Itt a hét legfontosabb bejelentése, ez mindenkit érint
A jegybank döntése a hitelek kamataira és a forintra is hatással lehet.
A jegybank döntése a hitelek kamataira és a forintra is hatással lehet.
Sikerrel járt Nagy Márton vitaindítása.
A GDP második negyedévi alakulása is kiderül.
Döntött a Monetáris Tanács.
A DK máshogy látja, szerintük megtört a jegybank antiinflációs elkötelezettsége.
Részben ezt várták az elemzők is.
Búza Éva, a Monetáris Tanács új tagja szerint bizakodásra okot adó jeleket mutat a magyar gazdaság.
Nem tűnik jónak az időzítés bármiféle monetáris politikai fordulatra.
Búza Éva és Kovács Zoltán is ugyanannyi igen és nem szavazatot kapott.
„Matolcsy György nem a főnökünk lesz, hanem a kollégánk, az ő felvetéseit is meghallgatjuk.”
Csak a nevek változnak, a nemek nem.
A monetáris szigorítás nem állt le.
A KSH jövő héten közöl több makrogazdasági adatot is.
Kik döntenek a kamatszintről Magyarországon?
A jegybank változatlanul hagyta az egyhetes betéti tenderét.
Összeszedtük a közjogi méltóságokat, akiknek hamarosan lejár a mandátuma.
Szerinte a bizonytalan gazdasági környezetben a konzervatívabbnál is konzervatívabb monetáris politika kell.
A várakozásoknak megfelelően lépett a Monetáris Tanács, 5,9 százalék az új kamatszint.
Tovább folytatódik a kamatemelési ciklus.
Tíz százalékot közelítő inflációt és jelentős GDP-növekedés-lassulást jelez az MNB új prognózisa. Emiatt kell a monetáris szigorítás.
Az egyhetes betéti tender kamat 3,8 százalék lett.
Ezen kívül az októberi ipari termelési és építőipari statisztikát is közlik.
Részleteket árult el a jegybank.
A forint enyhe gyengüléssel reagált.
A jegybank alelnöke látja így, öt százaléknál is komolyabb pénzromlást vár.
A monetáris tanács sorozatban másodszor szigorított. Meg is ugrott a forint árfolyama.
Ahogy az várható volt, szigorított a Magyar Nemzeti Bank. Tíz éve nem volt ilyen.
A jegybank mindent bevet, hogy legyűrje az inflációt.
Az amerikai bank elemzői szerint már a jövő héten így dönt az MNB Monetáris Tanácsa.
Háromezer milliárd forintra emelték a jegybank állampapír-vásárlási keretét. Meg sem karcolta a forintot az MNB döntése.
Tavaly július óta 0,6 százalék az irányadó kamat.
Az Országgyűlés a jövő héten, számos előterjesztés mellett, ismét szavazhat a családi gazdaságokról szóló törvényről.
A forinterősödés után jöhet a kamatvágás.
Reggel 365 fölé gyengült a forint az euróval szemben, mégsem lépett a jegybank.
Elemzők sem vártak mást.
A monetáris tanács az állampapírok vásárlásáról is tárgyalt.
Nem is volt valószínű, hogy a válság közben változtatnak a kamatkondíciókon.
Állampapírt és jelzálogleveleket vásárol a jegybank a monetáris politikai transzmisszió javításának érdekében.
Az alapkamat marad, de 2600 milliárd forinttal növeli az MNB a bankrendszer számára potenciálisan elérhető likviditást.
2016. május 25. óta ez a helyzet.
Pleschinger Gyula szerint ez ellen csak a a fix kamatozású hitelek nyújtanak majd védelmet.
A várakozásoknak megfelelő a döntés.
Marad az alacsony kamat, pedig részben pont emiatt esett 3,5 éves mélypontra a magyar pénz.
Nyaralószezon előtt kétéves mélyponton van a forint az euróval szemben, az államot is egyre drágább finanszírozni. Kamatemelés viszont továbbra sincs, a jegybank az inflációs célra gyúr.
Nagy növekedést és nagy inflációt vár a magyar gazdasággal nagyon elégedett Monetáris Tanács.
A hazai vállalkozói kört kell helyzetbe hozni.
Az iparkamara elnökének felesége az MNB legfontosabb testületébe készül, a gazdasági bizottság támogatja is ebben.
Parragh Bianka bár közgazdász, de eddig nem foglalkozott monetáris politikával.
Ha az új elnök hatalomra kerülése óta változni látszik a Fed hozzáállása is, ütemesebb kamatemelés jöhet.
Nem okozott túl nagy meglepetést az MNB monetáris tanácsa és 0,9 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
Egyre kevesebb eszközt hagy a saját kezében a jegybank, hogy változtasson a monetáris kondíciókon.
Ahogy mindenki várta, a jegybanki alapkamata változatlanul 0,90 százalék.
Rogán volt beosztottja térhet vissza térhet vissza a monetáris tanácsba.
Tőzsdei pánik vagy a forint ellen intézett támadás esetén nagy bajban lennénk.
Elvileg nem lehetne annyi külső tag, mint amennyi belső tag.
Maradt a 0,9 százalékos alapkamat, de a jövőben jöhetnek unortodox lépések.
Még 0,15 százalékponttal lejjebb vitte az alapkamatot a jegybank, hogy elkerüljük az inflációs csapdát.
A jegybank nem vágott a 2,1 százalékos kamaton.