91 találat az Indexről, és 7 a környékéről.
Az osztrákok a létszámhiánnyal küzdő HungaroControlt hibáztatják a járatkésésekért
Több napos csúszással érkezett meg a Wizz Air járata Cataniából Budapestre.
A szakértő szerint tisztességtelen üzleti eljárás, amit a legtöbb légitársaság folytat
Ez okozhatja a rengeteg késést.
Visszafordult a Wizz Air Budapestről Dubajba tartó járata
A légitársaság közölte, hogy mi történt. Az utasok segítséget kaptak.
Sorra függesztik fel izraeli járataikat a légitársaságok, a Wizz Air is megszólalt
Az easyJet októberig nem repül az országba.
Megvannak az első schengeni járatok, amelyek leszállnak Bukarestben
Nagy nap elé néz Románia.
A Wizz Air járatán szülte meg gyermekét egy nő
A baba a 75. csecsemő, aki a kereskedelmi járaton született.
Elaludtak a pilóták, fél óráig vakon repült az utasszállító
Vizsgálat indult az ügyben.
A Lufthansa törölte az összes keddi budapesti járatát
A német légitársaság járatainak mindössze 10-20 százaléka közlekedik.
Felfüggeszti huszonegy romániai járatát a Wizz Air
Az intézkedés hat repülőteret érint.
Káosz az időjárásban, rengeteg járatot kellett törölni Európa egyik legforgalmasabb repülőterén
Egyelőre nem javulnak a körülmények.
A BKK hivatalosan is megerősítette, ritkábban fognak közlekedni egyes járatok
Hétfőnként és péntekenként.
Reagált a Wizz Air, miután egy részeg utas a folyosóra vizelt Budapestre tartó járaton
Inzultált, sértegetett és rongált is a gépen.
Nagyon figyeljen: járatokat töröl a Wizz Air
De csak ideiglenesen.
Figyelmeztetést adott ki a Wizz Air: erre érdemes figyelni, ha most ebbe az országba utazunk
Tanácsokat adott utasainak a légitársaság.
Sűrűbben járnak nyáron a buszok a reptéri járaton
Július 1-jétől lép életbe az új menetrend.
Menczer Tamás: A Ningbo–Budapest közötti kínai járatnak nagy jelentősége van a háború miatt
Szerinte mára Magyarország a kínai befektetők első számú célpontja.
Új járattal bővül a Wizz Air kínálata
Már meg is van a dátum, mikor indul az első járat Budapestről.
Egyre több járaton mutatják kijelzőn az átszállási lehetőségeket
Azonnal értesülhetünk arról, hol milyen járatokra tudunk átszállni.
Verekedő utas miatt kényszerleszállást hajtott végre egy gép Budapesten
Összetűzés alakult ki a fedélzeten.
Kínai járattal bővült a budapesti repülőtér teherforgalma
Már az első leszálláson is túl van a Sichuan Airlines gépe.
Újabb országba indíthat járatokat a Wizz Air
A légitársaság az ehhez szükséges kormányzati engedélyt is megkapta.
Ezen a nyáron is mehetünk vonattal a horvát tengerpartra
A jegyárak 39 eurónál kezdődnek.
Ez nem áprilisi tréfa, drasztikusan árat emel a Volánbusz
Az új díjszabás április 1-jén lép életbe.
Kedvelt célállomásokon jelentett be járatsűrítést az Emirates
Június 1-től lép érvénybe.
Jó hír az utazóknak: már repülővel is lehet utazni egy szomszédos ország fővárosába
Hosszú idő után indult újra a közvetlen járat.
Sztrájk miatt ragadhatnak magyarok Németországban
A reptéri dolgozók hétfőn tiltakozhatnak a sikertelen bértárgyalások miatt.
Az időjárás miatt nem tudott leszállni a magyarok járata Nizzában
Legfeljebb 130 méteres magasságban lehettek, amikor a pilóta meggondolta magát.
A fokozott kockázatok miatt a Wizz Air felfüggeszti az egyik járatát
Közleményt adott ki a légitársaság.
Cigizett, levetkőzött, végül megharapta a légiutas-kísérőt egy nő a repülőn
Rátámadt a személyzetre, be akart törni a pilótafülkébe.
Verekedni kezdett egy magyar utas a Wizz Air járatán, 18 órát késett a repülő
Reagált a légitársaság.
Tömegverekedés tört ki egy repülőgépen felszállás előtt
Az egyik utas nem akarta átadni a helyét.
A repülő üléséhez kötöztek egy olasz nőt, mert megütötte és leköpte a személyzetet
A célállomáson a rendőrök vártak rá.
Megint külföldön rekedtek a magyarok, akik a Wizz Air járatával utaztak
Sokan a poggyászukhoz sem jutottak hozzá.
A Dubajba tartó repülőgépen szülte meg gyermekét egy nő
Az anya és a kicsi is jól van.
Pokolgépes robbantással fenyegetőztek egy Magyarország felett áthaladó repülőn
A honvédség is akcióba lépett.
Több járatát is megszünteti a Wizz Air
Az érintettek háromféle kárpótlás közül választhatnak.
Szombattól újabb járatokon lehet majd kerékpárt szállítani
Egy járművön egyszerre csak egy kerékpár lesz szállítható.
Hosszú szünet után indít újra Budapestre járatot egy légitársaság
Már azt is tudni, mikortól.
Nincs több repülő üzemmód, hamarosan telefonálni is lehet a levegőben
Jövőre már repülés közben is 5G-s lefedettséget élvezhetnek az utasok.
Útnak indul az adventi villamos
A jármű belseje is ünnepi hangulatú dekorációt kap.
Lövedék talált el egy landoló utasszállító repülőgépet
Senki nem sérült meg.
Megrémült Kamilla királyné, madárral ütközött a gépe
Egy hatalmas horpadás keletkezett a gép orrán.
Holttestet találtak a Lufthansa egyik járatán
A halottat a frankfurti repülőtér dolgozói találták meg.
Több ezer járat nem indul el, sztrájkolnak a volánbuszosok
A kétórás figyelmeztető sztrájk az összes megyére és Budapestre is kiterjed.
Pilótasztrájk kezdődött egy európai légitársaságnál, több budapesti járatot is töröltek
Jobb munkakörülményeket, rövidebb műszakokat és hosszabb pihenőidőt szeretnének.
Bombariadó volt egy Oroszországból Indiába tartó járaton
A fenyegetés e-mailben érkezett.
Ma sem lesz egyszerű Budapesten közlekedni
Még tart a SPAR Budapest Maraton.
Csaknem ezer járatot töröl az Air France
A légi irányítók fizetésemelést követelnek.
Törölték a járatot, Rómában rekedtek a Wizz Air magyar utasai
Már Budapestről sem jutott el Rómába a gép.
Három szaúd-arábiai városba is járatokat indít a Wizz Air Budapestről
Új, egzotikus úti célok váltak elérhetővé.
Madárrajjal ütközött a Wizz Air Budapestre tartó gépe, vissza kellett fordulnia
A magyar fővárosba tartó gépen 178 utas volt.
A londoni Heathrow repülőtér október végéig meghosszabbítja a korlátozásokat
Az intézkedés sok család utazási tervét is keresztbe vághatja.
Járatkimaradásra figyelmeztet a BKK
Két villamos sem a megszokott rendben közlekedik majd.
Technikai hiba volt a Wizz Air rendszerében, több utas is alaposan pórul járt
Egy magyar nő például 130 ezer forintot bukott a légitársaság miatt.
A Sziget idején érdemesebb a közösségi közlekedést választani
A rendezvény leggyorsabban a H5-ös HÉV-vel közelíthető meg.
Az Air France–KLM növeli járatainak számát a nyári járattörlések után
A kereslet próbára teszi az iparágat.
Sorra törli járatait a Wizz Air, egyre több a panasz, hogy elmarad a segítség
Van, aki csak napokkal később, másik járattal tudott hazarepülni.
Átverték az utasokat az easyJetnél, letagadták, hogy van alternatív útvonal
A légitársaság beismerte a jogsértést.