Így ne gyújtsuk fel a lakásunkat advent idején
Könnyen elkerülhető a baj egy kis odafigyeléssel.
Könnyen elkerülhető a baj egy kis odafigyeléssel.
A 23 méteres lucfenyő szombattól lesz látható a Rockefeller Centernél.
Az ünnep fényei kialszanak, a fenyőfákat körülölelő lángok most másutt fénylenek fel.
Jeges víz és szabad a csók.
Vízkereszt után indul a dömping.
„Kis karácsony, nagy karácsony” – a karácsony számokban
Nincsenek rá szavak.
Nem egyszerű erről beszélni. Még ma sem.
Történelmi karácsonyok, karácsonyi történetek.
Az erős szél okozta a tragédiát.
Egy kis trükk viszont így is akad vele.
Ezen a szinten már nem az égősorok kibogozása jelenti a legnagyobb kihívást.
A karácsonyfa Horvátországban az idén először vásárlás helyett féláron kölcsönözhető.
November elején átlagosan 60 százalékos drágulást jósoltak a karácsonyi termékekkel kapcsolatban 2022-höz képest.
A fenyőértékesítők beszámoltak az idei árakról, trendekről, és tippeket is adtak a vásárlóknak.
Ismertették a slágerdarabok listáját is.
De több szabályt is be kell tartani, ha élőben szeretnénk megcsodálni.
Így jutott el az ország karácsonyfája Hajdúszoboszlóról a fővárosba.
A termelők szerint nem lesz hiány, de aki minőségre vágyik, annak sietnie kell.
Hétfő reggel állítják fel.
Vasárnap 16 órától emiatt forgalomkorlátozással is számolni kell.
Egy aggodalommal kevesebb.
A 24,5 méter magas fenyőfát még 1983-ban ültették el.
Ezzel megdőlt egy rekord is.
Több tízezer karácsonyfát gyűjtöttek össze.
Azt is elmondták, mit érdemes készíteni belőle.
Nyomós indok volt rá.
Többen meg is haltak a tűzben.
A szigligetiek nagyon szerencsés emberek, hiszen nem kell leugraniuk nyaranta a Balcsihoz, készen kapják nap mint nap.
Olyan történt, amire egyáltalán nem számított.
Nyolc karácsonyi tévhit, amivel sokan nincsenek tisztában.
Ritka ajándék a figyelem.
Az energiatakarékosság ellenére is szép látványt varázsolnak a szemünk elé a szakemberek.
És azt, hogy mókus vagy egér ugrik ki a karácsonyfából?
Újabb figyelemfelkeltő akció.
Csapó Gáborról is megemlékezett.
35 emelet magas az ünnepi díszpompa.
A válasz meglepő.
Kiderült, mi okozta a tüzet.
A nemzetközi kiállításon magyar kézműves-betlehemek is lesznek.
Ezt a húzást még sokáig emlegetni fogják.
15-30 százalékkal drágábban kaphatunk fenyőfát karácsonyra.
A termelők szerint a drágulás nem mondható jelentősnek.
Több útszakaszon is hosszabb menetidőt okozhat a 18 méter magas ezüstfenyő.
Kamionnal érkezett a Szent Péter térre.
A kereslet háromnegyedét fedezi a belföldi termelés.