Felülvizsgálná az Országos Bírói Tanács az Igazságügyi Minisztériummal aláírt négyoldalú megállapodást
A kérdést a tanács következő ülésén, január 15-én tárgyalják.
A kérdést a tanács következő ülésén, január 15-én tárgyalják.
A kabinet jogi úton lép fel az Európai Bíróság ítéletével szemben.
Ezúttal úgy tűnik, biztosra megy a régi-új elnök.
A béreket és az ügyintézést is érintik a döntések.
De nem fűlik hozzá a foga.
A megbízatás két évre szól.
A párt törvényjavaslatot nyújt be, hogy legyenek nyilvánosak az államfő kegyelmi határozatai.
Minisztériumi alkalmazottakat is meghallgatnak a perben.
Március eleje óta közel 400 kérvényt kapott, kilencet kiskorú elleni bűncselekményben is.
Az igazságügyi miniszter az éves bizottsági meghallgatásán beszélt erről.
Vajon meddig terjed a nemzetbiztonság?
Megjelent a rendelettervezet.
Az Economx cikkéből kiderült, mit lehet tenni a pénzügyi csalások ellen.
A bíróságok fennállását féltik az alacsonynak tartott fizetések miatt.
Pedig egyikük szerint a bírósági személyzet egzisztenciális válságba került.
Csak tavaly 1400 megfigyelési igény futott be a tárcához.
Az áldozat véleményét is ki kellene kérni az elítéltek feltételes szabadon bocsátása előtt.
Nem kapnak érdemi indoklást a miértekről.
A minisztérium úgy véli, jogszerűen járt el.
Emelkedik a bírságok összege.
Tuzson Bence és Lázár János is lépett.
A kkv szférának is előnyös lehet a Békéltető Testület javaslata.
A parlament honlapján jelentek meg a részletek.
Christian Pilnacek is érintett volt az exkancellár korrupciós botrányában.
Kijavítják a vesszőhibát is.
Az Országos Statisztikai Tanács tagjainál is történtek személyi változások.
Az Index megtudta, melyik vármegyei kormányhivatal élére kerül Salgó László Péter.
Diszkriminációval vádolják a vállalatot.
Köszönetet mondott az Orbán-kormány utolsó női minisztere.
Nő a feszültség az állam és a Biden-adminisztráció között.
Tuzson Bencét Tusnádfürdőn kérdeztük.
Az elítéltek együttműködő magatartásától függ majd a végrehajtás jellege.
Szerinte ha bűnösnek találják Völner Pált, akkor Varga Judit politikai hullává válik.
Egy kéréssel fordult Orbán Viktorhoz a pozíció várományosa.
Jelenleg is sokat foglalkozik az Európai Unióval.
Az ellenőrzések kiterjednek az árcsökkentés tényére és mértékére is.
A magyar kormány már a felkészülést is megkezdte.
Visszautasították a politikai nyomásgyakorlást.
Varga Judit miniszter aznap nem tartózkodott Budapesten.
Megvan a brüsszeli zöld lámpa – jelentette be Varga Judit.
A fogyasztók megtévesztése miatt szabták ki a büntetést.
Az infláció és a túlárazások ellen vezeti be a kormány.
Nem lankad a fogyasztóvédelem figyelme.
A magyar igazságügyi csomag részletei is előkerültek.
A törvényjavaslat célja a választási eljárás modernizálása.
A kötelezettségek teljesítését fokozottan kívánják majd ellenőrizni.
Civil szervezetekkel is egyeztetett a Brüsszelnek tervezett igazságügyi vállalásokról a szaktárca.
A Schadl–Völner-ügy kirobbanása előtt azonban az új tulajdonos is megvált tőle.
Beismerő vallomás esetén akár az első ülésen ítéletet hozhat a Fővárosi Törvényszék.
A kormány kikérte a szerintük „idegen érdekeket képviselő” civil szervezetek véleményét.
A kereset szerint korlátozza a versenyt az iparágban.
Interjú az igazságügyi miniszterrel.
Az áldozatsegítő központok az igazgatási szünetben is működnek.
Új információk miatt kellett elrendelni az intézkedést.
A magyar emberek védelmére hoznak szigorúbb szabályokat.
Véleménye szerint ideje ezt a könyvet lezárni, és egy újat írni.
A miniszter szerint nem csak Európában.
A nyomozók továbbra is kételkednek abban, hogy a volt elnök teljes mértékben együttműködött a Nemzeti Levéltárral.
Működésben az amerikai demokrácia.
Mindenben segítik a minisztérium munkáját.