöke szerint Budapest vezetése „megvezeti a szavazókat”.
Vitézy Dávid egy régi adósságot törlesztene Budapesten, ismertette a részleteket
A ferenciek terétől a Keleti pályaudvarig végeznének közterület-felújítást.
Feljelentés a Lánchíd-botrányban: a felújítás körüli korrupció miatt eljárás indul
A felújítás végül ötmilliárd forinttal többe került, és kisebb műszaki tartalommal készült el.
Folytatódnak a MÁV munkálatai egy vasútvonalon, módosul a menetrend
Ezek a munkálatok az utasok számára már nem járnak olyan nagy kényelmetlenségekkel – írták.
Felújították a MOM Sport öltözőit, a Kutyapárt szerint egészen elképesztő, ami ott tapasztalható
„Az aki ide álmodta őket az életében nem volt még uszodában” – fogalmazott a párt.
Döntött a kormány: új programot hirdettek
Lehetett sejteni, de most megjöttek a részletek.
Vitézy Dávid támogatja az Ecseri úti metrómegálló felújítását
Baranyi Krisztinával jelentették be közösen.
Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított aluljáró
Új köntöst kapott az átjáró.
Munkavállalók nélküli cégre bízták a Stefánia úti palota felújítását
Rejtély, hogy miért ők kapták meg a feladatot.
Teljesen felújítják a leégett Hotel Silvanust, kiderült, mikor nyithat újra
Határozott tervek mentén hozzák helyre az épületet.
Célegyenesbe került a Nyugati felújítása
A lift lassan elkészül, de más területen még kellenek engedélyek.
Még nem ért véget a Borzalmak Fürdőjének kálváriája, máris tolódott a felújítása
A törzsvendégek még mindig fel vannak háborodva.
Karácsony Gergely: A főváros segítségével újulhatnak meg a HÉV-ek
A főpolgármester szerint a kormány nyert plusz három évet.
Hatalmas felháborodást váltott ki a gízai piramisfelújítás
Óriási bukás lett az évszázad projektjeként emlegetett renoválás.
Karácsony Gergely bejelentett egy nagy budapesti felújítást
Uniós forrásból valósul meg a projekt.
Így áll most az új logót kapó Hungaroring felújítása
Képeken mutatjuk a mogyoródi versenypályát.
Hétfő reggeltől lezárnak egy sávot az Árpád hídon
Negyven napos felújítás kezdődik, éjszakánként kétsávos lesz a lezárás.
Felújítják az ország egyik legrégebbi városházáját Esztergomban
Csaknem kétmilliárd forintért.
Elképesztő összeg kerülhetett a Lánchíd-felújítás kivitelezőjétől a számlagyárügy kulcsfigurájának cégéhez
Készpénzben vehették fel a súlyos milliókat.
A Jobbik vizsgálóbizottság felállítását követeli Karácsony Gergelytől a Lánchíd ügyében
A budapesti Fidesz is támogatja a javaslatot.
Évekig vártak rá, végre elkészültek a felújításával
Megújulva tér vissza az ikonikus épület.
Bezárták Budapest egyik legnépszerűbb gyorséttermét, de egy nagy látványossággal fognak visszatérni
A tervek szerint fél év múlva nyithatnak ki újra.
Vandálbiztos új liftek épülnek a tatabányai vasútállomáson
Márciusban indul a kivitelezés, év végétől már használhatók lesznek a felvonók.
Számonkérték Karácsony Gergelyt a Lánchíd felújítása miatt
A Lánchíd felújítása végül hamarabb elkészült, de ötmilliárd forinttal többe került.
Itt a bejelentés a legendás budapesti hotel újranyitásáról
Ez lesz a teljes körű, műemlékvédelmi előírások mentén zajló komplex felújítás eredménye.
Eldőlhet a Déli pályaudvar ipari területének sorsa
A MÁV Zrt. szerint egyelőre semmilyen megállapodás nem született.
Már be is áznak a 3-as metró frissen felújított állomásai
A BKV szerint ez nem is annyira meglepő.
Ombudsmani elismerésben részesült a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka
A BvOP két év alatt négy gyermekotthon rendbetételéhez és modernebbé tételéhez járult hozzá.
Tiborcz István újabb könyvet írt
Korábban már két olyan kötetet jelentetett meg, amely budapesti épületek történetét mutatta be.
Időkapszulát és egy 122 éves levelet találtak az eleki templom kupolájában
A munkálatok közben bukkantak rá.
Pár nap múlva ismét mehetünk vonattal Szabadkára
Erre nyolc éve nem volt lehetőség.
Hiába ígérték a szülőknek már őszre, még mindig nem nyitott ki egy újonnan átadott bölcsőde
A polgármester és a szolgáltatók egymásra mutogatnak.
A győri vasútvonalon újabb felújítási munkálatok kezdődnek
A győri vasútvonalon újabb felújítási munkálatok kezdődnek.
Forgalomkorlátozással és a csomóponti ágak lezárásával kell számolni az M0-s és M1-es autópályákon
Folytatódik az M0–M1-es csomópont felújítása.
Nagy átalakuláson esik át Tokaj főtere
Új életre kelhet a 950 éves település.
Kísérőt kap a csok plusz, újabb támogatási program jön
A minisztérium megkeresésünkre elismerte: készül valami.
Régi fotók alapján rekonstruálták a Pénzügyminisztérium tetőszerkezetét
A díszes cserépfedés a megújult épület egyik ékessége lesz.
Mégis lehet HÉV-felújítás
Méghozzá uniós pénzből.