Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes, nem lehet népszavazás a budapesti olimpiáról
Korábban négy olimpiai bajnok is felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ügyben.
Korábban négy olimpiai bajnok is felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ügyben.
A MOB elnöke elmondta, miben ért egyet Karácsony Gergely főpolgármesterrel.
Az aláírásgyűjtésre nyitva álló időszak november 7-én, 16 óráig tartott.
Megfúrták a népszavazást.
Nem szeretnék, hogy elhamarkodott döntés szülessen.
Döntöttek a svájciak.
Váratlan fordulat.
Összeült az NVB.
Döntött a Kúria.
Az LMP vállalja a felelősséget a történtekért.
Elnököt viszont nem tudtak választani.
Maia Sandu elnök majdnem úgy járt, mint David Cameron a brexittel.
Az új államfő személyén kívül az EU-csatlakozásról is szavaznak vasárnap az országban.
Az Európai Unió is figyelemmel kíséri a voksolást.
A NOB tagja szerint azonban a népszavazással politikai harc irányába viszik a kérdést.
Az LMP szerint a miniszter kiárusítja az országot és nem tiszteli a magyarokat.
Szóba került még Dél-Korea és Franciaország mint beszállítók.
Egyre csavarosabbá válik a kereszt-kérdés.
Az érdekvédelmi szervezetek kampányt indítottak.
A kulturális, vallási és közéleti személyek is ellenzik a tervet.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága sem támogatta ügyüket.
Ha a MOB pályázik a 2036-os olimpia rendezésére, a Momentum ismét aláírásgyűjtésbe kezd.
Nagy összeg felett az örökség felét elvinné a hagyatéki illeték.
Az alkotmányjogász már nem biztos abban, hogy megéri az újratárgyalás eredményét.
Csak még azt nem tudni, mikor.
Véleménynyilvánító népszavazás lévén az eredmény nem kötelező erejű.
Jövő héten beszélnek egymással.
Döntöttek az alkotmányjogi panaszról.
A pártelnök nyílt levélben fejtette ki a véleményét a Tisza Párt alelnökének szombati bejelentéséről.
A Második Reformkor szerint vissza kell adni az országot a fiataloknak.
Moldovában október 20-án tartanak erről népszavazást, az elnökválasztással egy időben.
Módosítanák a választási törvényt, így csorbítva a kisebbségiek jogait.
Az alkotmányjogász panaszt terjeszt elő a Kúria döntése ellen.
Alkotmányossági felülvizsgálatot kezdeményeznek, a civilek az önkormányzat határozatára várnak.
Komplett akadálypályán kell átverekedni magukat.
A referendum előtt három és fél hónappal módosították az alkotmányt.
Az ír alkotmány családra és gondozásra vonatkozó módosításáról dönt a nép.
Van remény a lakossági népszavazásra.
A helyi lakosság tiltakozása így hiábavalóvá válna.
Orbán évértékelőjének hallatán még az alkotmányjogász türelme is elfogyott.
Az LMP szerint a kormány megakadályozza, hogy az emberek beleszóljanak a fontos ügyekbe.
Tovább folytatja a küzdelmet a kegyes halálért az ALS-es alkotmányjogász.
Az alkotmányjogász szerint a bizottság állaspontja tarthatatlan.
Az alkotmányjogász nem tudott személyesen ott lenni a szavazáson.
A Momentum frakcióvezető-helyettese beszélt a részletekről.
Az AfD társelnöke egy interjúban vázolta, mit tennének, ha hatalomra kerülnének Németországban.
Tiltakozott a párt.
Napirenden a népszavazás és a normakontroll.
A párt alelnöke ezzel a kormánynak kíván üzenni.
Az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász azt is megjegyezte: a miniszterelnök segíthet rajta, ha akar.
Két kérdés is szerepel benne.
Mintha nem lenne elég az orosz–ukrán konfliktus és Izrael Hamász elleni harca.
Népszavazás lehet az ügyből.
A zöld jelzés megvan, kezdődik a felkészülés.
Magasabb parkolási díjjal sújtaná őket – ha támogatást kap a javaslat a februári referendumon.
Decemberben online népszavazást indít a Második Reformkor.
Köztársaságot csinálnának Ausztráliából.
Több incidens is történt.
Állandó testületet kaphatnak.