36 találat az Indexről, és a környékéről.

Az orosz–ukrán háború felszínre hozott valamit, amihez fogható kevés van a világon
A Sahtar Doneck történetét emberi tragédiák és lélekemelő pillanatok szegélyezik.

Őrült derbi: Donnarumma dollárkötegeket, majd gólokat kapott Milánóban
Rendkívül fordulatos mérkőzést hozott a Bajnokok Ligája keddi rangadója.

A Dortmund elképesztő hajrát élt túl Newcastle-ben, a Milan nem volt egy súlycsoportban a PSG-vel
Erling Haaland olyat tett a Bajnokok Ligájában, amit előtte 543 percig nem: gólt lőtt!

Félpályás kapott gól, kapufa a ráadásban, ziccerek sora – büntetőkkel kiesett az Arsenal!
Szalai Attiláék hiába győzték le a rekordert, nem jutottak a nyolc közé. Az MU és a Juve viszont igen.

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság szerint nem jár kártérítés a Sahtar Donyecknek
És az orosz futballklubok sem kapnak semmit.

Simán nyert a Leipzig, Szoboszlai góllal járult hozzá a BL-továbbjutáshoz
Marco Rose együttese idegenben ütötte ki a Sahtart, készülhet a nyolcaddöntőre.

Az RB Leipzig legyőzte a Real Madridot Szoboszlai Dominik születésnapján
Mindkét magyar játékos szenzációsan játszott a BL-címvédő Real ellen.

Egy véleményes kiállítás után simán győzött a Chelsea Milánóban
A Real Madrid és a Manchester City bebiztosította helyét a nyolcaddöntőben.

A pocsék rajt miatt menesztették Gulácsi Péterék edzőjét – hivatalos
A legutóbbi két fellépésen nyolc gólt kapott a lipcsei gárda.

Újabb ukrán sztárjátékost igazolt a Sahtar a magyar élvonalból
Oleksandr Zubkovot a Fraditól már korábban leigazolta az ukrán csapat.

A Ferencváros eladta ukrán sztárjátékosát a Sahtar Donecknek
Komoly profitot tudhat magáénak a zöld-fehér csapat az üzletből.

Meghalt a Sahtar Doneck gyerekcsapatának edzője a harcokban
A hírt a csapat vezérigazgatója jelentette be.

Menekülnének a labdarúgósztárok is Ukrajnából, a kormányuk segítségét kérik
Felfüggesztették a labdarúgó-bajnokságot is.

Kényszerleszállást hajtott végre a Monaco futballcsapatának repülőgépe Budapesten
Nem elég, hogy kiestek a BL-ből, még ez is...

Egy moldovai csapat rendkívül közel került a BL-főtáblához
Szoboszlai Dominik korábbi együttese hátrányból fordított.

Moszkvában, a korábbi fehérvári edző csapata ellen is nyert a Bayern
Az előző fordulóban a Real Madridot legyőző Sahtar Doneck ikszelt az Interrel.

Kiütéses győzelemmel jutott EL-döntőbe az Inter
Az olaszok a Sahtar Donyeck ellen nyertek 5-0-ra a hétfői elődöntőben. A háromszoros UEFA Kupa-győztes Internazionale 1998 után lett újra döntős. Ellenfele az a Sevilla lesz, amely 2014-16 között sorozatban háromszor nyerte meg az Európa-ligát.

Sahtar–Inter és Sevilla–MU elődöntő lesz az Európa-ligában
A spanyolok dolgát nagyon megnehezítette a Wolverhampton, a Sahtar könnyedén jutott tovább.

Azért tiltakoznak a brazil focisták, hogy állítsák le a bajnokságot
Még a világ leginkább fociőrült országában sem akarnak játszani a labdarúgók.

BL: utolsóból lett második, 3-0–val ment tovább az Atalanta
A Dinamo Zagreb hiába szerzett vezetést Olmo góljával, a City 4-1-gyel ütötte el őket a továbbjutástól.

Ukrán helyére ukrán jön a Fradinál
A Sahtartól veszik kölcsön a távozó Petrjak helyén bevethető Olekszandr Zubkovot.

Ronaldo parádézott, de így is kikapott a Juve
A portugál klasszis csodagólt lőtt, de így is José Mourinho örülhetett a végén. Gálázott a Manchester City és a Real Madrid, 10 emberrel mentett pontot Szalai Ádám csapata.

Olyan pengés, hogy majd' kivágja a labdát
Pofátlanság, a kelet brazilja übermenő BL-gólt lőtt.

A 64. másodpercben kapott gólt a Real, Mourinho a BL-ben is becsődölt
A Bayern München és a Real Madrid is csúnyán leszerepelt, gálázott a Roma, drámai meccset játszott a Benfica a Bajnokok Ligájában.

Az ukrán csoda, amit a háború sem tudott tönkretenni
A Sahtar Donyecknél 40 millió euróból építettek 180 millió eurót érő középpályát, játékosai ma már Európa topklubjait erősítik. A folyamat megakadt, de már újra pörög a több tízmillió eurós futballbiznisz.

1-2, a Sevilla Manchesterben ütötte ki a Unitedet a BL-ből
Ben Yedder az első két labdaérintésével elintézte Mourinhóékat a nyolcaddöntő visszavágóján. A Roma sokáig húzta a döntést a Sahtar ellen, de végül kiejtették az ukránokat.

Zorro jelmezben ült be a sajtótájékoztatóra a Sahtar Donyeck edzője
A Manchester City megverése után tartotta a szavát.

Ibra szabadja átvánszorgott a gólvonalon
Aztán lőtt egy másikat, a MU komolyan veszi az EL-t. A Sahtar hetedszer is nyert, a Roma se lassít.

A 92. percben jött a Liverpool EL-drámája
A Villarreal a félpályáról 3 passzal összezavarta az angol védelmet, és egy igen fontos gólt lőtt.
Lucescu szembe ment az UEFA-val
Úgy játszatta a brazil Fredet, hogy a futballista Copa Americán pozitív doppingtesztet produkált.

Apránként cincálja szét a háború a sikercsapatot
A Sahtar Donyeck évtizedes Dinamo Kijev-uralmat megtörve lett bajnok, majd a Donyec-medence szimbóluma és az ukrán foci meghatározó központja. Az elmúlt 14 évben 9 bajnoki címet nyertek, a Manchester Citybe, a Dortmundba és a Bayern Münchenbe is adtak játékost, de közben lassan belerokkannak az orosz–ukrán háborúba.
A hátvéd állt a kapuba, el is bukták a Szuperkupát
A Dinamo–Sahtar ukrán kupadöntőben 11 lapot osztottak ki, a ráadásban potyogtak a gólok.
Alig ért hozzá, de azért az övé lett a rekordgyors piros lap
Három perc sem kellett Kucsernek. Új BL-csúcs.

A PSG csodával, a Bayern BL-rekorddal negyeddöntős
Chelsea-PSG 2-2 hosszabbítás után, Bayern-Sahtar 7-0.