Azonnal műteni kellett Nancy Pelosi volt házelnököt, miután elesett Luxemburgban
Egy németországi kórházba vitték át.
Egy németországi kórházba vitték át.
A pápa határozottabb kiállását követelték.
Az egyház „elővigyázatossági intézkedésnek” nevezte a döntést.
Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök egyetértett a magyar kormányfővel.
Már közel 5 ezer ember írta alá a kezdeményezést.
A találkozóról a Facebookon számolt be a miniszterelnök.
Bayer Zsolt hívta össze a kormánypártok támogatóit.
Indul az uniós pénzügyminiszteri csúcs.
Egy korábbi, magyar szempontból kulcsfontosságú döntést is bírált a politikus.
Magyarország Európa-pártibb, mint gondolnánk – mondta Luc Frieden.
A magyar tárcavezető lett a legrégebb ideje hivatalban lévő külügyminiszter.
Úgy látja, hogy a rezsicsökkentés nagyon hatékony eszköznek bizonyul.
Nem találtak más szabad gépet, ezen még egy vörös koponya is virított.
Négy pontban sorolta fel, hogy miért elfogadhatatlan Brüsszel tervezete.
Xavier Bettel a homoszexualitás megjelenítését korlátozó törvényt kritizálta.
Az államtitkár szerint nem kell feltalálni a meleg vizet a kérdés megoldásához.
A szövetségi kapitány szerint elsősorban a koncentráció hiányzott csütörtök este.
Újoncoknak és visszatérőknek örülhettünk a válogatottban, győzelemnek nem.
Győzni kell Luxemburg ellen – írta.
A technológiai és ipari miniszter Luxembourgban fejtette ki a véleményét a jelenleg zajló energiaválságról.
Több uniós ország esetében is áttekintik a jogállamiság helyzetét.
Kétségek merültek fel a szakdolgozatával kapcsolatban, lemondott a diplomájáról.
Az Egyesült Államokban 1110 euró jelenleg a szövetségi minimálbér.
Terítéken a rasszizmus, az idegengyűlölet és az LMBTQ személyek megkülönböztetése.
Xavier Bettel csaknem a teljes szakdolgozatát idegen nyelvű forrásokból másolta.
A megújuló energiaforrások terjesztésével csökkentenék az energiafüggőségét.
A kormány így akar küzdeni a kábítószerekhez köthető bűnözés ellen.
A magyar kormány kitart Lengyelország mellett.
A külgazdasági és külügyminiszter Luxemburgban tárgyal.
Elindult a petíció.
Körözte az Interpol.
Bár a méretek kicsik, az arányok hatalmasak.
A kormány 50 millió eurót különített el a károsultak megsegítésére.
Belgiumra, Hollandiára, Luxemburgra és Németországra lecsapott az ítéletidő.
Xavier Bettelnek enyhe tünetei vannak.
Az uniós biztos szerint a magyarok nem akarják megvédeni az európai értékeket.
A szervezet fő feladata az európai forrásokat érintő korrupció elleni küzdelem lesz.
Szlovénia után további tagállamokban építenek ki hasonló központokat.
Hollandiában már meghaladja az egymilliót a megfertőződöttek száma.
Megduplázták az előírásokat megszegők pénzbüntetését.
Éjjel nem tanácsos járkálni a luxemburgi utcákon. A spanyolországi szükségállapotot májusig meghosszabbították.
A felhasználóknak csak egy alkalmazást kell telepíteniük ahhoz, hogy egy másik európai országban is működjön a kontaktkövetés.
A kormányfő belbiztonsági főtanácsadója szerint a tranzitzónákról szóló bírósági döntést felül kell vizsgálni.
A Benelux államok lassan kezdenek magukhoz térni a koronavírus-sokkból, nyitnak az óvodák.
A Benelux-államokban a fertőzöttek száma még mindig nő, de a járvány terjedése már jóval lassabb, mint korábban.
Boris Johnson hétfőn munkába áll, a spanyoloknál 17 ezer beteggel kozmetikázták a számokat, a Benelux államokban is lassul a terjedés.
Az országban meghaladta a négyezret a fertőzés miatti elhalálozások száma, azonban egyre kevesebb az új fertőzött.
Hollandiában 2396 halálos áldozata van a járványnak, és az apró Luxemburgban is 52-en haltak meg, ami soknak számít a lélekszámhoz képest.
Lakosságarányosan a Vatikán mellett San Marino, Andorra és Luxemburg is a világ koronavírus által legkeményebben sújtott országai közé tartozik. Bezárkózás, tömeges tesztelés, lelki segély és csak azért is ének: így küzdenek a járvánnyal.
15-20 ezer szabad intenzív ágyuk van. A Benelux államokban nem ilyen jó a helyzet.
19 ezer felett a fertőzöttek száma a három országban.
Hollandia durva recesszióra számít a járvány miatt.
Az építkezéseken folyó munka beszüntetéséről is döntöttek a koronavírus miatt.
Luxemburg ingyenessé tette a tömegközlekedést. Egyesek szerint a hangzatos intézkedés mögött problémák rejtőznek.
Nem csak a fővárosban, de az egész miniállamban.
A bank nem profitcélokat, hanem politikai célokat követ, a legfontosabb az emisszió-csökkentés.
Összedőlt egy jégszobor a luxemburgi karácsonyi vásáron, egyik darabja pedig egy kisgyerekre zuhant rá.
A Népszava tudósítása szerint éles vita volt az Európai Bizottság által indított tárgyaláson.
Egyre több NER-es ügylet körül bukkannak fel luxemburgi cégek, illetve egy magyar származású ügyvéd, Kacsóh Gábor. Ki ő?