Vidnyánszky Attila: A katonákban az a nagyszerű, hogy azokat is szolgálják, akik gúnyolódnak rajtuk
A Nemzeti Színház igazgatója a párbeszédes Barabás Richárdnak válaszolt.
A Nemzeti Színház igazgatója a párbeszédes Barabás Richárdnak válaszolt.
A Párbeszéd – Zöldek társelnöke szerint a Nemzeti Színház nem lehet a militarizáció előmozdítója.
A Nemzeti Színház igazgatója az Index beszámolójára reagált.
Nyílt levélben fogalmazta meg gondolatait a Vér vagyok című előadással kapcsolatban.
A szakember még mindig nyitott.
Nyílt levelet írtak.
Felelős döntésre kéri a Tisza Párt elnökét.
Az Iron Swim vezetője teljes változást sürget a magyar sportéletben.
Olyan helyzet állt elő a politikus szerint, amikor a kormányfő „akkor is lop, ha nem csinál semmit”.
Óvatosan jelezték, ne ide próbálják beíratni a gyerekeket.
Három éve küzdenek az életben maradásért.
Márki-Zay Péter pártja szerint elfogadhatatlan a pazarlás.
A HÖOK és a Kulturális és Innovációs Minisztérium is felszólította a szervezőket.
Nyílt levelet írtak a drámai kérdésben a döntéshozóknak.
Az államtitkár elfoglalt, ezért lemondta a találkozót.
Védelmet kérnek, mert a cég igyekszik kibújni az ellenőrzés alól, és nem tűri a kritikát.
A Második Reformkor elnöke nyílt levelet tett közzé a Facebookon.
Szentgyörgyvölgyi Péter szerint Juhász Péter nem becsüli, hanem riogatja a kerületi lakosokat.
Három pontban foglalta össze, hogy mit kéne tennie a köztévének.
Botrányos írásokról és a kutatók elleni karaktergyilkos kampányról beszélt.
Sorait édesapja olvasta fel az Olasz partizánok országos szövetségének menetén Rómában.
A főpolgármester közölte, Budapest nem eladó és nem elfoglalható.
Nemes ügyben kér segítséget a Második Reformkor Párt elnöke.
Könnyen lehet, hogy olyan ember kerülne vissza az újbudai intézmény élére, aki tudott a bűncselekményekről.
Arra kérte őt, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba.
Rendszerüzenetként jelent meg a miniszterelnök levele.
A főpolgármester szerint súlyos ismerethiányról tanúskodnak a miniszterelnök szavai.
Petíciót indítanak, és szervezik az újabb demonstrációt is.
Varga Judit volt férje hamarosan bejelentést tesz.
Nemcsak Liam Neesonről, hanem Richard Gere-ről is leváltották.
Nyílt levelet írtak a fenntartónak.
A Jobbik elnöke vérlázítónak tartja a püspök bejelentését.
Nem kérnek a kegyelemből.
Éjfélig dőlhet el, hogy hétfőn érkezik-e a „valódi nagy csapás”.
Szerintük hasznos lenne, ha végre megegyezne egymással Karácsony Gergely és a BKK.
A korábbi államtitkár azt is elmondta, milyen utat kellene járnia Budapestnek.
„Érthetetlen és felfoghatatlan” – írta a miniszterelnöknek.
A költségvetésben forrást kell találniuk a kerület lakosainak megsegítésére.
A képviselő szerint üres az államkassza.
Több másik követelést is megfogalmaztak az egyetemmel szemben.
A vérigazgató kifakadt: a kézisek nem robotok, nem ilyen 8. játékosra van szükségük.
A pedagógus-szakszervezetek levelet írtak az oktatási államtitkárnak.
Bognár Zsolt szerint a konzervatívok nem nácik.
Egy temető feledt haladna át.
Áltudománynak nyilvánítanák az egyik vezető elméletet.
A világhírű színész tollat ragadott, és reagált az őt ért vádakra.
A törvények végrehajtásával kapcsolatban további pontosítást, illetve garanciát várnak.
Ezúttal is egy nyílt levélben fogalmazta meg gondolatait.
Nyílt levélben üzentek a Facebook-vezérnek.
A „valós okokra” kíváncsiak.
Az aláírók között vannak magyarok is.
Éveken át keresték a kegyeit, de felélte a bizalmi tőkét.
Nyílt levelet írt a miniszterelnöknek.
Válaszokat várnak a polgármestertől a beruházást illetően.
„Milyen erkölcsi alapon áll és vezet egy államtitkárságot?” – kérdezik a köznevelési államtitkártól.
Nemrég választott vezetőt a szervezet.
Az aláírók között van Elon Musk, Steve Wozniak, Yuval Noah Harari, Max Tegmark, rengeteg professzor és a Google munkatársai.
Aggódnak a V21-csoport tagjai.
Megjött a polgármester válasza Orbán Viktornak.
Szerintük az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség.