Van egy bökkenő a japánok új szuperszámítógépével: 21 atomerőmű kellene a működtetéséhez
Ezerszer erősebb lehet a mostaniaknál.
Ezerszer erősebb lehet a mostaniaknál.
A híres Sophia robot készítője a létező legerősebb hardverrel dolgozik.
Úgy elnyúlnánk, mint a spagettitészta.
Százszor, ezerszer vagy milliószor erősebb az Apollo–11 fedélzeti számítógépénél?
A kozmológia válaszút előtt áll.
Fűteni is tudnak majd vele.
A Komondor nevű gépet sok mindenre lehet használni.
A Komondor után most Levente is megérkezik.
36 milliomod másodperc alatt számol az új gép.
Újra megválasztották a világ legerősebb szuperszámítógépét.
Egyik irányban jég, a másikban smirgli a különleges kétdimenziós anyag.
Mesterséges intelligencia terén képes lesz lenyomni a világ legerősebb gépét, a japán Fugakut.
Palkovics László munkáját elvette egy masina, miközben az OTP együttműködési megállapodást kötött az ITM-mel.
Szlovénia után további tagállamokban építenek ki hasonló központokat.
Annak idején fegyveresek kísérték Budapestre.
A fejlesztés csaknem hatmilliárd forintba kerül.
Lesz magyar szuperszámítógép, és az a cél, hogy tíz éven belül Európa tíz legjobban digitalizált országa között legyünk.
Tízmilliárdszor gyorsabb az optikai rendszer, mint a szupravezetőkből épített amerikai gép.
Magyarország legnagyobb szuperszámítógépét a cívisvárosban telepítik.
Használhatják a molekuláris biológiában, a titkosítás és információbiztonság területén, de hogy egy hétköznapi példát hozzunk, a forgalom előrejelzésére is.
A Fugaku leverte a teljes mezőnyt. Tökéletesen alkalmas lehet arra, hogy a gépi tanulást felgyorsítsa.
Speciális ARM csipek dolgoznak a Fujitsu bajnok gépében, amely 2,8-szor erősebb a másodiknál.
A Folding@Home munkájába az elmúlt időszakban rengetegen szálltak be.
Kézzel dolgozva évekbe telne ugyanazt elérni, mint amire az összedobott kapacitás képes.
A Folding@Home munkájába az elmúlt időszakban rengetegen szálltak be.
Láttunk egy életmentő feladatokon dolgozó szuperszámítógépet, de olyan is van, amelynek a kényelmes mosogatást köszönhetjük.
A most átadott 300 millió forintos Apollo ötször gyorsabb mint elődje, és a jégverés megelőzése mellett az időjárás-előrejelzésbe is besegít.
Az IBM által készített Summit öt év után elhappolta az elsőséget a kínai gépektől.
Öt évig Kínáé volt a dicsőség, most viszont működésbe lépett a 200 petaflopsos Summit.
Új szuperszámítógépet mutatott be az NVIDIA.
Két orosz kutatómérnök az intézetük 1 petaflops műveleti sebességű számítógépét akarta saját zsebre használni. Lebuktak.
A világ leggyorsabb gépein csak nyílt rendszer fut.
Lehetséges, hogy a minket körülvevő világ csak egy szimuláció? Ha nem, hogyan cáfolhatjuk? Ha igen, felismerhetjük-e? És ki futtatja a szimulációt? Megannyi felzaklató kérdés, de sehol egy megnyugtató válasz.
Mondjuk az 56 magos processzor és a 3 terabájt memória. Most merjen szaggatni az a StarCraft 2!
A világ leggyorsabb szuperszámítógépével.
A miskolci hallgatók egy rangos ázsiai verseny döntőjében próbálhatták ki a szuperszámítógépet.
Az amerikaiak már a dobogóról is leszorultak.
Segítségével hatékonyabbá tehető az áram- és vízellátás, javíthatók a földrengésekre vonatkozó előrejelzések.
A 2017 végére elkészülő gép minden eddiginél gyorsabb lesz.
Az SKA 50 ezerszer érzékenyebb lesz, mint a most működő rádiótávcsövek, kell hozzá teljesítmény.
Az új győztes is kínai, és most először már a benne lévő csipek se amerikaiak.
ATP molekulával hajtják meg, a testünk is ebben tárolja az energiát.
Egyharmad köbmillimérnyi agy digitalizálásához ennyi munka kell. Ja, meg egy szuperszámítógép.
Hússzor gyorsabb lenne, mint a jelenlegi csúcstartó kínai számítógép.
A Tianhe-2 sorozatban ötödször lett a világ leggyorsabbja. Amerika visszaszorul, de magyar is van a listán.
Leo, a Debreceni Egyetem szuperszámítógépe a világranglistán is ott van, a 308. helyen. Az ára másfél milliárd volt.
Az Egyesült Államok betiltja a szuperszámítógép-alkatrészek exportját. Kína és Irán is tiltólistán van.
Januártól ez segíti őket a műszerekkel gyűjtött adatok elemzésében.