Szakértők beszámíthatónak ítélték, majd kalapáccsal és késsel ölt a 21 éves fiatal
Pszichológushoz és pszichiáterhez is járt, szakemberek azt mondták, nem lesz gond vele.
Pszichológushoz és pszichiáterhez is járt, szakemberek azt mondták, nem lesz gond vele.
Az esetről felvétel is készült.
Mentális problémákról szóló riportsorozatnak köszönheti a rangos elismerést.
Pszichiátriai intézetbe zárták.
Nem létező dolgok biztosan nem lesznek jók már semmire.
Az agy különös hangsúlyt helyez az arcok felismerésére, és váratlan következményekkel jár, ha ebben zavar keletkezik.
Mint mondja, az eset után a helyszín egy horrorfilmre hasonlított.
Anakin Skywalkerként ismerte meg a világ, ám a korai siker ellenére nehéz felnőttkorral nézett szembe Jake Lloyd.
Nem fogyasztott alkoholt vagy drogot.
Nem hittek neki, azt mondták, csak hallucinál.
A szaunázás nem véletlenül dobja fel az embert.
Nagyon ritkán fordul elő ilyesmi a magyar börtönökben.
Josef Fritzl kegyelemért folyamodhat, és a szakértő szerint akár meg is lehet adni neki, így ismét szabad emberré válhat.
A csodával határos ébredés példátlan az orvostudomány történetében.
Így telnek a mindennapok a pusztító végletek jegyében.
Akit tudtak, hazabocsátották, egyes betegeket pedig más osztályokra helyeztek át.
A fegyveres férfit a kiérkező rendőrök lőtték le.
Betegeket sem fogadnak.
Nem ez az első alkalom.
Az ATV szerint a bezárás lehetősége is felmerült.
Az Index információi szerint nagy változások történtek a szentgotthárdi pszichiátrián.
A férfi azt mondta, hogy „hangok késztették” a bűncselekmény elkövetésére.
A nő zavartan viselkedett, ezért pszichiátriára vitték.
Súlyos vádakat fogalmazott meg az alapítvány.
Kijárási tilalmat is elrendeltek az áldatlan állapotok miatt a szentgotthárdi otthonban.
A színésznő kevésnek érezte azt az ellátást, amit járóbetegként kapott.
A család a rendőrségen is feljelentést tett.
Végül a Magyar Bioetikai Szemle jelentette meg az írást.
Világviszonylatban egyedülálló terápiát fejlesztettek ki.
De rendkívül hosszú folyamat vár most rá.
A hétvégén ismét bajba került a színésznő.
Eltűnése előtt még azzal fenyegetőzött, hogy halálra drogozza magát.
Egész Amerikát sokkolta a 16 személyiséggel rendelkező lány, „Sybil” története, utólag azonban sokan csak kitalációnak gondolják az egészet.
A szaglással összefüggő agyi ritmus állhat a hátterében.
Amanda Bynes saját magára hívta ki a rendőröket, amikor meztelenül sétált az utcán.
A színésznő még legalább egy hétig kezelés alatt fog állni.
Tavaly ősszel Újpesten két hét alatt tíz kamasz akart véget vetni az életének.
A biztonsági kamerák mindent rögzítettek.
A múltbéli botrányok után most meztelenül sétált az utcán.
Ismerethiány, előítéletek, félelem a megőrüléstől vagy a kontrollvesztéstől – ezek mind állhatnak a mentális betegségekkel kapcsolatban jelen lévő stigmatizáció hátterében.
Mennyire ismered a magyar pszichiátria fellegvárát? Lipótmező története a felívelést követő tragikus összeomlásról mesél.
Azt hiheted, a személyiségzavarok kevés embert érintenek környezetedben, de ez nem igaz: íme, a hét leggyakoribb típus!
Kísérleti egereknek és utódaiknak okozott, de nem biztos, hogy az embernek is.
A 23 éves Kotánczi Lili tinédzser kora óta küzd evészavarokkal.
Bíznak benne, hogy a módszer jótékony hatással lesz a páciensek lelki- és egészségügyi állapotára.
A mániás depressziót a tévhittel ellentétben nem az állandó szomorúság jellemzi.
A pszichiáter, aki tagadta a pszichiátria létjogosultságát.
Egy skizofréniával élő nő mesélt a fejében lévő hangokról és a velük folytatott küzdelemről.
Addig enni, amíg már rosszul nem leszünk; megszállottan vágyakozni a szex után. Az agyunk csodákra képes, ám jócskán meg is nehezítheti az életünket.
Kneszl Beáta Carmen mesélt saját mentális betegségéről és legújabb céljairól.
Pszichiátria és történelem: ördögűzés, láncra verés, később szándékosan előidézett maláriás láz: így próbáltak „gyógyítani” az elmegyógyintézetekben.
A főügyészség súlyosítást kért.
A szakszolgálatok előtt nem volt ismeretlen a neve.
A marketingesek többsége szeretne hirdetési helyet eladni az ön álmaiban is.
A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke ugyanakkor több jövőbeli lehetőséget is felvázolt.
Újabb részletek derültek ki a tragédiáról.
Előfordul, hogy a terhesség – bár fizikailag minden rendben van – lelkileg nagyon megterhelő az anya számára.
Az egykori Disney-sztár élete korántsem olyan fényes, mint gondolnánk. Milyen betegség árnyékolja be az énekesnő mindennapjait?
Vajon milyen az élet skizofréniával? Egy tehetséges festőművész a párjával együtt meséli el, milyen nehézségek és szépségek adódnak.
Léteznek élőhalottak? A Cotard-szindróma felfedezése óta tudományosan is.