Akkor most szépen hagyjuk abba egymás hazaárulózását!
Az eltelt húsz évben egy bűzös, alpári, verbálisan rohadó mocsárba jutottunk.
Az eltelt húsz évben egy bűzös, alpári, verbálisan rohadó mocsárba jutottunk.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a Velencei Bizottság megállapításaira is kitért.
Ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönre és vagyonának elkobzására is számíthat.
Hazaárulással és hivatali visszaéléssel is vádolják.
Államtitkokat osztottak meg Moszkvával, hazaárulással vádolják őket.
Sokan attól tartanak, hogy ezzel a döntéssel még inkább szabad kezet kap a belső rendteremtésben az ukrán titkosszolgálat.
Ismét rendkívüli beszédet mondott az orosz elnök.
Korábban nyíltan támadta az orosz kormányt.
A volt miniszterelnök közösségi oldalán azt is elárulta, ki a hazaáruló.
Hetvenkilenc éves volt.
10 hónapja tart a háború, és ez az egyik legérzékenyebb téma.
Ez többek között egy rezidenciát, szálloda- és étteremkomplexumot, valamint 18,7 millió euró értékű tárgyat érint.
A riporter szerint a világ egyik legtehetségesebb népe elmerül a pesszimizmusban.
Megöltek az ukrán szolgálatok őrizetébe került egy, az első ukrán–orosz tárgyaláson részt vevő politikust.
A Harkiv megyei Kupjanszk városában.
A volt ukrán elnököt hazaárulással vádolják.
Akár már ma letartóztathatják.
A vád hazaárulás és háború kirobbantásában való bűnsegédlet.
Súlyos vádakat fogalmazott meg az oroszpárti politikus.
A politikusnál házkutatást is tartottak.
És orosz tankokat tankol az elcsatolt részeken – állítják az ukrán hatóságok.
A korábbi kormányfő tíz éve írt alá egy egyezményt az akkori orosz elnökkel.
A főügyészség szerint Janukovics veszélybe sodorta a szuverenitást a 2010-es harkivi egyezménnyel.
Benedict Arnord háborús hősként kezdte, de neve a hazaárulás szinonimájává vált a Amerikában.
A Kreml bosszújának érzik az eljárást az orosz űrügynökséghez igazolt Szafronov ellen, akinek újságíró apja is gyanús körülmények között halt meg.
A Roszkoszmosz-vezér sajtótanácsadója a vád szerint egy NATO-tagnak szivárogtatott államtitkot.
A krími férfit 2018 nyarán vették őrizetbe. Korábban egy katonai tervezőiroda vezetője volt.
A volt államfőt azért ítélték el, mert a hadsereg egykori vezetőjeként szükségállapotot vezetett be, és felfüggesztette az alkotmányt.
Szergej Mescserjakov a nukleáris meghajtású szovjet műholdak veszélyéről beszélt, őrizetbe vették.
A Maduro elnökhöz hű legfelsőbb bíróság büntetőeljárásokat indított.
AZ FSZB és a Kaspersky Lab két elítéltje a CIA-val állhatott kapcsolatban, 22 és 14 évet kaptak.
Részt vett a Krím új, orosz "alkotmányának" megszavazásában.
Molnár Csaba és Niedermüller Péter a Sargentini-jelentés megszavazása után jelentette fel magát. Hiába.
A rejtett kamerás felvétel megjelenése után lépett a Kárpátalja megyei ügyészség .
Az észt vezérkarban dolgozott a tiszt, apjával együtt szivárogtatott az orosz elhárításnak.
Árulással vádolják, akár 200 évet is kaphat.
Az izraeli titkosszolgálat 30 éve rabolta el Mordeháj Vanunut, az atomtitkot kiszivárogtató technikust. Azóta pokol az élete, de az elveiből sohasem engedett.
Hét év fegyházat kapott az aerodinamikával foglalkozó szakember.
A Spiegel szerint április óta tudták, hogy a netezők megfigyeléséről író újságírók ellen nyomoz a főügyész.
Ötven éve nem volt a vádra példa. A netes kommunikáció hatósági megfigyeléséről írtak.
Nagy Zsolt öt évet kapott, hazaárulás miatt még fel is mentették.