340 millió forintért kelt el Czóbel Béla fő műve
Több rekord született a Kieselbach Galéria téli árverésén.
Több rekord született a Kieselbach Galéria téli árverésén.
A tárgyak különböző korszakokból számaznak.
Szándékosan láthatók rajta a repedések.
Csak bele akart nézni.
A bronzkorból származott.
Még a régészek is meglepődtek rajta.
Erre még nem volt példa.
Hét évig keresték, bezacskózva találtak rá.
Fellépőruhákra is lehetett licitálni.
Nem csak a nők rajongtak érte.
95 millió forint lesz a fizetése.
Kétezer műtárgy szívódott fel a többi múzeumból.
A nyolcvanas éveiben járó francia házaspár lomnak gondolta a maszkot.
Emberi mulasztás miatt szomorkodhat egy francia pár.
Siker és veszteség egyszerre.
Kalapács alá kerülnek Madame du Barry karosszékei és Mária Terézia sévres-i kompótostálkája is.
A francia intézmények segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg.
A hinta című kép is látható lesz a kiállításon.
Összesen kétezret lovasítottak meg.
A hölgyekre fókuszál az idei Műtárgyak Éjszakája Fesztivál.
Eddig bírták a hetvenes, nyolcvanas években épített budapesti felüljárók. Már a főváros is lebontaná.
Itt a válasz.
A vádlott azt állítja, nem állt szándékában bűncselekményt elkövetni.
A Nobel-díjas magyar tudós hagyatékában találtak rá.
Michael Caine relikviáit márciusban árverezik el.
A férfira komoly pénzbírságot róttak ki, de csak rövid időre kell rács mögé vonulnia.
Sírfosztogatóktól származhat.
A műalkotást nemzeti kincsnek nyilvánították.
Németországtól sikerült megvásárolni a személyes bútorokat, péntektől már meg is lehet nézni.
Egy olyan porcelántál került elő, amelyet korábban a család kastélyában őriztek.
A lopás következtében 3,5 milliárd forintos kár keletkezett.
A tárgyak eddig egy család tulajdonában voltak.
A fizikailag nem létező alkotást az amerikai Mike Winkelmann, művésznevén Beeple készítette.
Még 1983-ban tűntek el a reneszánsz műkincsek.
A héten Kairóba visszatért műtárgyak a kairói Kopt Múzeumba kerülnek.
Új őszi magyar csúcs született az árverésen: 718 millió forint volt az összforgalom.
Nemcsak az épület, hanem a gyűjtemény is súlyosan megsérült, ókori szobrok, kerámiák, üvegtárgyak törtek össze.
A műtárgy.com kiadta a legdrágább magyar művészek toplistáit. Nagy éve volt Dénes Valériának, az élő művészek között Reigl Judit tarolt.
A múzeum 20 milliárd forintos raktárépülete még a múzeumigazgató szerint is nagyon messze van.
Több mint 250 ezer tárgyat költöztetnek át a májusban elkészült Szabolcs utcai óriásraktárba.
Bűnmegelőzési okokból minősített adatokká nyilváníttatnák az Átlátszó által kért információkat.
A portugál felfedezők keresztjét még a gyarmtai időkben hurcolták el.
Több mint 100 program várja azokat, akiket érdekel a műtárgyak világa.
A kincsek első államosításának századik évfordulójára időzítették a fraknói tárlatot.
Thor Heyerdahl világhírű felfedező fia állítja, mindig is vissza akarták adni a holmikat, csak ez 60 évig valahogy elmaradt.
A legendás főúri műkincsvagyon sorsa nyitott kérdés, a perelő alapítványt visszaküldték a startvonalra.
Szerdától változik a restitúciós rendelet, az igénylőnek kell minden kétséget kizáró módon bizonyítani a tulajdonjogot.
Matolcsy György szerint azért vették meg, mert a magyar gyűjtéstörténet szempontjából jelentős.
Véget ért az Értéktár Program, egyelőre nem látszik, honnan lesz pénze a múzeumoknak, hogy gyarapítsák a gyűjteményüket.
Egry József és Márffy Ödön-festmény is átkerült a Szépművészeti Múzeumból a Budai Várba.
A Esterházy család ausztriai alapítványa megszerezné a felbecsülhetetlen értékű főúri kincstárat. Azt mondják, nem kellett volna elvinni a tárgyakat Fertődre.
Több mint 17 ezer műtárgy és könyv került vissza a nácizmus idején elrabolt kulturális javakból.
Száznál is több lopott régiség volt bent.
Másfél milliárd forintnyi térképet vágtak ki többszáz éves könyvekből Franciaországban. Az orgazda 60 milliós Bentley-vel járt.
A művész szóvivője szerint nem tesznek mást, mint felmérik a kárt a biztosítóval.
Halottak vezette cégek állítottak ki fiktív számlákat a külföldről beszerzett műtrágya után.
Újabb, nehezen magyarázható részlet derült ki a Szépművészeti által odaadott festményekről.
A műkincsek a Karmelita kolostort díszítik majd, ahová a Miniszterelnökség költözik.
A Szépművészeti ellenőrei többször is jártak a Szerb utcában. Megkaptuk a jegyzőkönyveket.
A Szépművészeti vezetője megkerülte Balog Zoltánt, aki vizsgálatot indított, és figyelmeztette Baánt. A múzeum elismerte: adminisztratív hiányosságok derültek ki.