S. Mária akkor is folytatta a csalássorozatot, amikor több társát már letartóztatták
Több mint nyolcmilliárd forintot szedtek be, de alig másfél milliárdot fizettek vissza.
Több mint nyolcmilliárd forintot szedtek be, de alig másfél milliárdot fizettek vissza.
A Tisza Párt alelnöke már reagált is a lap állításaira.
Másfél milliárdos bírságot értek a mesébe illő ajánlatok.
Sok millió dolláros piramisjáték üzemeltetésével vádolják Lisa Schiffet.
A budapesti vállalkozás végül felszívódott.
A HoggPool nevű internetes oldal ígért nagy hasznot ügyfeleinek.
Jelenleg büntetőeljárás folyik a cégek ellen.
Gyanakvásra ad okot az is, ha a befizetési lehetőség, illetve a kifizetés is bonyolult feltételekhez kötött.
Úgy reklámozta a Dogecoint, hogy az nem ért semmit, ezzel pedig bepalizta a kisbefektetőket.
Egész olcsón megúszta, a NXIVM vezetője 120 évig hűsöl.
Az egyik legnagyobb brit bank, a HSBC korábbi lebukása után újra érintett egy piramisjátékban.
Gyors meggazdagodás, munka nélküli passzív jövedelem, tőzsdei titkok – ezekkel etetik be a magyarokat.
Egy fenntarthatatlan és korrupt gazdasági rendszer és egy internetadó miatt kirobbant tüntetéssorozat után lett fizetésképtelen a közel-keleti ország. A pénzügyi kártyavár viszont októberben elkezdett összedőlni.
Kedvezményes ingatlanvásárlást hazudva 1500 embert palizott be a vádlott.
Nincs gyógyír a betegségemre, letöltöttem a büntetésemet, és megszenvedtem – mondta a 81 éves csaló.
Maguk a szervezők hülyézték le egymás között a gyanútlan befektetőket. 200 milliárd forintnyi pénz fordult meg a rendszerben.
Bűnügyi felügyelet alá helyezik: nyomkövető van rajta és naponta 2 órára hagyhatja el az otthonát.
A Vonzás Törvénye egyház főpapja az egész ügyet a kormány bosszúhadjáratának tartja.
A Milliárdos fiúk klubja megmutatja, hogyan lehet egy fordulatos igaz történetből unalmas filmet csinálni.
30 millió forintot gyűjtött, megtartotta.
Érdemes vigyázni a legújabb, közösségi oldalakon terjedő befektetési ajánlattal, piramisjáték lehet.
Elítélték a valaha volt legnagyobb kínai piramisjáték kiagyalóját.
Jobb elkerülni az irreális napi hozamokkal kecsegtető MLM-bizniszt.
Szentpéteri Eszter 20 millió forintot keresett törvénytelenül, amiért bíróság elé is került 2009-ben.
Sok behülyítés esetén nagy haszont ígér.
Emellett társaival 2 milliárd forint kárt kell visszafizetniük. Az ügyben 28 embert vádoltak meg.
A kínai árnyékbankrendszer kilépett a fényre, és förtelmes látványt nyújt. Olyan ez, mint a Quaestor, csak sokkal nagyobban: boldog-boldogtalan átláthatatlan pénzügyi termékekbe fektet, abban a hitben, hogy ha baj lesz, úgyis megmenti a kormány. Amiből valóban baj lehet.
Magyarországon is terjeszkedik a Quaestra, egy offshore alapkezelő befektetéseibe behúzó ügynökség.
Az irreális kamatokat ígérő cég lassan egy éve nem fizeti ki ügyfeleit, az MNB vizsgálódik az ügyben.
A rendőrség egy videót is kiadott a Belize-ben összeszedett karcagi csalóról.
Elrendelték a karcagi álbrókercég felszámolását, de ebből alig jut majd valami a több mint ezer károsultnak. Marcsika pedig továbbra is szökésben van.
A Fortress álbrókercég vezetője égbekiáltó hazugságokkal csalt ki milliárdokat a befektetőiből Magyarország egyik legnagyobb piramisjátékában.
Most kiderült, hogy a Kun-Mediátor Kft. ügyvezetője ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, mást viszont nem hallgattak ki gyanúsítottként.
A hatfős bűnbanda irreálisan nagy hozamokkal kábította az embereket éveken át.
Az 1993 óta csaló Szabó-Forrai Zsolt és csapata végül a Fortress-szel 9 milliárdos kárt okozott.
A kínai gazdaság lassan egy hatalmas piramisjátékká alakul, ahol a cégeket már csak a hitelek tartják életben, hogy vissza tudják fizetni a hiteleiket.
A csalásért korábban 9 évre ítélt nő újra piramisjátékot szervezett. És volt, aki bízott benne.
"Szakmai esteken" kellett részt venniük a munkára jelentkezőknek, ahol biztosítást köttettek velük.
Pénzük helyett hazugságokat kapó károsultakkal beszéltünk, nagymenő banktól csalókhoz szegődő hitelügynökről tudtunk meg dolgokat. Újabb részletek az utóbbi évek legnagyobb magyar piramisjátékáról. A tulajdonos őrizetben.